Nemrég megjelent az újságban egy történet a huszonnyolc éves
Mark Carverről, aki egy nagy kórház orvosaként és orvosigazgató-helyetteseként
dolgozott.
A probléma, mint kiderült, az volt, hogy Mark sosem végzett
egyetemet vagy egészségügyi iskolát. Állítólag papírokat hamisított, hogy
megkapja az orvosi állást, és elég orvosi szakkifejezést ismert ahhoz, hogy
mindenkivel elhitesse, hogy valóban orvos.
Ha elítélik, hét évet tölthet a börtönben rabot játszva
(erre a pozícióra talán alkalmasabb).
Sajnos Mark sok olyan emberre emlékeztet bennünket, akik
keresztyénnek nevezik magukat. Járnak templomba. Nem káromkodnak, és nem isznak
túl sokat. Időnként még imádkoznak is. Eleget beszélnek „kánaániul" ahhoz,
hogy valódinak higgyék őket.
De csak a külsőségeket tudják utánozni. Soha nem hoztak
személyes döntést Krisztus mellett.
Pál azt mondja, hogy az utolsó időkben „az emberek... önzők,
pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben
engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek,
rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők,
felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent"
(2Tim 3,1-5). Hű! Micsoda lista!
Azt is mondja, hogy sokan fenntartják a vallásos látszatot,
de megtagadják Isten erejét. Más szóval, kívülről keresztyénnek néznek ki, de
belül nincs ott az erő.
Legtöbben nem szeretnénk, ha egy áldoktor venné ki a
vakbelünket. Istennek sincs szüksége álkeresztyénekre. Nem mintha nehéz lenne
egy héten egyszer a gyülekezetben elvégezni a megfelelő mozdulatokat, vagy a
megfelelő dolgokat mondani az ifjúságin. A legtöbben biztos kihúznánk így egy
darabig.
De miért ne fogadnánk el Krisztust és ismernénk meg az erőt,
amit az ad, ha valóban vele élünk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.