"Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek
elmúltak, íme újjá lett minden" (2Kor 5,17).
Urunk sohasem táplálja előítéleteinket, hanem megöli és
teljesen szembefordul velük. Azt képzeljük, hogy Istent nagyon érdeklik a mi
különféle előítéleteink. Egészen biztosra vesszük, hogy velünk soha nem tenné
meg azt, amit másokkal meg kell tennie. "Isten kénytelen volt nagyon
keményen bánni ezzel az emberrel; de azt persze tudja, hogy az én fenntartásaim
jogosak." - Meg kell tanulnunk: "Semmit abból!" Ahelyett, hogy a
mi pártunkat fogná, Isten szándékosan semmibe veszi sérelmeinket. Belső
nevelésünkhöz tartozik, hogy Isten gondviselése nyíltan szembefordul
fenntartásainkkal. Meg kell figyelnünk, hogyan teszi ezt. Isten nem ügyel arra,
amit elébe rakunk. Egyetlen egy dolgot kíván Isten tőlünk: a feltétel nélküli
odaszánást!
Amikor újjászületünk, a Szent Szellem elkezdi formálni az új
teremtést bennünk, és eljön az ideje annak, amikor semmi sincs már bennünk a
régiből. A régi ünnepélyesség eltűnt, a dolgokkal szembeni régi magatartásunk
megváltozott és "mindez Istentől van..." (18. v.).
Hogyan léphetünk be abba az életbe, amelyben nincs kívánság,
nincs önzés, nincs érzékenység a bántásokkal szemben, amelyben nem gerjedünk
haragra, nem rójuk fel a gonoszt, hanem mindig kedvesek vagyunk? Egyetlen
módon: ha nem hagyunk meg a régi életből semmit sem, de egyszerűen és
tökéletesen bízunk Istenben. Olyan bizalom ez, amely már nem Isten áldásait
kívánja, hanem Őt magát.
Eljutottunk-e már odáig, hogy Isten visszavonhatja áldásait
és mégsem rendül meg a bizalmunk benne? Amikor meglátjuk, hogy Isten
munkálkodik, többé nem törjük a fejünket a dolgokon, mert valóban bízunk a mi
mennyei Atyánkban, akit a világi gondolkozás nem ismerhet meg.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.