2013. március 9.

Jonh Osteen: Élő víznek folyamai: A NYELVEK FOLYÓJA, KAPU A TERMÉSZETFELETTIHEZ.

Készítette: Élő Víz



Az élő víz folyamainak ömléséről szóló csodálatos tapasztalatok közreadásával nincs szándékom valami féle dogmához jutni. A Biblia számos hasonló jelenségről tanúskodik. Isten a jelen generáció számára is kész az Ő Szent Szellemét adni.
A túláradó örömet tovább adom a kiömlő, élő víz megtapasztalásáról, a Szent Szellembe merülés kapcsán. Sürgetlek, tedd félre a félelmet, és működj együtt az Úrral, hadd ömöljenek az élő víz folyamai rajtad keresztül is.
Az Efézusi levél 3:16-17 azt mondja: „… erősödjék meg bennetek a belső ember az Ő Szent Szelleme által, hogy a Krisztus lakjon szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve, és megalapozva”. Jézus szeret, és könyörületes a sokasághoz is. Téged is mozgasson az Istentől nyert szeretet a világ szükséget szenvedői felé. A Biblia szerint Jézust a betegek gyógyítására indította a szeretet (Máté 14:14). Amikor életedben az Ő szeretete teljes, megérinti az emberek életét, körülötted az Isten gyógyító hatalma.
Ő MEGBOCSÁT, EZÉRT SENKIVEL SZEMBEN NE LEGYEN A SZÍVEDBEN SEMMIFÉLE ELLENTÉT. VESD KI AZT, ÉS CSELEKEDJ HELYESEN!
Légy elnéző, amikor csak szükséges, alázd meg magad. Tartsd többre a másikat magadnál. Örömmel mosd meg Isten bármely szentjének a lábát, mert ők a Krisztus testéhez tartoznak. Ez a magatartás lehetőséget teremt az Úrnak, sokkal bőségesebben kiárasztani az élő vizek folyamait rajtad keresztül.
Amikor egy hívő a Szent Szellembe merült, az imádság nyelvén más nyelveken is szólt, ahogy a Szent Szellem adja neki. Ha ez a gyülekezet előtt hangzik el, szükségszerű a magyarázat adományával párosulnia, mely érthetővé teszi azt. Kell lenni valakinek, aki érti a hallott szót, amit maga az imában szóló nem is ismert. (vagy mint ajándék Istentől, a magyarázata)
Egyszer Seattle /Washington/-ban hibátlan kínai szavakat kaptam a nyelvemre, egy összejövetelen. Ezt nem is tudtam addig, míg egy Hong-Kong-i ember az összejövetel végén elmondta nekem, hogy kínaiul dicsértem az Urat, és tanítottam az Ő népét, íme itt megvolt a magyarázat is.
Egy alkalommal Tulsa-ban, más nyelven énekeltem. Egy hölgy tájékoztatott, hogy spanyolul és olaszul, váltogatva dicsértem az Urat.
Los-Angelesben egy alkalommal egy izraelita származású úrral beszélgetés közben héberül dicsértem az Urat, noha nem tudok héberül.
A manilai repülőtéren, Tokyo felé utazva egy ember felé erősen indított az Isten Szent Szelleme, de nem fogtam fel, és nem engedtem Neki. A gép utasterében a felszállás után vettem észre, hogy éppen a hátam mögött ül ez az úr. Az Úr nem engedett másfelé sodródni engem. Így hát bemutatkoztam, s kiderült, hogy katolikus pap, aki üzleti úton van. Kérdeztem tőle: ismeri-e a terjedőben levő karizmatikus mozgalmat? – Elmondta, hogy felületesen hallott már a Szent Szellem kiáradásáról. Ekkor örömmel elmondtam, hogy velem és más közösségbeliekkel mi minden történt, történik. Eközben rövid imát is mondtam, más nyelven is szóltam. Ő felvillanyozva mondta, hogy arabul dicsértem az Istent, amit ő megértett, és örvendezett. Bizonyítva látta a Biblia szavát. A Filippi szigeteken papneveldei tanár volt, és hívott, hogy visszafelé tartva látogassam meg azt az iskolát. A következő utamon be is iktattam ezt a programba.
