Lukács evangélium 13. fejezet: Változtassátok meg a szíveteket! (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 13,1 Jövének pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette [az áldozat vérével összekeverte].

Luk. 13,2 És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek [azaz: a célt eltévesztőbbek] voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték?

Luk. 13,3 Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek [ha meg nem változtatjátok azt, ahogyan gondolkodtok, és ahogy éltek, és ha más felismerésre nem tértek], mindnyájan, hasonlóképen elvesztek [és mindnyájan úgy fogtok elpusztulni, mint ők].

Luk. 13,4 Vagy az a tizennyolc, akire rászakadt [rádőlt, ráesett] a torony Siloámban [a Siloám (jelentése: küldött) tavánál], és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt [vagy többel tartozott, többel volt adós] minden más Jeruzsálemben lakó embernél?

Luk. 13,5 Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek [ha meg nem változtatjátok azt, ahogyan gondolkodtok, és ahogy éltek, ha más felismerésre nem tértek], mindnyájan hasonlóképen elvesztek [és mindnyájan úgy fogtok elpusztulni, mint ők]*

*Ugyanis: „Mindenki vétkezett [mindenki eltévesztette a célpontot] és híjával van az Isten dicsőségének, [és nélkülözi, és szűkölködik Isten dicsősége nélkül]” (Róm. 3,23).

Már a prófétákon keresztül így szólt az Úr: „Mivel megutálta (és megvetette és visszautasította) e nép Siloahnak (jelentése: küldött) lassan folyó (és csendesen folydogáló) vizét, és Recinben (jelentése: forrás) és Remalja (jelentése: akit az Úr felékesített) fiában gyönyörködik (és örvendezik)” (Ésa. 8,6).

Ezért mindenkit a maga tettei szerint ítélek meg, Izráel háza! - így szól az én Uram, az ÚR. Térjetek meg (változtassátok meg gondolkozásmódotokat, és ahogy éltek), hagyjátok el vétkeiteket, akkor nem fogtok elbukni bűneitek (vagyis céltévesztésetek) miatt. Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket elkövettetek, és újuljatok meg szívetekben és szellemetekben! Miért halnátok meg, Izráel háza? Hiszen nem kívánom a halandó halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, térjetek hát meg és éljetek” (Ezék. 18,30-32)

Luk. 13,6 És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála.

Luk. 13,7 És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja [és használja] a földet is hiába?

Luk. 13,8 Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom:

Luk. 13,9 És ha [jövőre] gyümölcsöt terem, jó [akkor meghagyjuk]; ha pedig nem, azután vágd ki azt*

*Máté így ír a fügefáról: „[Korán] reggel pedig, a városba visszajövet [ahogy indult vissza Jeruzsálembe, és a város felé ment, közben] megéhezék. És meglátva [és ahogy észrevett] egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; [ezért így szólt a fához] és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké [soha többé] ne teremjen; [Soha ne teremjen rajtad gyümölcs ez aionban e (világ)korszakban]. És a fügefa azonnal elszáradt [vagyis kiszáradt]” (Mát. 21,18-19).

Erről prédikált már Bemerítő János is, amikor azt hirdette: „A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó [és nemes] gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tűzre vettetik [vagyis tűzbe dobják, tűzbe hajítják)]” (Mát. 3,10).

Mert csak a megigazult ember tud gyümölcsöt teremni: „Az igaz (dikaio: megigazult) virágzik (és virul), mint a pálmafa, (és magasra) növekedik, mint a cédrus a Libanonon. Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek (és dús lombúak) és zöldellők lesznek” (Zsolt. 92,13.15).

Isten hosszútűrésének oka az, hogy Ő a SZERETET: „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. És a mi Urunknak hosszútűrését üdvösségnek tartsátok” (2 Pét. 3,9.15).

 „Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (1Tim. 2,4)

Luk. 13,10 Tanít vala pedig szombatnapon [(szabbaton): nyugalom napja, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján] egy zsinagógában.

Luk. 13,11 És ímé vala ott egy asszony, kiben betegségnek szelleme vala [kiben betegségnek szelleme lakott] tizennyolc esztendőtől fogva [és akit már tizennyolc éve gyötört a betegség szelleme]; és meg volt görbedve [annyira, hogy] teljességgel nem tudott felegyenesedni.

