Ige: Nézz Jézusra

És az Úr Jézusra kell tekinteni ahhoz, hogy megértsük, amit tett velünk az Úr: „Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben” (Eféz. 1,20).  

És: „[Vele együtt] titeket is megelevenített [és életre keltett; feltámasztott], akik [megölötten] holtak valátok a ti vétkeitek [hibás lépéseitek, botlásaitok, eleséseitek] és bűneitek [céltévesztésetek] miatt, [vagyis a céltévesztés következtében]” (Eféz. 2,1).

 „De az Isten gazdag lévén irgalmasságban [és könyörületben], az Ő nagy szerelméből [az Ő nagy szeretetéért] mellyel minket szeretett [Más fordítás: De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk], hogy minket, kik meg voltunk halva a vétkek [vagyis eleséseink] miatt, megelevenített [és életre keltett] együtt a Krisztussal. (Kegyelemből tartattatok meg, (és kaptátok a megváltást); [kinek kegyelme által megszabadultatok, vagyis üdvözültetek]. És [vele] együtt feltámasztott [életre keltett] és [vele] együtt ültetett [maga mellé] a mennyekben [az ég(iek)en túliakban) minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,4-6).

 „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által [az Ő vére árán], a bűnöknek bocsánata [és eltörlése] az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7).

Mert bizony minket is: „Eltemettetvén Ővele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe (Isten beavatkozásába, és működő erejébe) vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból (vagyis a halottak közül). És titeket, kik holtak valátok a bűnökben (vagyis a hibás lépésekben, botlásokban, melléfogásokban) és a ti (hús)testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített (és életre keltett) együtt Ővele, megbocsátván minden bűnötöket (vagyis minden félre-csúszásotokat botlás vagy elhajlásotokat). „Avagy nem tudjátok-é, [hát nem értitek] hogy [mi] akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk [azaz szellemben hasonlóvá váltunk] azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott [és életre kelt] Krisztus a halálból [vagyis a halottak közül] az Atyának dicsősége [fényessége, ragyogása] által, azonképpen mi is új életben [új állapotban] járjunk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett [vagyis oszlopra feszíttetett] hogy megerőtlenüljön [és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen] a bűnnek teste, (az amartias szóma: a céltévesztett én) [megsemmisüljön (elpusztuljon; tétlenné; tehetetlenné váljon) a bűn hatalmában álló test (vagyis a céltévesztett én)] hogy ezután ne szolgáljunk [és ne legyünk rabszolgája] a bűnnek. [a céltévesztésnek]” (Róm. 6,3-4.6).

Így teljesedett be a prófécia: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben” (Mik. 7,18-20).

„Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt. 103,11-13).

Dávid így imádkozik, prófétálva a Krisztus népéről: „Oh Isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat (a te csodáidat). Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat (a te hatalmadat) e nemzetségnek (és e nemzedéknek), és minden következendőnek a te nagy tetteidet. Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat (és fölér) a (magas) égig, mert nagyságos (és hatalmas) dolgokat cselekedtél (és vittél véghez); kicsoda hasonló te hozzád (és ki olyan, mint te), oh Isten?! Aki sok bajt (kakosz: rosszat, szerencsétlenségeket, viszontagságokat) és nyomorúságot (thlipszisz: nyomást, szorítást, szorongattatást, megpróbáltatást, gyötrődést, szorongást) láttattál velünk, de ismét (és újra) megelevenítesz (újra életet adsz; életre hívsz), és a föld (feneketlen) mélységéből (vagyis az abüsszosz: a pokol feneketlen mélységéből) ismét felhozol (és kiemelsz) minket” (Zsolt. 71,17-20).