A nyelveken szólás említett megnyilvánulásai igazi bibliai előjogai az Isten gyermekeinek. A gyülekezet előtt nem mindenki számára adatott az üzenetközvetítés feladata más nyelven, DE az Atyával való személyes imakapcsolatban mindenki számára lehetséges, illetve szabad ez.
Különleges területe a megnyilatkozásnak a szolgálat során, a közbenjáró imádság más nyelven.
Van, amikor a Szent Szellem különlegesen indít (kényszerít) a közbenjárásra, mégpedig rendkívüli erővel. Ilyenkor igen gyorsan, és buzogva ömlenek az ajakról a szavak, ahogyan magától képtelen beszélni az ember. A Róma 8:26-27. beszél erről: „Ugyanígy a Szent Szellem is segít a mi erőtlenségünkön. Mert azt, amit kérnünk kell, nem tudjuk úgy kimondani, ahogyan kell, de maga a Szent Szellem esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodással. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Szent Szellem gondolata, mert Isten szerint esedezik azokért, akiket megszentelt.”
A Szent Szellemmel betelten mondott imádság körébe tartozik, amikor Isten lehajolva szól hozzánk, és a legszokatlanabb módon nyilatkoztatja ki magát. Isten Szent Szellemének ilyen bennem működésekor számos különleges kinyilatkoztatásban volt részem. Saját lelkével képtelen az ember felfogni ezt, s ez nem tervezhető. Amikor viszont Isten kezdeményez, egyszercsak a Szent Szellem működésének közepébe kerülhetsz. Ez történhet, pl. egy rendszeres imádság után, vagy egy testvéri közösség alkalmával. Ha valamelyiket egyszer tapasztalod, tedd rendszeressé az ilyen lehetőséget, hogy a Szent Szellemmel együttműködésre alkalmakat készíts!
Egy alkalommal néhány találkozón voltam dél-Amerikában, ahol egy spanyol gyülekezetben egy bizonyos napon a 11 órakor kezdődő összejövetelen szolgáltam. A szolgálat folyamán, kb. 12,30-kor indítást kaptam a Trinidad szigeti sötétbőrűek gyülekezetében való szolgálatra. Ezen a reggelen a Bibliát olvasva, amikor a szállodai szobámban imádkoztam egymagam, kértem az Urat, készítse fel a testvéreket, ha a szolgálat közben a nyelveken szólás túláradna rajtam. Valóban, amikor elragadtattam, természetfeletti öröm töltött el. Eközben a látomásom egy fekete, kancsal szemű asszonykára esett. Aztán egy hatalmas kígyó mozdult, és tekeredett, és egy hang tájékoztatott: „a gyermeke lába nyomorék, ami az otthonában lévő boszorkánysággal kapcsolatos, de a Szent Szellem kitöltésével meg fog gyógyulni a gyermek!”
Amikor a látomás befejeződött, térdre estem, majd felismertem, hogy valahol itt kell legyen, és találkoznom kell vele.
Gondolhatjátok, milyen izgatott lettem. Gyorsan futottam volna már a spanyol gyülekezettől a feketék gyülekezetébe. De Isten útjai mások. Még itt ültem az emelvényen, a spanyol gyülekezetben, készülve az igehirdetésre, és együtt énekelve velük, de lélekben már a fekete gyülekezettel való találkozásra gondoltam. Akkor egy fekete asszonyka a jobb oldalon feltűnt, egészen a közelemben. Eddig nem vettem észre, hogy ott lett volna. Valóban egészen olyan kancsalon, mint a látomásban. De nincs mellette semmilyen gyermek, pedig a látomásban ott ült az is.
Hirdettem az Igét. Aztán a tolmács útján az asszonyhoz szóltam: „van egy nyomorék lábú gyermeke? Ő válaszolt: „IGEN.” - hátranézett, ahol az a mintegy 12 éves lányka ült. Aztán előre jöttek, valamikor járógépet is hordott, már a nélkül is tudott nehezen mozogni, jobbra-balra billegve. Amint láttam, a lábszárai teljesen merevek voltak.