Luk. 13,12 És mikor azt látta Jézus, előszólítá [és magához hívta őt, így szólva hozzá], és monda néki: Asszony, feloldattál [és szabad vagy, mert megszabadultál, fel vagy old(oz)va] a te betegségedből!

Luk. 13,13 És reá veté [rátette] kezeit; és azonnal felegyenesedik, és dicsőíté az Istent.

Luk. 13,14 Felelvén pedig a zsinagógafő [a zsinagógavezetője, elöljárója], haragudva [fölháborodva, és méltatlankodva a felett való bosszúságában], hogy szombatnapon [a nyugalom napján] gyógyított Jézus, monda a sokaságnak [a tömegnek]: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell; azokon jöjjetek azért és gyógyíttassátok magatokat, és ne szombatnapon [vagyis ne a nyugalom napján].

Luk. 13,15 Felele azért néki az Úr, és monda: Képmutató, [kétszínű] szombatnapon nem oldja-é el mindenitek az ő ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem viszi-é [és nem vezeti-e el] itatni?

Luk. 13,16 Hát ezt, az Ábrahám leányát, kit a Sátán megkötözött [és fogva tartott] ímé tizennyolc esztendeje, nem kellett-é feloldani e kötélből [és nem szabad szombatnapon feloldani bilincsétől, a kötelékből] szombatnapon [a nyugalom napján]?

Luk. 13,17 És mikor ezeket mondta, megszégyenülnek mindnyájan [ellenfelei], kik magukat néki ellenébe veték [akik vele szembeszegültek]; és az egész nép örül vala mindazokon a dicsőséges dolgokon [és mindazoknak a csodáknak], amelyek őáltala lettek [amelyeket ő vitt véghez]*

*A törvény így hangzott: „Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja (vagyis nyugalomnapja). Semmi dolgot se tégy (és semmiféle munkát ne végezz) azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod (se állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van. Mert hat napon teremté (és alkotta meg) az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék (vagyis megpihent). Azért megáldá az Úr a szombat napját (vagyis a nyugalom napját), és megszentelte (vagyis elkülönítette) azt” (2 Móz. 20,9-11).

És Mózesen keresztül jelenti ki Isten, hogy a nyugalom napja, a szabadítás napja: „Hat napon át munkálkodjál (és dolgozz), és végezd minden dolgodat (és mindenféle munkádat). De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja (azaz: nyugalomnapja). Semmi dolgot se tégy (és semmiféle munkát ne végezz) azon, se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminemű barmod (és semmiféle állatod), se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék (és hadd pihenjen) a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad (vagyis hozzád hasonlóan). És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját (vagyis a nyugalom napját) megtartsad” (5 Móz. 5,13-15).

És azért adta az Úr, hogy felismerjék Őt. „És adtam nékik szombatjaimat (vagyis a nyugalom napjait) is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttük (vagyis annak jeléül, hogy köztük vagyok, és) hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük (és aki elkülöníti őket)” (Ezék. 20,12)

Luk. 13,18 Monda pedig Jézus: Mihez hasonló az Isten országa [az Isten királysága]? És mihez hasonlítsam azt [mivel is vessem össze]?

Luk. 13,19 Hasonló a mustármaghoz, melyet az ember vévén, elvet az ő kertjében; és felnevelkedett [és felnőtt], és lett nagy fává, és az égi madarak fészket raktak annak ágain [illetve ágai közé]*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Más példázatot [példabeszédet] is adott eléjük, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa [az Egek (Istenének) királysága] a mustármaghoz, amelyet vévén az ember, elvet az ő mezejében [a szántóföldjében]. Amely kisebb ugyan minden magnál; de amikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz [fává terebélyesedik], annyira, hogy reá szállnak az égi madarak, és fészket raknak ágain” (Mát. 13,31-32).

„Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az (és mit jelent), amit szól vala nékik” (Ján. 10,6).

Isten országa az Úr Jézusban jelent meg, és folytatódott – és növekedett – az Ő teste, vagyis a kihívottak gyülekezete által. Ezért Péter apostol így buzdítja a mindenkori hívőket: „… növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó (üdvözítő) Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen (és Övé a) dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké (most és az örökkévalóságban). Ámen” (2 Pét. 3,18).

