2013. március 9.

Dr-Kováts György: A HIT ÚTJA


A HIT ÚTJA - A MEGVIZSGÁLÁS ÚTJA - A HIT ÚTJA AZ ÁTFORMÁLÁS ÚTJA

Luk 5:3 És Ő bemenvén az egyik hajóba, amely Simoné volt, KÉRTE őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból tanította a sokaságot. Luk 5:4 MIKOR PEDIG megszűnt beszélni, MONDTA Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. Luk 5:5 És felelvén Simon, mondta neki: Mester, JÓLLEHET az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: MINDAZÁLTAL a te parancsolatodra levetem a hálót. Luk 5:6 És ezt MEGTÉVÉN, halaknak nagy sokaságát kerítették be; szakadozott pedig az ő hálójuk.

Ez a folyamat. A hit folyamata. Benne vagy. Engedtél az Úrnak az első kérésekor. Engedtél, amikor a „bolondságot parancsolta” neked. Odaadtad elmédet, szívedet és szájadat Neki, hogy a hit által gondolkodj, szólj és cselekedj mindvégig. És most benne vagy a folyamatban.
A hit átformál. Mert az Isten dicsősége lakik benne. És az Isten dicsősége egy átformáló dicsőség. (2Kor 3,18.)

Ez az érettség útja. Így leszel fiúvá, Isten munkatársává. Olyanná, akinek bármikor lehet szólni – és engedelmeskedni fog. Így leszel győztessé az ördög minden munkái felett. És így leszel atyává Isten országában, aki mellett fel tudnak növekedni további ifjak és további atyák. (1Jn 2,12-24.)

A hit útja mindig megvizsgáló út. Az ezüstöt olvasztótégelyben próbálják (vizsgálják) meg. Az aranyat kemencében hevítik, ha tisztítani akarják, mert magasabb az olvadáspontja. De az emberi szív vizsgálója (megolvasztója, tisztítója) maga az Úr! (Péld 17,3.) És Ő úgy döntött, hogy a bizalom és engedelmesség alapján tisztít.

Ilyenekké teremtett téged és engem, hogy ez legyen az út hozzánk. Bizalomra alkotott, és bizalommal próbál meg téged. Átvisz az útkereszteződéseken, döntés elé állít: kit szeretnél követni? Magadat, a magad érzéseit, dolgait, vágyait, elképzeléseit – vagy Őt akarod, úgy, ahogy Ő van. Ezek a hit-helyzetek. Amikor az okosság és az elvárások felett és közepette, eldöntheted, hogy Ővele akarsz-e járni, az Ő szavát akarod, Benne fogsz megbízni.
Ez a hit útja. Ez az átformálás útja. A folyamat, amiben benne vagy. Amikor hallgatsz Rá, és úgy döntesz, ahogy Ő azt akarja.

Péter mondta valamikor az Úrnak, egy ilyen döntés-helyzetben: „És mi elhittük (1), és megismertük (2), hogy Te vagy a Krisztus, az Élő Isten Fia.” (Jn 6,69.)
(1) ELŐBB: „elhittük” (bizalmat adtunk, odaadtunk Neked mindent, feladtuk saját elgondolásainkat – mert Te szóltál), és (2) UTÁNA: „megismertük” (már látjuk, miért volt ez jó, látjuk a gyümölcsét is).

Ugye, hogy ez jó? Én szeretem…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.