Mikor elém állott, elmondtam a gyülekezet előtt a látomást, nem hallgatva el az okot, az Isten által kijelentett otthoni boszorkányságot sem.
Amikor ezt hallotta az asszony, izgatottan tiltakozott: „nem, nem, nem!” Nem egészen érthette a dolgot, azt hitte én akarok boszorkányságot alkalmazni vele szemben, aki Szent Szellemmel telt. Így kértem, hogy énekeljen a gyülekezet, mialatt a tolmács útján megbeszéltük a dolgot, mondván: „kedves, nem én akarok boszorkányságot, hanem Isten rámutatott a gyermek betegségének okára, ami az otthonotokban lévő boszorkányság.”
Akkor az asszony megértve ezt, elmondta a múltat: „a férjem foglalkozott boszorkánysággal, médium volt. Elhagyott évekkel ezelőtt. Több gyermekünk van, mind gyűlölték őt, kivéve ezt a kicsit, aki szerette.”
Isten mindent tud, és lát! Isten felfedi előttünk, amit Ő ismert, és megszabadít a gonosz hatalmától!
Akkor „az Úr Jézus Krisztus nevében” kiűztem a boszorkányság szellemét, és a kislány normálisan kezdett járni. Mindannyian dicsértük, és áldottuk az Úr Jézus Krisztus szent nevét!
A helyi lelkipásztor sírni kezdett, a gyülekezet örvendezett az Úrban, az egész nagyon csodálatos volt.
TARTSÁTOK TÁVOL MAGATOKAT A BOSZORKÁNYSÁG MINDEN FORMÁJÁTÓL! NE KÉSZÍTSETEK SPIRITISZTA SEGÉDESZKÖZÖKET, NE FOGLALKOZZATOK ASZTROLÓGIÁVAL, MÁGIÁVAL, HALOTTIDÉZŐ, VAGY MÁS SZEÁNSZON NE VEGYETEK RÉSZT SEM VARÁZSLÁSBAN, ÉS SEMMILYEN HASONLÓ TEVÉKENYSÉGBEN.
Tartsátok magatokat távol mindentől, ami eltávolítana az Úr Jézus Krisztus megváltó vérétől, beleértve a reinkarnációs tant is. Ne sajnáljátok elégetni még ma az ilyen jellegű irodalmat, ami otthonotokban van. „Ne adjatok helyet az ördögnek!” (Efézus 4:27).
Elmondok egy ehhez kapcsolódó tapasztalatot, remélem segíteni fog felismerni az élő víz folyamainak rajtad keresztül vezető folyamát, hogy másnak segíthess!
Nem tudom eléggé hangsúlyozni az Istennel való együttműködés szükségességét, amikor megindul rajtad keresztül ez a folyamat. Meg kell tanulni a várakozásban élni! Légy kész éjjel-nappal átadni magad az Ő Szelleme hívásának: Jézus azt mondja (János 7:38-39-ben) „…Aki hisz énbennem, ahogyan az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ezt, pedig a Szent Szellemről mondta, akit a benne hívők fognak kapni…” (nem csak egy folyó, hanem folyamai)
Egy reggel az irodámban, még napkelte előtt Bibliát olvastam és imádkoztam. Isten szava különlegesen szólt hozzám: jó dolog Isten Szavával naponta feltöltődni. Évente egyszer olvasd végig a Bibliát. Ezt könnyen teljesítheted, ha tíz fejezetet elolvasol naponta. (8-at az Ó-, 2-öt az Új-testamentumból, 5 Zsoltárt, és 1 Példabeszéd fejezetet.) Így a Zsoltárokat, és a Példabeszédeket havonta tudod ismételni. Az Ótestamentumot az év végére, az Új –Testamentumot a negyed év végére elolvasod végig. Ha Isten szavával élsz, hívő, és erős leszel.
