Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Először úgy tekintettem Istenre, mint személyes
megfigyelőmre, mint ítélő bírámra, aki minden hibámat szoros figyelemmel
követi. Ott volt valahol, de nem igazán ismertem.
Később, amikor jobban kezdtem figyelni rá, úgy tűnt, mintha
biciklitúra lenne az élet egy tandemkerékpáron, ahol Isten hátul ülve segít
tekerni.
Nem emlékszem pontosan, mikor is javasolta, hogy cseréljünk
helyet, de akkor nagyon más lett az élet: Ő megragadta a kormányt, én meg
őrülten kapaszkodtam. Jártunk gyönyörű kertekben és sziklás helyeken. Néha
eszméletlen sebességgel, és bár időnként őrültségnek tűnt az egész, Isten csak
annyit mondott:
- Tekerj!
Én persze aggódva kérdeztem:
- Mit csinálsz, hova viszel?
De Ő csak mosolygott és válaszra sem méltatott. Kezdtem
megtanulni bízni. Magam mögött hagytam unalmas életem és belevetettem magam a
kalandba.
Amikor szóltam, hogy félek, hátradőlt és megfogta a kezem.
Először nem gondoltam, hogy érdeklem, sőt úgy éreztem, tönkreteszi az életem,
de Ő titkokat tud. Én megtanulom, hogy a legfurább helyeken is csak csendben
tekerjek tovább. Kezdem élvezni a látványt Istennel, és amikor biztosra veszem,
hogy nem bírom tovább, Isten csak mosolyog és annyit mond:
- Tekerj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.