2013. március 23.

Bob Gass: Jó cselekedet


„Ne késs jót tenni…!” (Péld 3:27)

Dan Clark visszaemlékszik arra, amikor tinédzser korában sorban állt az édesapjával, hogy jegyet vegyenek a cirkuszba. Észrevettek maguk előtt egy szegény családot. A szülők egymás kezét fogták. Nyolc gyermekük volt, valószínűleg mind fiatalabb 12 évesnél. Látható volt, hogy a cirkusz valami egészen új kaland lesz számukra. A pénztáros megkérdezte, hány jegyet kérnek. A férfi büszkén így válaszolt: „Nyolc gyermekjegyet és két felnőttjegyet kérnék”. Amikor a pénztáros megmondta a végösszeget, a feleség elengedte a férje kezét és lehajtotta a fejét. A férfi kissé közelebb hajolt az ablakhoz és megkérdezte „Mennyit is mondott?” A pénztáros elismételte az árat. A férfinak szemmel láthatóan nem volt annyi pénze. Összetörtnek tűnt. Clark azt mondja, hogy az édesapja mindezt látva elővette a pénztárcáját, kivett belőle egy húszfontost, és leejtette a földre. Azután lehajolt, felvette a bankjegyet, és megérintette a férfi vállát, ezt mondva: „Elnézést, azt hiszem, ez az öné”. A férfi pontosan tudta, hogy mi történik. Clark apjának szemébe nézett, megragadta a karját, kezet szorított vele, és könnyek között mondta: „Köszönöm, köszönöm, uram. Ez igazán sokat jelent nekem és a családomnak”.

Clark és az édesapja visszamentek az autójukhoz, és hazamentek. Nem volt elég pénzük arra, hogy cirkuszba menjenek aznap este, de ez nem számított. Áldássá lehettek egy egész család számára, és ez olyan dolog volt, amit egyik család sem fog soha elfelejteni.

Ezt hívják úgy, hogy „jó cselekedet”.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.