"...Isten Fia, aki szeretett engem és önmagát adta
érettem" (Gal 2,20).
Át kell harcolnunk magunkat érzéseinken és hangulatainkon,
hogy saját vallásos megtapasztalásaink kicsinyes magánügyeiből kijussunk az Úr Jézusnak
való feltétlen odaadásba. Gondold meg, kinek mondja az Újszövetség Jézus
Krisztust, és azután gondolj nyomorúságos hitünk megvetendően közepes voltára!
- "Csak még ezt vagy azt nem tapasztaltam meg." Gondold meg, mit
követel a Jézus Krisztusba vetett hit: hogy minket hiba nélkül állítson Isten
trónja elé, kibeszélhetetlenül tisztán, tökéletesen megigazítva és mélységesen
megszentelve. Állj meg bátran, imádattal a hitben, Ő lett nekünk
"bölcsességül és igazságosságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1,30).
Hogy is beszélhetnénk arról, hogy mi hozunk áldozatot Isten Fiáért! A pokolból
és a kárhozatból mentett meg és mi még "áldozathozatalunkról"
beszélünk?
Nekünk szüntelenül a Jézus Krisztusba vetett hithez kell
átküzdeni magunkat; de nem az imaközösségi Jézus Krisztusba vagy egy
könyv-Krisztusba, hanem az Újszövetség Jézus Krisztusába vetett hitünkig, aki
testben megjelent Isten, és akinek a lábai elé kellene esnünk holtan. Abban az
Egyetlenben kell hinnünk, akitől minden megtapasztalásunk származik. Jézus
Krisztus azt akarja, hogy maradéktalanul adjuk át és szenteljük oda magunkat
neki. Mi soha sem tudjuk Jézus Krisztust megtapasztalni, sem megragadni saját
szívünk határain belül, hanem hitünknek a belé vetett erős bizodalomra kell
épülnie.
Így láthatjuk meg, mennyire nem tűri a Szent Szellem a
hitetlenséget. Minden félelmünk gonosz. Félünk, mert nem akarunk hitből élni.
Hogyan félhet vagy kételkedhet az az ember, aki egy lett Jézus Krisztussal?!
Ellenkezőleg: győzelmes hitünk diadalénekét soha nem volna szabad abbahagynunk!
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.