De hogy Isten országa megnyilvánuljon a jelenvalóvilágban, ahhoz a hitnek is növekedni kell. A tanítványok nem tudtak kiűzni egy démont, és: „Ekkor a tanítványok (külön) magukban Jézushoz menvén, (megkérdezték és) mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni? Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek” (Mát. 17,19-20).

Lukács is erről tesz bizonyságot: „Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt mondanátok, ím ez eperfának (azaz: vadfügefának): Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál (és gyökerezz) a tengerbe; és engedne (és engedelmeskedne) néktek” (Luk. 17,6).

„Mert nem beszédben áll [nem szavakon alapszik, és nem szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, királyi uralma] hanem erőben. [hatóerőben, és hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20).

A prófécia pedig így szól az Úr Jézusról és az Ő testéről, a kihívottak gyülekezetéről: „Így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): És veszek én ama magas cédrus tetejéből, és elültetem. Felső ágaiból egy gyönge ágat szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen (Más fordítás: Majd én magam török (és tépek) le a magas cédrus hegyéről egy ágat, (egy gyenge hajtást), és elplántálom, (és elültetem) egy magasba emelkedő hegyen). Izráel magasságos hegyén plántálom (és ültetem el) őt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem s nagyságos (és pompás) cédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak ágainak (és lombjának) árnyékában fognak lakozni. És megismeri (és akkor majd megtudja) a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát magassá; megszárasztottam a zöldellő fát, és zölddé (virulóvá) tettem az aszú (vagyis a kiszáradt) fát. Én, az Úr szólottam és megcselekedtem (mert amit én, az ÚR, megmondok, azt meg is teszem)” (Ezék. 17,22-24)

Luk. 13,20 És [így folytatta, és] ismét monda: Mihez hasonlítsam az Isten országát [az Isten királyságát]?

Luk. 13,21 Hasonló a kovászhoz* melyet az asszony vévén, három mérce** lisztbe [keverte, és] elegyítette [azaz: rejtette, várva], mígnem az egész megkel***

*Kovász: (dzümé): jelentése: Erjedés; kenyér készítéséhez használt ,,savanyított kenyértészta” (a kenyérdagasztás és szakasztás után a tálban visszamaradt nyers tészta, amelyet kis lágy cipóalakban meghagynak, és amit a következő sütésnél, mint erjesztő anyagot használnak) ami a dagasztott kenyértésztát megkeleszti. Képletesen: magatartás, vagy tanítás, tanítási mód, amely „keleszt”, tovább hat és erjeszt; tehát a meglévőt valamilyen irányban megváltoztatja, akár kedvező, akár kedvezőtlen irányban; a mindent átjáró, megerjesztő tan, eszme, amely lehet vallásos vagy politikai. 

**Mérce: (szaton): űrmérték száraz anyagok mérésére, kb. 12 liter

***Máté bizonyságtétele: „Más példázatot [vagyis hasonlatot, példabeszédet] is mondott nékik [és tárt eléjük]: Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, amelyet vévén az asszony, három mérce [vagyis három véka] lisztbe elegyít [vagyis belekever], mígnem az egész megkel” (Mát. 13,33).

A kovászról így beszél Isten Igéje: „Kis (vagyis egy kevés) kovász az egész tésztát megkeleszti” (Gal. 5,9).

Mert van romlott kovász is, ezért az Úr Jézus így inti az Övéit, egyben azt is kijelentve, hogy Ő mit ért kovászon: „… Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok (a szó jelentése: elkülönülő („szeparatista”), vagyis kirekesztően vallásos (elkülönült, elzárkózó; elválasztó). Kiemelkedően kegyes férfiak zárt csoportja, szektája) és sadduceusok (a szó jelentése: vallási felekezet, de elsősorban politikai párt volt, amely a vallási és politikai hatalmat összekapcsolta) kovászától.

Ők pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Nem hoztunk kenyeret magunkkal. De Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: „Mit tanakodtok azon, kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? A négyezer ember hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze?

Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek?! Őrizkedjetek a farizeusok és sadduceusok kovászától! Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és sadduceusok (a sadduceusok: vallási felekezet, de elsősorban politikai párt volt, amely a vallási és politikai hatalmat összekapcsolta) tanításától” (Mát. 16,6-12).

Azért: „Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára; Teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil. 1,10-11).

„Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény, és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok” (Fil. 4,8).

„hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében” (Kol. 1,10)

Luk. 13,22 És városokon és falvakon megy vala által, tanítva, és Jeruzsálembe menve*

*Az Úr Jézus földi szolgálata alatt  újra-és újra hirdeti az Evangéliumot, bemutatva, hogy annak szerves részét képezi a gyógyítás: „És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten [a mennyek] országának evangéliumát [a királyság örömhírét], és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget]” (Mát. 4,23).

„És körüljárja [és bejárta] vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának Evangéliumát [az Isten királyságáról szóló örömhírt; királyi uralmának jó hírét; a győztes hadvezér érkezésének hírét]. És gyógyítván mindenféle [mindenfajta] betegséget és mindenféle erőtlenséget [gyengeséget; minden bajt, kórt, fogyatékosságot, rosszullétet, krónikus jellegű fizikai rendellenességet az emberi szervezetben. Ártalmat, csapást, panaszt; gyötrő, kínos betegségeket] a nép között” (Mát. 9,35)

Luk. 13,23 Monda pedig néki valaki: Uram, avagy kevesen vannak-é akik üdvözülnek [Más fordítás: Uram, csak néhány ember fog megmenekülni]? Ő pedig monda nékik:

Luk. 13,24 Igyekezzetek bemenni [küzdjetek, harcoljatok, törekedjetek arra, hogy bejussatok] a szoros [a szűk, és keskeny] kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni [és keresik majd a bejutást] és nem mehetnek [és nem tudnak, mert nem lesz rá erejük];

 »Más fordítás: Tegyetek meg mindent azért, hogy a keskeny ajtón menjetek be! Mert mondom nektek: sokan próbálnak bejutni a keskeny ajtón át, de nem sikerül nekik; Hát küzdjetek azért, hogy a szűk kapun bemehessetek«*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Menjetek [vagyis lépjetek] be a szoros [a szűk, és keskeny] kapun [az örök életre]. Mert tágas [és széles] az a kapu és széles [és lapos, sík, tág] az az út, amely [félre], a veszedelemre [romlás, pusztulás, teljes feloldódásba] visz [és vezet], és sokan vannak, akik azon járnak [és rajta mennek be]. Mert szoros [és szűk, keskeny] az a kapu és keskeny [és szoros] az az út, amely az (örök)életre visz, és kevesen [vagyis csak néhányan] vannak, akik megtalálják azt [és akik rátalálnak,rálelnek arra]” (Mát. 7,13-14)

Luk. 13,25 Mikor már a gazda [vagyis a ház ura] felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni [és elkezdtek odakint állva dörömbölni az ajtón], mondván: Uram! Uram! nyisd meg [az ajtót] nékünk; és ő felelvén, ezt mondja néktek: [nem ismerlek titeket]. Nem tudom, honnét valók vagytok ti;

Luk. 13,26 Akkor [hiába] kezditek mondani: Te előtted [a Te színed előtt] ettünk és ittunk, és a mi [széles] utcáinkon [és piacainkon, és tereinken] tanítottál;

Luk. 13,27 De ezt mondja: Mondom néktek, [nem ismerlek titeket, és] nem tudom, honnét valók vagytok ti; távozzatok el én tőlem mindnyájan, [akik elhatároltátok magatokat tőlem, ét külön útra tértetek], akik hamisságot [igazságtalanságot; gonoszságot, istentelenséget] cselekesztek! [Más fordítás: Akik nem vagytok hívők, mert hiányzik belőletek az ige, és nem az ige szerint éltetek]*

*Az Úr Jézus újra figyelmeztet, elmondva az okokat, amelyek miatt nem tudnak az emberek a szoros kapun bemenni: 1.) Akik haragot táplálnak szívükben: „Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik [aki haragot tart; neheztel] az ő atyjafiára [testvérére] ok nélkül [és alaptalanul], méltó az ítéletre [és vádolható]. Aki pedig azt mondja az ő atyjafiának [felebarátjának]: Ráka [vagyis hitvány; oktalan; ostoba; buta; Te szemét], méltó a főtörvényszékre [a főtanács ítéletére, állítsák a nagytanács elé]. Aki pedig ezt mondja: Bolond [ostoba, értelmetlen, buta, bamba, bárgyú; (móré, héberül: nábál: bolond = istentelen)], méltó [jusson] a gyehenna tüzére. [hiszen megfogta már a tüzes gyehenna]” (Mát. 5,22).

