2012. június 2.

Ige: Az Ige követése


A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, a ki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, amelyet mi tőlünk kapott. Magatok is tudjátok, mi módon kell minket követni; mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül” (2 Thess. 3,6-7)

Már a prófétán keresztül így szól a Szent Szellem: „A népek égetett mésszé lesznek, levágott tövisekké (és mint a kivágott gaz); tűzben hamvadnak (és égnek) el. Halljátok meg távol valók (ti távol lakók), amit cselekedtem, és tudjátok meg közel valók (és ismerjétek meg) az én hatalmamat (iszkhüsz: A szó vitézséget, harcias, kiemelkedő, férfias erőt, küzdőképességet jelent)! Megrettentek a bűnösök (a törvényen kívüliek, a törvényszegők) Sionban, félelem fogja el a gazokat (és reszketés vett erőt az elvetemülteken, az istentelen, vagyis Isten nélkül élőkön): ki lakhatik (ki tartózkodhat) közülünk megemésztő tűzzel (vagyis perzselő tűz mellett), ki lakhatik közülünk örök hőséggel (és örökös izzás mellett)?

Aki igazságban jár (aki megigazulásban él) és egyenesen (nyíltan, őszintén) beszél, aki megveti (miszeó: gyűlöli, utálja, undorodik, és ellenszenvet érez) a zsarolt nyereséget, aki kezeit rázván, nem vesz ajándékot (és nem fogad el megvesztegetést hanem elhárítja a kezével), aki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon (mert hallani sem akar vérontásról), és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson (vagyis jogtalanságot, igazságtalanságot, istentelenséget, gaztettetet): (Ésa. 33,12-15)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.