Ige: A minden kegyelem Istenéről

Pál apostol újra-és újra bizonyságot tesz megtérése előtti énjéről a nemzetekből megtértek, és zsidók előtt, ezzel téve bizonyságot Isten végtelen szeretetéről, és kegyelméről: „Én zsidó ember vagyok, születtem a ciliciai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint (itt kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint). Buzgó lévén az Istenhez, (és én is így rajongtam Istenért) miként ti mindnyájan vagytok ma: És ezt a tudományt üldöztem mind halálig (e tanítás, ez út követőit halálra üldöztem), megkötözvén és tömlöcbe vetvén (tömlöcbe juttatva) mind férfiakat, mind asszonyokat” (Csel. 22,3-4).

A Galatáknak így ír: „Mert hallottátok, mint forgolódtam [viseltem magamat] én egykor a zsidóságban [a zsidó vallásban], hogy én felette igen háborgattam [könyörtelenül üldöztem] az Isten anyaszentegyházát [kihívott gyülekezetét (eklézsiáját)], és pusztítottam azt, [és a romlására (pusztulására) törtem]. És felülmúltam a zsidóságban [a zsidó vallásosságban] nemzetembeli [fajtámbeli] sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért. [mert fölöttébb (vak)buzgó követője voltam atyáim (őseim) hagyományainak]” (Gal. 1,13-14).

A római százados előtt is erről beszél: „Az én ifjúságomtól fogva való életemet tehát, mely kezdetétől az én népem közt Jeruzsálemben folyt le, tudják (és ifjúságomtól fogva ismerik) a zsidók mindnyájan. Kik tudják rólam eleitől fogva (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus

(Más fordítás: Mivel ők kezdettől fogva ismernek, tanúsíthatják, ha akarják, hogy kegyességünk legszigorúbb irányzata szerint éltem, mint farizeus). 

Én (egykor) bizonyára elvégeztem vala (elhatároztam) magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem. Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sőt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam. És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenük (féktelen őrjöngésemben), kergettem (üldöztem őket) mind az idegen városokig is” (Csel. 26,4-5.9-11).

 De az Úr lehajolt hozzá, és szolgálatra rendelte, ezért írja: „És hálát adok annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt (mert megbízhatónak tartott). Rendelvén a szolgálatra, Ki előbb istenkáromló (őt káromló, az övéit), üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam (mégis irgalmat nyertem), mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben” (1 Tim. 1,12-13)