2012. április 28.

Ige: VÁGYÓDÁS A MENNYEI HAZÁBA


Mert tudjuk [tisztában vagyunk vele], hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol [leomlik; leoldódik, összeomlik, megsemmisül], épületünk [lakásunk, hajlékunk] van Istentől, nem kézzel csinált [nem kézzel épített; alkotott, nem mesterséges], örökkévaló [világkorszakra szóló,(aioni)] házunk [örök otthonunk (épületünk)] a mennyben. [a legfelső égben]” 2 Kor. 5,1

Mert a mi földi házunk – a hústestünk – csak sárház: „Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik (meg) és az ő angyalaiban is talál hibát: Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, akiknek fundamentumok a porban van (akik agyagházban laknak, amelynek porban van alapja), és könnyebben szétnyomhatók a molynál (és szétmorzsolják, mint a molyt)?! Reggeltől estig gyötrődnek (szétzúzzák), s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek (észrevétlen elpusztulnak) örökre. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele (ha összeomlik sátruk), nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?” (Jób. 4,18-21)

 Mindenki meghal, vagyis mindenkinek lebomlik a hústeste, azaz a „háza” akár gazdag, akár bölcs: „Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek? Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, Még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész (pusztul) el bolond és ostoba, és gazdagságukat (vagyonukat) másoknak hagyják. (Azt képzelik), gondolatuk ez: az ő házuk örökkévaló (hogy házuk örökké megmarad), lakóhelyeik (lakásuk) nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket hangoztatják a földön (földeket neveznek el róluk). De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak” (Zsolt. 49,7-13)

„És látám, hogy hasznosabb a bölcsesség a bolondságnál (az oktalanságnál), miképpen hasznosabb a világosság a sötétségnél. A bölcsnek szemei vannak a fejében (és a bölcs ember nyitott szemmel jár); a bolond pedig sötétben jár (botorkál); de ugyan én megismerém (arra is rájöttem), hogy ugyanazon egy végük lesz mindezeknek (hogy ugyanaz lesz a sorsa mindegyiküknek). Annakokáért mondám az én elmémben (ezt gondoltam magamban): bolondnak állapota (sorsa) szerint lesz az én állapotom is, miért valék tehát én is bölcsebb (akkor mit ér az, hogy én bölcsebb vagyok)? És mondék az én elmémben (ezt mondtam magamban): ez is hiábavalóság! Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek (mindaz, ami megtörtént, feledésbe megy az eljövendő időben): és miképpen meghal a bölcs, azonképpen meghal a bolond is. Azért gyűlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, ami történik (mert rossznak tartottam azokat a dolgokat, amiket véghez visznek) a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek (az embernek) gyötrelme (és hasztalan erőlködés)!” (Préd. 2,14-18)

Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét (pnoé): Isten életet adó erejét). Így lőn az ember, élő lélekké (élőlénnyé)” (1 Móz. 2,7)

Amikor az ember a sátán szavát fogadta be Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert (bizony) por vagy te s ismét porrá leszesz (és vissza fogsz térni a porba)” (1 Móz. 3,19)

És az embernek: „(Ha) Kimegyen (elszáll) a szelleme; visszatér földébe, és aznapon elvesznek (semmivé válnak) az ő tervei (okoskodása, számvetése; kételye)” (Zsolt. 146,4)

 De: „Aki felülről jött (és jön), feljebb való mindenkinél (az felette van mindenkinek). Aki a földről való, földi az és földieket szól; aki a mennyből jött (és jön), feljebb való mindenkinél (az felette van mindenkinek)” (Ján. 3,31)

Ő pedig nem más, mint a Krisztus: „mert senki sem ment fel a mennybe, hanemha (csak) az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia (az Emberfia), aki a mennyben van” (Ján. 3,13)

És mert az Ádám leszármazottai, már olyanok voltak mint ő, vagyis elvesztették Istenképűségüket: „Élt vala pedig Ádám százharminc esztendőt, és nemze fiat (magához hasonlót) az ő képére és hasonlatosságára (a maga képmására) és nevezé annak nevét Séthnek. (jelentése: kárpótlás; pótlás; elrendelt, odahelyezett)” (1 Móz. 5,3)

És így: elvesztettük a mennyei polgárjogunkat: „Mert a mi országunk mennyekben van (nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk), honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk (üdvözítőül); Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos (gyarló) testünket (szómánkat: egész valónkat), hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez (szómájához: személyéhez). Amaz Ő hatalmas munkája szerint (azzal az erővel), mely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil. 3,20-21)

De az Úr Jézus mennybemenetel előtt ezt ígéri az övéinek: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely (hajlék) van; ha pedig nem (így) volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek (a számotokra). És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz (és magam mellé) veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Ján. 14,1-3)

Még a kínoszlopon függő latornak is azt mondta az Úr: „… Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban” (Luk. 23,43)

Ez a mi reménységünk: „Mely (reménység) lelkünknek (életünknek) mintegy bátorságos (biztos) és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál (amely behatol a kárpit mögé). Ahová útnyitóul (elsőként) bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,19-20)

„Azért nem csüggedünk [nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket (bátorságunkat)]; sőt ha a mi külső emberünk megromol is [tönkre is megy; elromlik, megbomlik, felemésztetik; elfogyatkozik is], a belső [emberünk] mindazáltal napról-napra megújul. [minden nap épül]” (2 Kor. 4,16)

 És hogy hol készít helyet az Úr Jézus, és milyen városban, arról így szól a Szent Szellem János apostolon keresztül: „És elvive engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága (ragyogása) hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta (a kristályfényű) jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11)

A hit emberei ezt mindig is tudták: „Hit által (költözött át, és) lakott az ígéret földén (Ábrahám), mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost (azt a várost, amelynek szilárd alapja van), melynek építője (tervezője) és alkotója az Isten” (Zsid. 11,9-10)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.