2009. január 11-én
megdöbbentő élményben volt részem. Szokásomtól eltérően a középső szektorban
ültem. A dicsőítés igazán dinamikus volt, engem is betöltött az Úr öröme, s
boldoggá tett a megtapasztalt szabadság. Szinte forrt a levegő, mindenütt
mosolygós, átszellemült arcok, kezek a magasban. Tényleg nagyon jó volt, nem
adatik ez meg minden vasárnap.
S ekkor váratlan
látomás tárult elém. Annyira nagy volt a kontraszt a kép és az engem körülvevő
valóság között, hogy szinte megdermedtem! Íme:
Az egész gyülekezet
egy tágas táncparketten énekelt. Ki ugrált, ki a karjait nyújtotta az ég felé, sokan táncoltak, s volt, aki csupán
átszellemülten énekelt. Egységben volt a közösség.
Ekkor a táncparkett
sűrű mocsárrá változott. Középen egy hatalmas,
elfektetett, vaskos kereszt, mint egy sziget, kezdett el kiemelkedni.
Akik pont rajta álltak, megmenekültek, a kereszttel együtt emelkedtek felfelé.
A többiek kétségbeesve, kapálózva süllyedtek bele az ingoványba.
Beleborzongtam a
látvány erejébe, úgy éreztem, elhagy az erőm! Körülöttem élő dicsőítés, aminek
én is részese vagyok, s egy kép előttem, ami rettentéssel tölt el.
Figyelmeztet, hogy
hitünk és életünk alapja Krisztus keresztje! A kereszt, az Úr Jézus megváltói
műve ad stabilitást, megmenekülést.
"A keresztről
való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik
megtartatunk, Istennek ereje!" I.
Kor. 1:18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.