2012. június 30.

Ige A Teremtő


„Kezdetben [már] vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala maga az Ige. Minden [a mindenség] Őáltala lett [teremtetett; rajta keresztül támadt; általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [teremtetett], ami lett [teremtetett; létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]” (Ján. 1,1-2)

És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget (mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1)

De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése) által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami látható, a láthatatlanból (nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3)

Mert: „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9)

Ő lett hústestté: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék (sátorozott, letáborozott) mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14)

Pál apostol bizonyságtétele: „Aki (Ő) képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született (az elsőszülött minden teremtmény közül). Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek (trónusok), akár uraságok (uralmak), akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,15-17)

„Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” (Kol. 2,9; 1,19)

Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted (alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6)

Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jehova), megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem (Én, az ÚR (JHVH=Jehova), alkottam mindent). Aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól (egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet)” (Ésa. 44,24)

A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete (ktiszisz arkhé: a teremtett világ eredete)” (Jel. 3,14)

És a hústestté lett Ige válasza: „És (mert) senki sem ment fel a mennybe, hanemha (csak) az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia (az Emberfia.), aki a mennyben van” (Ján. 3,13)

Az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? (vagyis erre a földre). Aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket (a mindenséget) betöltsön” (Eféz. 4,9-10)

 János apostol megvallása: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk (megfigyeltünk), és kezeinkkel (is) illettünk (megtapintottunk), az életnek Igéjéről. És (mert) az élet megjelent és (mi pedig) láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és (ezért) hirdetjük néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az Atyánál vala és (most pedig) megjelent nékünk. Amit (tehát) hallottunk és láttunk, (azt) hirdetjük néktek (is), hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3)

János apostol elragadtatásban így  látta az Urat:  „És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek (Hűnek) és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak ő maga (és fején sokágú korona és rajta egy-egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül). És vérrel hintett (mártott) ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik (Ez a név adatott neki: az Isten Igéje)” (Jel. 19,11-13)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.