2012. március 26.

Halogatod azt a hitlépést?


"Egy másikhoz pedig így szólt: "Kövess engem!" De ő ezt kérte: "Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat." Jézus így válaszolt neki: "Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" "(Lukács 9: 59-60)

Jézus arról beszél, hogy arra hívott el bennünket, hogy rá figyeljünk és ne a törvényekre és a parancsolatokra.

Ez persze nem azt akarja mondani, hogy a törvény és a parancsolatok nem fontosak. Sőt, kijelenti, hogy azért jött, hogy a törvény minden egyes pontját betöltse (Máté 5:17-20). Jézus szerint a legnagyobb parancsolat Istent a lényünk minden cseppjével szeretni, és az embertársainkat ugyanannyira szeretni mint önmagunkat (Máté 22:34-40).

Jézus nem akarja, ha a törvényeket kifogásnak használjuk vele szemben. A mai igeversben a tanítvány érthetőnek tűnő kéréssel áll elő: „Hadd menjek eltemetni az apámat.” Jézus azonban, aki nagyon jól belelát az emberi természetünkbe érti, hogy a tanítvány ezt csak halogatásból mondja. Valójában a szavai azt jelentik: „Engedj, hadd menjek megtenni, amit tennem kellene, aztán majd követni foglak.”

Mi milyen gyakran mondjuk, hogy ezt vagy azt meg kell tennünk, mielőtt arra kerül a sor, amit Jézus kér tőlünk? Jézus itt arra mutat rá, hogy neki kell lennie az elsődlegesnek az életünkben minden és mindenki előtt: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg (görög szöveg szerint: elém helyezi) apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” (Lukács 14:26)

Itt a szív mélyén lévő hűségről beszél, nem pedig a szeretteink elhagyásáról. Gondolj kicsit Péterre, ahogy a kezét melengeti a tűznél mielőtt a kakas megszólalna. Vajon Jézus mellett vagy önmaga mellett fog dönteni? Minden egyes nap, minden egyes dologban amit teszünk, ugyanez a választás áll előttünk.

Lehet, hogy Jézus szavai logikátlannak tűnnek, Oswald Chambers azonban úgy véli, sosem szabad az ilyen parancsokat külön értelmezni attól, aki adta őket, az Isten Fiától. Jézusnak joga és hatalma van arra, hogy ilyen hűséget kérjen tőlünk.

Gondolkozz inkább így: Jézus követése által töltjük be a törvényt és a parancsolatokat. Amikor őt követjük, tudjuk hogy a helyes dolgot tesszük, attól függetlenül, hogy mások mit gondolnak róla, vagy hogy mi magunk mennyire az elképzeléseinkkel ellentétesnek tartjuk.

Van valami, amit Jézus kért tőled, de te halogatod azt a hitbeli lépést? Amikor Jézus megítél téged, akkor nem elítél. Az a vágya, hogy őt kövesd és arra hív, hogy engedelmeskedj neki. Arra hív, hogy betöltsd az életed célját.

(Daily Hope by Jon Walker, 2011. 09. 16.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.