Dr-Kováts György: BIBLIACSEMPÉSZ…

A PTF egyik diplomaosztóján hallottam Bérces Lajosról, aki 1964-től kezdve, duplafenekű Barkasszal járva a határokat, s a 25 év alatt, úgy 135 alkalommal csempészett Bibliákat a Szovjetunióba, illetve Romániába. Tízezrekre rúg a példányszám.

Ezidőtájt ezekben az országokban nem volt Biblia-nyomtatás. Ha valakinek Isten Igéjét szerették volna odaadni, kettőt tehettek: vagy másoltak neki Bibliát – no, nem fénymásolóval, vagy szeroxszal, pláne nem nyomdagépen, hiszen ezek elérhetetlenek voltak, és börtön is járt volna érte, hanem írógéppel, 7-8 másoló (selyem)papír és indigó segítségével, jobb esetben, vagy, ha még ilyenre sem volt lehetőség (néha ezt is büntették, és a gépelés nyomaiból ki tudták nyomozni azt is, hol készült a másolás), akkor kézzel – vagy az országba becsempészett Bibliákból szereztek továbbadásra. Az ilyen becsempészett Bibliák sokszor drágábbak voltak az aranynál is, és a megtért emberek legnagyobb vágya gyakran az volt, hogy egy-egy ilyenhez hozzájussanak.

(Hálás vagyok azért, hogy ezeket az időket én még személyesen ismerhettem. Jóllehet Magyarországon, ha szeretett volna, Bibliához hozzájuthatott az ember, de evangéliumi irodalmat bizony itt is csempészáru formájában lehetett csak kapni, sokszor. Az életemet akkoriban leginkább meghatározó füzetet is ilyen forrásból olvashattam el. William MacDonald: Az igazi tanítványság… Hú, mennyiszer vágytam rá, hogy csak lenne több traktátusom, Újszövetségem, evangélizációs könyvem… amikor megtértem, minden horgászbotomat pénzzé tettem, minden hozzátartozó felszereléssel együtt, és ilyen anyagok beszerzésére fordítottam. Évfolyamtársaim ebből a magvetésből kaptak könyveket… a csempészett áru „dolgozott” – mennyei horgászeszközzé vált!)

Bérces Lajos élte át egyik alkalommal, hogy amikor a határt átlépték a Szovjetunióban, két kocsi szegődött melléjük. Nem jószándékú, hanem akadályozó kísérőkként mentek előttük és mögöttük. Akárhová nem lehetett akkoriban eljutni, és ők váltig próbálták a „kapcsolatoknak” átadni a náluk lévő anyagot (Bibliákat), de ez, a lelepleződés veszélye miatt, képtelenségnek tűnt. Már-már kétségbeejtővé vált a helyzet. Egy erdő mellett megálltak, jelezték „kísérőiknek”, hogy most meg kell etessék gyermekeiket, úgyhogy várakozás lesz, s a kísérők óvatosságát kijátszva, ételkészítés ürügyén ügyesen kipakolták és az erdő szélén elrejtették a náluk lévő „csempészárut”. Megkönnyebbültek, de most aztán indult az imádság, hogy jó sorsa legyen az erdőben elhelyezett Bibliáknak! S a következő faluban, hirtelen, a Szent Lélek felhívta figyelmüket két nénire, akik sétáltak az út mentén. Vasárnap reggel volt. Biztos, hogy istentiszteletre mennek. Gyorsan megálltak, és még mielőtt „kísérőik” megakadályozhatták volna őket ebben, beszédbe elegyedtek, megtudták, hogy a két néni hívő, s egy közeli gyülekezetbe jár. Pillanatok alatt elmagyarázták nekik, hol találják meg a kincset érő szállítmányt, az erdő szélén elrejtett Bibliákat. Isten így gondoskodott egy vidéki gyülekezetről, ahová emberei eredetileg nem is tervezték, hogy Igét juttatnak. De az ÚR így gondolta helyesnek. (Talán erősen imádkozott ott valaki, hogy Igéhez jusson?)

Ma nem Bibliákat csempészünk. Ma Isten Igéjét CD-n, hangzó anyagon, bábelőadások útján, és Palánta Posták formájában juttatjuk el iskolás gyermekek tízezreihez. De a munka ugyanolyan izgalmas. Fogadják-e? Nyitottak maradnak-e az iskolák? Lesz-e elegendő bábcsoport, hogy minden fogadókész iskolába elvigyük az Igét? Ki tudunk-e adni annyi CD-t, Palánta Postát, mint amennyi gyermeknek szüksége van rá? Felfakadnak-e a források, amikre szükség van ehhez?

GONDOLTAD VOLNA? A hatvanas-hetvenes években Magyarország, Szovjetunió, Románia célország volt „a Nyugat” számára. Ott szabadság és jólét, itt elnyomás, vasfüggöny, üldözés, szegénység. De a kilencvenes évektől kezdve Magyarországot már Európa részeként, inkább, mint küldő-országot tartják számon. Nem számíthatunk „nyugati segítségre”. Amit mi szeretnénk elérni, azt ITTHONRÓL kell megtegyük. A források magyar források. Itteni odaszántakat igényelnek.

Ha KÉTSZÁZ odaszánt előáll, aki havonta kétezerötszáz forinttal mellé áll az Országjáró Bábmisszió munkájának – minden nyitott magyar iskolában, minden nyitott magyar kisgyermeket elérhetünk az evangéliummal. (A kétszáz nem „nagy” szám. De, csak akkor érhetjük el, ha mindenki, aki ezt az írást elolvassa, bekapcsolódik. Ezt komolyan gondolom, nem csak szóvirág. Légy közülük Te is egy!)

Ha gondolsz erre, (OBM támogató – Országjáró Bábmisszió háttértámogatója), keresd meg, kérlek, Moravekné Lovas Krisztát. Ha tudsz segíteni abban, hogy táborok, konferenciák alkalmával meghirdessük ezt… akkor is keresd őt, kérlek! (70/942-99-22; palanta@enternet.hu Honlap: www.palantamisszio.hu)

Köszönjük az imádkozókat. Köszönjük a bátor támogatókat! Légy áldott, testvérem.