Ige: A só

 „Jó [alkalmas, megfelelő; hasznos, kiváló, és előnyös] a só: de ha a só megízetlenül [ha elveszti az ízét, akkor ostobának bizonyul, és bolonddá válik], és akkor mivel sózzák meg [hogyan tudják azt visszaadni]?

Luk. 14,35 Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas [és nem megfelelő, vagy hasznos]: kivetik [és kidobják] azt. Akinek van füle a hallásra, hallja [az hallja meg]* (Luk. 14,34-35)

*Az Úr Jézus így szól a mindenkori tanítványihoz: „Ti vagytok a földnek sója, ha pedig a só megízetlenül [az eredeti szövegben szó szerint: ha a só megbolondul /ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét)], mivel sózzák meg [mivel lehetne ízét/erejét visszaadni]? Nem jó azután semmire [Semmi ereje nincs többé, nem győz, hanem másra nem való], hanem hogy kidobják és eltapossák [széttiporják] az emberek” (Mát. 5,13).

Még teljesebbé teszi a kijelentést Márk: „Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat (áldozati ajándék) sóval sózatik meg. Jó a só: de ha a só ízét veszti (ízetlenné válik; ostobává/erőtlenné válik, vagyis: elgyengül, elveszti erejét), mivel adtok ízt néki (hogyan adjátok vissza az ízét)? Legyen bennetek só, és legyetek (éljetek) békében egymással” (Márk. 9,49-50).

Jóbon keresztül pedig így szól a Szent Szellem: „Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek (vagy a nyers tojásnak)? Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér (és mint a romlott étel)!” (Jób. 6,6-7).

A törvény kimondja, hogy: „Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj (Minden áldozatodat sóval mutasd be)” (3 Móz. 2,13).

És hogy kik az áldozati ajándékok, arról így beszél Pál apostol,: „… emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm. 15,16).

 Így inti Pál apostol a mindenkori hívőket: „Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók (kívülállók) irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván (a kedvező alkalmakat jól használjátok fel). A ti beszédetek mindenkor kellemetes (kedves) legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mi módon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek (és hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni)” (Kol. 4,5-6).

 Az Úr Jézus figyelmezteti tanítványait – kijelentve azt is, hogy mit jelent a só – vagyis hogy a Szent Szellem ereje – nélkül  nem tudnak eredményesen tanúskodni mellette: „És velük összejövén (és amikor együtt volt velük), meghagyá (megparancsolta) nékik, hogy el ne menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem. Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva. (és) vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8).

Már a prófécia így hangzott, mert:„Nektek tudnotok kellene, hogy az ÚR, Izráel Istene Dávidnak és fiának adta Izráel királyságát, sónak szövetsége (vagyis a Szent Szellem ereje) által” (2Krón. 13,5).

Hiszen így szólt az ÚR Dávidhoz: „Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd az egyik fiadat, és szilárddá teszem az ő királyságát. Ő épít nekem házat, én pedig megerősítem a trónját örökre. Atyja leszek neki, és ő a fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam elődödtől, hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és trónja örökké szilárd lesz” (1Krón. 17,11-14).

„Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet (és szeretetemet), és az én szövetségem bizonyos (és állandó) marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait” (Zsolt. 89,27-30).

És Dávid fiáról – aki a Krisztus – ezt mondja a Szent Szellem: „Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai. Ámde a Fiúról így: A te királyi széked (a te trónusod) óh, Isten örökkön örökké (megáll). Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája (a te királyi pálcád)” (Zsid. 1,6.8)