2013. március 19.

Robert S. Hoyt M.D: AZ ORVOS PROBLÉMÁJA


Kathrin Khulman: részlet „Isten mot is megteheti” c. könyvéből

Dr. Hoyt 1925-ben Koreában született egy misszionárius sebész fiaként. A kaliforniai egyetemen szerzett diplomát, és orvostovábbképző tanulmányokat folytatott patológiából a Cambridge-i egyetemen. San Franciscóban speciális praxist folytatott.

1967. novemberében egy késő vasárnap délután ott álltam San Franciscóban a Civic Aditorium előtt egy evangélizációs összejövetel után, melyet Kathrin Kuhlman tartott. Elég különös hely egy orvosdoktor számára! Életemnek sok évét töltöttem orvosi tanulmányokkal és orvosi előkészítőkben, melyet gyakorlóév és öt éves tudományos gyakorlat követett. Ez idő alatt a test anatómiai és pszichológiai elváltozásait tanulmányoztam, amelyet a beteg állapot idéz elő. A patológus az emberi testben a betegség eredetét, természetét és a modern orvosi eszközökkel a betegség lefolyását vizsgálja.

Keresztyén misszionárius családban nevelkedtem. Legkorábbi emlékeim közé tartozik, hogy imádkozva térdeltünk a szobánkban a mindennapi szükségletünkért és az egyházért. Tizenéves koromban fogadtam el Jézus Krisztust Megváltómnak, és Ő vezetett át minden veszedelmen a II. világháborúban, mikor katonai szolgálatot teljesítettem a légierőnél. A háború után indultam az orvosi iskolába.

De a bizonyosságom mind gyengébb lett. Az orvosi előképző harmadik évében egy keresztyén doktor azt mondta nekem, hogy az én keresztyén életem nem is létezik, örülök, hogy megmondta, mert ez fordulópont volt az életemben.

1965-ben Etiópiába mentem egy évre, hogy a Hailé Szelasszié egyetemen megalapítsam a patológia tanszéket. Azért mentem, hogy eleget tegyek annak a vágyamnak, hogy a választott orvosi téren Istent szolgáljam, mint nem hivatásos orvos-misszionárius.

Míg Afrikában voltam, szemtől-szembe találkoztam Isten valóságos hatalmával. Különösen nagy hatást tett rám egy római katolikus nővér, egy misszionárusnő, akinek nagy szeretete és együttérzése a betegekkel rendkívül meghatott. Láttam, amint Gábriel nővér átkarolta a leprásokat, tuberkulotikusokat és olyanokat, akiknek borzasztó kiütéseik voltak a bőrükön. Még sohase láttam ilyen szeretetet aktívan működni, és meg kellett állapítanom, mennyire üres, erőtlen az én életem. Kezdtem vágyakozni Isten szeretete és ereje után a saját életem számára, és ez a probléma még mélyebben érdekelt, mint azelőtt.

Afrikában töltött évem alatt megfigyeltem a Szent Szellem csodálatos működését a Wallamo tartományban.

Ennek a történetnek a részletei, melyek a II. világháború alatt játszódtak le, Raymond Dévis könyvében vannak megírva „Tűz a hegyekben” címen. Három misszionárius ment a hegyekbe, a Wallamo Provincebe öszvérháton (ez az egyedüli szállítóeszköz
volt akkor). Három év kellett, míg megtanulták a bennszülöttek nyelvét, és további egy év, hogy meg tudják nyerni a harmincöt bennszülött szívét. Akkor az olaszok bejöttek Etiópiába és kiűzték a misszionáriusokat, mivel mögöttük nagyon kisszámú bennszülött állt, akik keresztyének voltak. Egyedül egy nyersfordítású János evangélium maradt utánuk, öt év múlva az egyik misszionáriusnak megengedték, hogy látogatóként visszatérjen Etiópiába. Hallotta, hogy igen erős keresztyén mozgalom van a Wallamo Provinceben. Három
hónap múlva végre kierőszakolt egy látogatást a délnyugati vidékre, és ott egy több mint tízezer főnyi gyülekezetet talált. Szinte elállt a lélegzete. A tartományban teljes újjászületett falvak voltak, és ami még meghatóbb, óriási módon virágzott a hitből való gyógyulás. Bénák jártak, vakok láttak. A helyzet az volt: mikor lefordította az evangéliumot, majd sietve el kellett menekülnie, nem volt rá ideje, hogy figyelmeztesse őket, hogy a csodák ideje elmúlt, és hogy a csodák, amiket Jézus tett a Szent Szellem ereje által, ma lehetetlenek. Az új keresztyének olvasták az evangéliumot, hittek és imádkoztak és Isten megmozdult. Hittem a misszionáriusok sikerének és bizonyságtételének ezekről a csodákról Etiópiában, és visszatértem az USA-ba, csodálva a Szent Szellem erejét a modern idők Afrikájában.

Csodálkoztam, miért nem mozdul meg ilyen módon Amerikában is. Hazatérésem után hat hónapig erősen dolgoztam – nagyon erősen – kórházi laboratóriumunkban és tanítottam is. Kevés szabadidőm alatt megpróbáltam új felszerelést és személyzetet szerezni a laboratórium számára, amit Etiópiában elindítottunk. Nagyon nagy szükségét éreztem, hogy életemben több legyen Istenből. Tudtam, hogy van egy hatalom, Aki képes csodákat tenni, mert erről első kézből hallottam Etiópiában, de hol találhatunk ilyen hatalmat Amerikában?