Akik nem az Úr Jézuson keresztül akarnak bemenni, hiszen Ő az ajtó/kapu: „Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi/t (jelent) az, amit szól vala nékik. Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam (át) megy be, megtartatik (üdvözül) és bejár és kijár majd, és legelőt talál” (Ján. 10,6-7.9).

Akik csak a szájukkal vallják Úrnak Jézust, de nem cselekszik az Igét: „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába [királyságába]; hanem [csak az] aki cselekszi [és megteszi] az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem [és áradoznak] ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e [és jövendöltünk; tanítottunk-e], és nem a te nevedben űztünk-e [és dobtunk ki] ördögöket [vagyis démonokat; gonosz szellemeket], és nem cselekedtünk-e [nem tettünk-e] sok hatalmas dolgot [csodát; nem történt-e sok erő-megnyilvánulás általunk] a te nevedben? És akkor vallást teszek [és kijelentem; kinyilvánítom; megvallom] majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem [a színem elől], ti gonosztevők [akik a törvény megrontásán munkálkodtok; akik a törvénytelenséget cselekedtétek]” (Mát. 7,21-23).

 És így folytatódik a kijelentés: „Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! Ha nem művelitek (és nem teszitek), amiket mondok?” (Luk. 6,46).

Továbbá aki az Úr Jézus elé helyez bárkit: „Aki inkább szereti [(phileó): jobban kedveli; kedvét leli, (A szó a szeretet lelki-érzelmi jellegét emeli ki főképp: ragaszkodás, vonzalom, szimpátia] atyját és anyját [jobban ragaszkodik apjához vagy anyjához], hogysem engemet [semmint hozzám], nem méltó én hozzám. És aki inkább szereti [jobban ragaszkodik; jobban kedveli] fiát és leányát, hogysem engemet [mint hozzám], nem méltó én hozzám. És a ki föl nem veszi [aki nem fogadja el] az ő keresztjét (sztaurosz): kínkaróját naponta, //képletesen: halálnak kitettség, azaz önmegtagadás//] és úgy nem követ [nem kísér] engem [nem csatlakozik hozzám, és nem jön azzal utánam], nem méltó én hozzám [ugyancsak nem érdemli meg, hogy hozzám tartozzon]. Aki megtalálja az ő életét [aki próbálja megtartani az életét], elveszti [pusztulásba viszi] azt; és aki elveszti [pusztulásba viszi] az ő életét én érettem [én miattam], megtalálja [megmenti] azt” (Mát. 10,37-39).

Akik nem teljesednek be Szent Szellemmel: „Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, akik elővevén (fogták) az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé (a vőlegény fogadására). Öt pedig közülük eszes (okos) vala, és öt bolond (balga). Akik (ugyanis) bolondok (balgák) valának, mikor lámpásaikat elővevék (magukhoz vették), nem vivének magukkal olajat; Az eszesek (okosak) pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben (korsóikban). Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadnak és aluvának (elálmosodtak és elaludtak). Éjfélkor pedig kiáltás lőn (kiáltás hangzott): Ímhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe (a fogadására)! Akkor felkelének (felébredtek) mind azok a szüzek, és elkészíték (rendbe hozták) az ő lámpásaikat. A bolondok (a balgák) pedig mondának az eszeseknek (az okosoknak): Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak. Az eszesek (az okosak) pedig (így) felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árusokhoz (a kereskedőkhöz), és vegyetek magatoknak. Mikor pedig venni járnak vala (és távol voltak vásárolni), megérkezék (megjött) a vőlegény; és akik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és (azután) bezáraték az ajtó. Később pedig a többi szüzek is megjövének (megérkezett és így szóltak), mondván: Uram! Uram! Nyisd meg (az ajtót) mi nékünk. Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket” (Mát. 25,1-12).

Mert: „… Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé. [ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, (nem birtokolja) az nem is az Övé]” (Róm. 8,9).

