2013. március 2.

VISSZAUTASÍTÁS – BEFOGADÁS


12 Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. 13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. 14 Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. 15 És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak” Kol 3,12-15.

                    VISSZAUTASÍTÁS – BEFOGADÁS

Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet
teremtenek. (Jak 3,18)

Mariát nagynénje és nagybátyja nevelte föl. Amikor összeházasodott az egyetemen megismert ázsiai férfival, nagybátyja, Ned, megharagudott rá, s érvényteleníttetni akarta házasságát. Maria kitartott, és Ned megszakított vele minden kapcsolatot.

Mariának összetört a szíve, de szerette a férjét. Három gyerekük született. Ned visszautasította Maria kapcsolatfelvételre irányuló próbálkozásait. Évek múlva, a lánya esküvőjére szerette volna Nedet meghívni. Mivel tanácstalan volt, felhívta Ned lelkipásztorát. Beszélgettek a problémáról, és imádkoztak. A lelkipásztor beszélt Neddel. Kiderült, hogy katonaként koreai
fogságban szenvedett.

Ned és a lelkész együtt imádkoztak. Ned megbánta, hogy Maria férjét elutasította. Amikor Maria és nagybátyja újra találkoztak, minden keserűség eltűnt. Maria lányának esküvőjére Ned gyülekezetében került sor, és nagynénje esküvői ruháját viselte. Újra teljes volt a család. Engedve, hogy Isten elvegye a keserűséget, Ned visszakapta unokahúgát, és egy új, szerető
családot. Közel került Maria férjéhez; és mire Ned meghalt, a fiatalember, akit évekig elutasított, olyan lett számára, mint a saját fia.

Imádság: Urunk, segíts, hogy megszabaduljunk a keserűségtől, nehogy megfosszon bennünket a szeretettől. Ámen.

"Minden keserűség... legyen távol tőletek... bocsássatok meg egymásnak
(Ef 4,31-32).

Opal Shelton Colvin (Florida, USA)

 http://csendespercek.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.