Hősök voltunk !!!!!!

Akik a 1980-as évek előtt születtek, azok valódi HŐSÖK,

Gondolj csak bele, 1990 előtt születettek, azaz Mi, kész csoda, hogy életben maradtunk.

Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom.

A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval.

Mikor bicajozni mentünk, nem hogy könyökvédőnk, de sisakunk sem volt. Még rendes biciklink sem.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Sokáig kevertük a szódavízzel. Azt hittük az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között. Mai napig szódának hívom a ásványvizet!

Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nem hogy mobil.

Nyáron a derékig érő fűben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham.

Nem tudtuk mi az az UV sugárzás, a pollen.

Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.

Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy Mc'Donaldson edződött amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy hátra szaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra. Zseniális!!!! Így volt!

Az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.

A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont 'bedeko'-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz.

Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült.

A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt.

A WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, Domestos mentes korban.

Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spektruma (az valami számítógép volt). áááááá

De szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videó játékról, 164 tévécsatornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, internetről, Fitness-Club kártyáról vagy

mobiltelefonról.

Viszont voltak barátaink!!!!!!! bezonyám!

Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a ping-pong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek.

Nem kellet megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket!

Nem vittek és nem hoztak a szülők.... Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk.

Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.

Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is. Azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának. Mennyire igaz!!

A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen megéltük.

Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. így volt!

Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk.

Ismertük a törvényt. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a

bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.

Ezek voltunk mi!

Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.