2012. június 16.

Ige: Aki nagy közöttetek….


 „Jézus pedig előszólítván tanítványait, monda: „Tudjátok, hogy a pogányok felett fejedelmek uralkodnak, és a nemzeteket fejedelmeik uralmuk alá hajtják, zsarnokoskodnak, és hatalmaskodnak az embereken, és fontos embereik szeretik a hatalmukat éreztetni velük; s nagyjaik visszaélnek a hatalmukkal.

De ne így legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok;

És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti (rab)szolgátok” (Mát. 20,25-27)

Lukács így emlékezik meg az Úr kijelentéséről: „Ő pedig monda nékik: A pogányokon (vagyis a népeken) uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van (és akik hatalmuk alá hajtják őket), jóltévőknek hívatnak (és hívatják magukat). De ti ne így cselekedjetek: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő (aki vezet), mint aki szolgál” (Luk. 22,25-26)

És: „Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!” (Mt. 23,11)

És ismét: „… Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek (mindenki) között (az) utolsó és mindeneknek (és mindenkinek) szolgája” (Márk. 9,35)

Péter apostol így figyelmezteti a kihívott gyülekezetek vezetőit:  „Legeltessétek (pásztorként felügyelve, és vigyázva) az Istennek köztetek lévő (és rátok bízott) nyáját, gondot viselvén (és szorgalmasan figyelve, felügyeletet gyakorolva, és vigyázva) arra nem kényszerítésből (vagyis kényszer[űség]ből), hanem örömest (szabad akaratból, készségesen,). Sem nem rút nyerészkedésből (nyereség miatt, és  haszonlesésből), hanem jóindulattal (odaadással, készségesen, jó szívvel). Sem nem úgy, hogy (letiporva, zsarnokoskodva) uralkodjatok (hatalmaskodjatok, kontrolláljátok, és leigázva) a gyülekezeteket (a választottak fölött), hanem mint példányképei (és a nyáj példaképévé, mintájává válva)” (1Pét 5:2-3)

És Pál apostol az Úr Jézus kijelentése szerint szolgál. „Mert én, noha mindenkivel szemben [és mindenkitől] szabad [és független] vagyok, magamat mindenkinek (rab)szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem” (1 Kor. 9,19)

Avagy vétkeztem-é, amikor megaláztam önmagamat, hogy ti felmagasztaltassatok…?” (2 Kor. 11,7)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.