"Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké"
(Zsolt 103,9).
Isten olykor megfedd bennünket. Ha ezt nem tenné, nem lenne
az a bölcs Atya, aki figyelemmel van oktalan, tévelygő gyermekeire. Feddése
fájdalmasan érinti azokat, akik hűségesek akarnak lenni, mert érzik, mennyire
megérdemlik a szidást, és milyen hálátlan dolog volt tőlük, hogy
megszomorították Atyjukat. Mi már tudjuk, mit jelent ez a feddés, és
meghajolunk az Úr előtt, őszintén megbánva, hogy megharagítottuk.
Milyen vigasztaló is ez az ígéret: "Nem perel
mindvégig" az Úr. Ha bűntől megtört szívvel megtérünk Hozzá és a bűnt
megtagadjuk, Atyánk tüstént kegyelmébe fogad. Mert nem szívesen fordít haragos
arcot azok felé, akiket szeret. Abban van öröme, ha mi is teljes örömmel
örvendezni tudunk.
Gyertek azért, keressük arcát! Nincs okunk sem
kétségbeesésre, sem csüggedésre. Szeressük a minket fenyegető Istent, és akkor
nemsokára így énekelhetünk: "... bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és
megvigasztaltál" (Ézs 12,1). Félre minden sötét gondolattal, amely csak
rágja a lelkünket. Jöjjenek az alázatos reménységek és hálára fakasztó emlékek,
szívünk szelíd vigasztalói. Aki mint bíró régen megkegyelmezett nekünk, mint
Atyánk, újra meg fog bocsátani. Örvendezzünk hát végtelen, változhatatlan
szeretetének!
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.