Akikben nincs szeretetet: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs énbennem [a szeretet nincs birtokomban] olyanná lettem [váltam], mint a zengő érc [réz; mint a visszhangzó gongütés] vagy pengő cimbalom [vagy a megzendülő cintányér] És ha jövendőt tudok is mondani [és ha prófétálni is tudok, mert bennem van a prófétálás ajándéka is]. És minden titkot és minden tudományt [bölcsességet] ismerek is (tudok; felfogom, úgyhogy teljes ismeretem van) [s ha minden titkot tudnék, ha látnám az ismeret egész területét]; és ha egész [teljes] hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről [helyezhetnék át] szeretet pedig nincs énbennem, semmi vagyok. [mit sem érek]. És ha [egész] vagyonomat mind felétetem [szétosztom] is [a nélkülözők közt; a szegények táplálására]. És ha testemet [szóma = a földi élet megjelenési formája, a személyiség lényege, ereje, teljes lénye] tűzre adom [hogy meg(el)égessenek, tűzhalálra, tűz martalékául szánom (úgy hogy égjek)] is [égőáldozatul, hogy dicsekedhessem], szeretet pedig nincs énbennem, semmi hasznom abból. [mit sem használ nekem]” (1 Kor. 13,1-3).

Vagyis nem él bennük Isten, hiszen: „… az Isten szeretet. … Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne” (1 Ján. 4,8.16).

Mert: „Mi a haszna (mit használ), atyámfiai (testvéreim), ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e (üdvözítheti-e) őt (egyedül) a hit?” (Jak. 2,14).

„Azonképpen (ugyanígy) a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt (halott) ő magában” (Jak. 2,17).

Hát: „Fiacskáim (gyermekeim), ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,18).

Ezek azok a vallásos emberek – akik csak beszélnek az Úr Jézusról, de nem fogadták be, és a szívükben nem Ő él, azoknak – azt mondja az Úr: „Mérges kígyóknak [viperáknak] fajzatai [ivadékai], mi módon [hogyan] szólhattok jókat [hogy is volnátok képesek jót beszélni], holott gonoszak [rossz, káros, semmirekellő, hitvány] vagytok? Mert a szívnek teljességéből [bőségéből] szól a száj [Mert amivel csordultig van, amitől túlárad a szív, azt szólja a száj]. De mondom néktek: Minden hivalkodó [haszontalan, hiábavaló, felesleges, hatástalan, eredménytelen] beszédért [(réma): mondás, megnyilatkozás, Ige], amit beszélnek [amit valaha kimondanak] az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. Mert a te beszédedből [(logosz): szó, beszéd (annak minden fajtája: kérdés, állítás, kijelentés, tanítás, prédikáció, prófécia, közmondás; üzenet; utasítás, parancs] ismertetel [szavaid alapján nyilvánítanak] igaznak [igazulsz meg]. És a te beszédidből ismertetel hamisnak [mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged és vonsz magadra ítéletet]” (Mát. 12,34.36-37).

Ők azok, akik azt mondják: „… Ismerem őt, (vagyis az Úr Jézust) és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság” (1 Ján. 2,4).

Vagyis nincs bennük Szent Szellem:  „… mert a Szellem az Igazság” (1 Ján. 5,6).

„Még ha azt mondják is: Él az Úr! Bizony hamisan esküsznek!” (Jer. 5,2).

Luk. 13,28 Ott lesz sírás [jajgatás, és siránkozás] és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában [az Isten királyságában], magatokat pedig kirekesztve [kiutasítva, és kívülre vetve, mert ti ki lesztek onnan zárva].

Luk. 13,29 És jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek [és asztalhoz dőlnek az Isten királyságában]*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Azt mondom néktek, hogy sokan eljőnek [sokan fognak érkezni] napkeletről és napnyugatról [is], és letelepednek [asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában [királyságában]. Ez ország fiai pedig [akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat] kivettetnek [Más fordítás: De azokat, akiket a királyság illetne, hogy e királyság fiai legyenek, ki fogják dobni] a külső sötétségre; holott lészen sírás (jajgatás, siránkozás) és fogaknak csikorgatása” (Mát. 8,11-12).

Mert beteljesül az Írás, amely kimondja: „És teszem minden hegyemet úttá (mert minden hegyen utat készítek), és ösvényeim magasak lesznek (kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek messziről (messze földről) jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől (és nyugat felől), és amazok Sinnek (Jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa vagy vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és föld örvendezz (vigadozz), ujjongva énekeljetek (törjetek ki ujjongásba) hegyek; mert megvígasztalá (megszánta) népét az Úr, és könyörül szegényein (a nyomorultakon)!” (Ésa. 49,11-13)

Luk. 13,30 És ímé vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.