Ezen a reggelen az áhítat alatt térdelve imádkoztam. Anyanyelvemen, és az ima nyelvén is imádkoztam alkalmanként. Ismét erőt vett rajtam a Szent Szellem. Testem feltöltődött az imádság által az Istentől kapott erővel.
Elkezdtem Istent kérni, hogy milyen célért szükséges imádkoznom. Ekkor bensőmben megjelent egy igehirdető, nem láttam fizikailag, mégis teljes valóságában megjelent, lelki szemeimmel láttam őt. Megértettem, hogy az Úr, találkozást készít elő ezzel a testvéremmel. Aztán a telefonhoz nyúltam, bár nagyon korán volt, mégis a távoli várost tárcsázva felhívtam őt. Úgy éreztem, sürgős a dolog.
A felesége vette fel a kagylót, elmondtam az élményemet, s ő elsírta magát: „nem is tudja, milyen nagy szükségünk van az imatámogatásra!” és kért, hogy kitartóan imádkozzam értük. Később részletesen meg is ismertem családjuk tragédiáját. Isten azt meg akarta az Ő kegyelmével előzni, de néha az emberek nem figyelnek az Ő hangjára oda. Nekünk hatalmat adott Ő a gonosz szellemek felett, de nem kaptunk hatalmat más ember szelleme felett!
Egy napon egy, a szórakoztató iparból közismert személy hívott fel telefonon: ide igyekszik Houstonba, és ezt az alkalmat kihasználva beszélni szeretne velem egy fontos dologról. Beleegyeztem, és kértem, megérkezésekor hívjon fel ismét.
Igen nagy hírű ember lévén, nem gondoltam, hogy bármiben is segítségére tudnék lenni. Úgy éreztem, ahhoz, hogy megérinthesse őt Isten hatalma, valami természetfeletti szükséges. Szükségét láttam, együtt imádkozó barátoknak is. De a Szent Szellem leintett, mintha azt mondta volna: „én neked is meg tudom mondani, ami szükséges.” Így a hálószobába vonultam imádkozni, míg megérkezik. Elmondtam az Úrnak, hogy milyen jelentős személyiség, és így igazán nem tudom, miként nyilatkozhatna meg úgy, hogy segítségére lehessek. Szükségem van a Te kinyilatkoztatásodra – kértem – „mutasd meg, hogyan közelíthetek hozzá!”
Imádság közben az Úr Szent Szellemét elküldte rám, más nyelv tolult az ajkamra, s közben ennek az embernek az életéből képek peregtek le előttem. Vagy harminc évvel visszavitt, megmutatva a helyes útról letérést, és megadta a megbékélés, és feloldozás szavait.
Este, amikor megérkezett, látszott rajta, hogy kész a szívét kiönteni, bajait, és bűneit elmondani. Amint ezt elkezdte, megállítottam és mondom neki: „hadd mondjam el, amit az Úr kijelentett nekem, és rajtam keresztül üzen”. Nagyon elcsodálkozott, és töredelmesen az Úr Jézus elé járult, szívét átadva. Néhány nap múlva részesült a Szent Szellembe merülésben is.
Valóban, élő víz folyama képes rajtunk átfolyni, és ebben nem vagyok valamiféle különleges személy, ezt mind Krisztustól kapjuk. Ha megtelünk a Szent Szellemmel, az élő víz folyamai kiindulnak belőlünk. Szeretném rólad is megtudni, hogy Isten felhasznál téged ebben.
A nyelveken szólás folyamának kiáradása különleges kincs. Légy kész azonnal engedve cselekedni, amikor megérzed a Szent Szellem nemes befolyását, hogy imádságra indítson. Ne oltsd meg! Legyen helyed Jézussal együtt lenni, és az Atyával beszélni. Késztessen Istennek ez az indíttatása az Ő jelenlétébe lépésre. A Szent Szellem készíti ehhez az utat, és csodálatos az Ő segítsége, mihelyt engedelmes vagy buzdításának, és átadod magad az Ő erejének.
A nyelven szólásnak ez a hatalmas folyama felemel a mennyig, a közbenjáró ima által, és így sok dolog megvalósulhat az Isten királysága számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.