2012. június 24.

Vihar a tengeren!


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Évekkel ezelőtt egy holland halász falucskában élő fiatalember példát adott a világnak az önzetlen szolgálat jutalmáról.

Mivel az egész település a halászatból élt, önkéntes mentőosztagot szerveztek veszély esetére. Egyik éjszaka hirtelen feltámadt a szél, szakadni kezdett az eső, és a tomboló vihar felborított egy halászbárkát a nyílt vízen. A bajba jutott és kimerült legénység leadta a vészjelzést. Az evezős mentőcsapat kapitánya megszólaltatta a szirénát, s a falu lakói összegyűltek az öbölre néző főtéren. Mialatt a mentők vízre bocsátották csónakjukat, és a széltől felkorbácsolt hullámokkal dacolva befelé eveztek, a falusiak nyugtalanul várakoztak a parton, lámpásokat gyújtottak, hogy az evezősök visszataláljanak.

Egy óra múlva kibontakozott a ködből a csónak, s az emberek ujjongva szaladtak elébe. Az önkéntesek elcsigázva rogytak a fövényre, s elmondták, hogy a mentőhajó már nem bírt el több embert — egy szerencsétlenül jártat hátra kellett hagyniuk- Ha őt is felveszik, a csónak bizonyosan elsüllyed, és mindannyian ott pusztulnak.

A kapitány tébolyult igyekezettel próbált újabb mentőcsapatot toborozni az egyetlen odakint hagyott halász megmentésére.

A tizenhat éves Hans előlépett. Az anyja megragadta a karját.

— Könyörgök, ne menj! Az apád tíz éve hajótörésben halt meg, a bátyádnak, Paulnak csak három hete veszett nyoma. Egyedül te maradtál nekem.

— Mennem kell, anyám. Mi lenne, ha mindenki kihúzná magát, hogy „Nem mehetek, menjen valaki más"? Most nekem is teljesítenem kell a kötelességemet. Akire rákerül a sor, ki kell vennie a részét a munkából — felelte a fiú, megcsókolta az anyját, csatlakozott a csapathoz, és eltűnt az éjszakában.

Újabb óra telt el, amely az aggódó anya számára örökkévalóságnak tetszett.

Végre előtűnt a ködből az evezőshajó, az orrában Hansszal. A mentők kapitánya kezéből tölcsért formálva kiáltotta:


— Megtaláltátok?

— Meg! — ordította vissza izgatottan Hans. — Mondják meg anyámnak, hogy Paul, a bátyám az!


Dan Clark

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.