Luk. 13,31 Ugyanazon napon jövének ő hozzá némelyek a farizeusok közül, mondván néki: Eredj ki és menj el innét: mert Heródes meg akar téged ölni.

Luk. 13,32 És monda nékik: Elmenvén mondjátok meg annak a rókának [annak a ravasz, dörzsölt embernek]: Ímé ördögöket [gonosz szellemeket, démonokat] űzök [és haj(í)tok]  ki és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon elvégeztetem [és harmadnap elérkezek a végcélba, és befejezem, és  véghezviszem].

Luk. 13,33 Hanem nékem ma és holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, [és nem engedhető meg] hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el*

*Az Úr saját tanítványainak kijelenti, hogy mi fog vele történni: És maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, amit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad” (Luk. 18,31-33)

Luk. 13,34 Jeruzsálem! Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat [az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket, akik Isten előtt állnak, Isten jelenlétében élnek, és Tőle vesznek Igéket], és megkövezed azokat, akik tehozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarátok!

Luk. 13,35 Ímé pusztán hagyatik néktek [elhagyatott lesz] a ti házatok [a ti templomotok]; és bizony mondom néktek, hogy nem láttok engem, mígnem eljő az idő, mikor ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében [az Ő hatalmával, és tekintélyével]!*

*És így folytatja az Úr Jézus: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni [magamhoz összegyűjteni] a te fiaidat [gyermekeidet], miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad. Ímé, pusztán hagyatik néktek [elhagyottá lesz] a ti házatok [Más fordítás: Meglátjátok, itt marad nektek lakatlanul a Házatok, a templomotok]. Mert mondom néktek: Mostantól fogva [egyáltalán] nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok [amíg nem zengitek, és így nem kiáltotok]: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” (Mát. 23,37-39).

Vagyis amíg a Dávid által mondott prófécia be nem teljesedik: „Áldott, aki az ÚR nevében jön! Megáldunk titeket az ÚR házából” (Zsolt. 118,26).

„Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! (a békességre vezető utat) de most (már el van) rejtve a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek (és sáncot húznak), és körülvesznek (és körülzárnak) téged, és mindenfelől megszorítanak (és szorongatnak) téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét” (Luk. 19,42-44).

Pál apostol is bizonyságot tesz: „Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek Istennek, és minden emberrel ellenségesek« (1 Thess. 2,15).

 És így szól az Úr: „Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá (romhalmazzá) lesz Jeruzsálem, a templom hegye pedig erdős heggyé (erdős magaslattá)” (Mik. 3,12).

A próféták szavaival sokszor ostorozta már az Úr őket, kijelentve az engedetlenség következményeit is: „Ha pedig nem hallgattok e szókra (ezekre az igékre), én magamra esküszöm, azt mondja az Úr, hogy elpusztul (és rommá lesz) e ház” (Jer. 22,5).

És: „Kigyomlálom az Izráelt e föld színéről (kiirtom Izráelt arról a földről), amelyet nékik adtam; e házat (ezt a templomot), melyet az én nevemnek szenteltem, elvetem szemeim (és színem) elől, és az Izráel példabeszédül és meséül (és gúny tárgyává) lészen minden nép előtt. És bár e ház (ez a templom) felséges, mégis akik elmennek mellette, elcsodálkoznak, felkiáltanak, (és elborzadva szisszennek föl) és azt mondják: Miért cselekedett így az Úr ezzel a földdel (ezzel az országgal) és ezzel a házzal (ezzel a templommal)? És azt felelik: Azért, mert elhagyták az Urat, az ő Istenüket, aki az ő atyáikat (aki az ő őseiket) kihozta volt Egyiptom földéből, és (más) idegen istenekhez ragaszkodtak, és azokat imádták, és azoknak szolgáltak (és azokat tisztelték): ezért bocsátá őreájuk az Úr mind ezt a nyomorúságot (és veszedelmet)” (1 Kir. 9,7-9).

„Országotok pusztaság, városaitokat tűz perzselé föl, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik (és tarolták le), és pusztaság az, mint ahol idegenek dúltak” (Ésa. 1,7).

Mert: „Hiába ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette (és irtotta) prófétáitokat, mint pusztító oroszlán” (Jer. 2,30)