Azt gondoltam, hogy a misszionáriusok ismerhetik a választ, ezért elkezdtem olvasni misszionáriusok életrajzát, egyiket a másik után. Egy napon egy keresztyén könyvkereskedésben újabb életrajz után kutatva rátaláltam John Sherryll könyvére: „Más nyelveken szólnak.” Nem tudtam semmit arról, hogy a Szent Szellemmel be lehet telni, míg el nem olvastam a Guidepost magazin eme munkatársának könyvét és beszámolóját. Ezen az éjszakán az Úr hitet adott nekem, hogy elhiggyem, hogy Ő beköltözik az életembe erőben, ha imádkozom a Szent Szellem kitöltetéséért és keresztségéért. Úgy feküdtem le, hogy hittem, másnapra megváltozott leszek, és mikor felébredtem, dicsőséges reggel volt. A menny lejött és lelkemet dicsőség töltötte el. Jézus olyan közel volt, mintha fizikailag jelen lett volna, járkált a házban át a szobákon. Hirtelen nagy összefüggést fedeztem fel életem és Őközte és az örökkévalósággal. Beoltott szőlővessző voltam, és az Ő ereje és szeretete áramlani kezdett rajtam keresztül. Azóta sohase voltam olyan, mint azelőtt, és a valóságnak ez az érzése Krisztussal csak erősebbé vált.

Ezután hallottam Kathrin Kuhlmanról és tervbe vettem, hogy elmegyek egy szolgálatára a Memorial Templ-be, Nob Hill, San Franciscoba. Ott sok minden történt, amit nem tudtam megmagyarázni orvosi tudásommal a közönséges betegség lefolyásáról. Az egyedüli magyarázat, hogy Istennek magasabb törvényei vannak, mint azt orvosi és tudományosmtörvényekkel meg tudnánk magyarázni.

A Memorial Temple szolgálaton, amint ott álltunk, várva az áldást, figyelmünket megragadta egy atya és úgy 14 éves fia, akik az emeletről jöttek le. Az atya arcáról nem lehetett leolvasni, hogy ámul-bámul-e, fél, vagy hitetlen-e. Akkor, egész váratlanul, szégyen nélkül zokogni kezdett. Amint leértek az emeletről, a fiú átadott miss Kuhlmannak két hallókészüléket és azt mondta, szinte igazolásul: „Hallok.” Mozdulatlanul álltunk, egy hang se zavarta a csendet. Az apa gyorsan elmondta a történetüket. A felső emeleten állt fiával együtt, mikor a fiú hozzáfordult és azt mondta: Apám, én hallok. A fiú mindkét hallókészüléket kihúzta a füléből és azt mondta, hogy tökéletesen hall. Ez igaz volt – tudtam.

A következő hónapok folyamán látogattam ezeket a szolgálatokat és végül Pittsburghba hívtam Kathrin Kuhlmant és azt mondtam: Pittsburghba megyek, és személyesen meg akarom vizsgálni azokat, akik meggyógyultak Isten ereje által az elmúlt évben. – Úgy éreztem, közeledem problémám megoldásához. Kérdeztem. Vizsgáltam. Ellenőriztem. Teljesen meggyőződtem arról, hogy Isten még mindig véghezvisz csodákat. Kathrin Kuhlman szolgálatán át új területét fedeztem fel a hitnek az élő Krisztusban. Mégis, a legnagyobb csoda inkább a megváltozott élet, nem a megváltozott test. A sebész át tud plántálni egy szívet, de nem az életet! Sohasem fogom elfelejteni, mikor fiatalok százai jöttek előre, hogy új életbe lépjenek, bővölködő életbe; csapatostól jöttek, és az emelvényen álltak a Shrine Auditóriumban Los Angelesben, 7.000 bizonyságtevő, felemelt kezekkel és kérve Istent, változtassa meg az életüket. Mindig vissza fogok emlékezni egy fiatal párra, akikkel együtt álltam az emelvényen és házassági esküjüket ismételték meg másodszor is. Már válófélben voltak, mert a férfi alkoholizmusa pokollá változtatta az életüket. De Kathrin Kuhlman egyik szolgálatán megváltozott az élete és elfogadta Krisztust Megváltójának.

Felesége óvatosan, de megértéssel figyelte hónapokon át, és végül ő is hívővé lett. Most keresztyén családdá lettek és elfoglalták helyüket a társadalomban, mint tisztelt és hasznos tagjai a közösségnek.

Dr. Alexis Carrol, Nobel-dijas orvos, aki elsőként tenyésztett ki élő szövetet az emberi testen kívül, az én érzéseimet is summázta egyik könyvében (Voyage to Lourdes, Harper, 1950): „Mint orvos, láttam embereket, miután nem kaptak semmi kezelést, felépülni betegségből és búskomorságból csupán az ima ereje által. Ez olyan erő a világban, amely láthatólag felülmúlja az úgynevezett „természeti törvényeket”. Az az alkalom, mikor az imádság drámai módon teszi ezt, „csoda” néven van meghatározva. De állandó, nyugodtabb csoda megy végbe óránként az emberi szívekben, akik felfedezték, hogy az imádság kielégíti őket a fenntartó erő állandó folyamával mindennapi életükben.”

Más alkalommal Dr. Carol szembe került egy beteg természetellenes gyógyulásával tuberkulózisból. Így ír: „A vad helytelenítésből egyszerű tény lett. Az a tény, hogy nem tudok magyarázatot találni arra a gyógyulásra, ami megzavar és mélyen megdöbbent. Vagy nekem kell felhagynom a metódusunkban való hittel és elfogadni, hogy többé nem vagyok képes diagnózist felállítani egy betegnél, vagy el kell fogadnom azt a dolgot, mint egy teljesen új, kívülálló jelenséget, amit tanulmányoznunk kell minden elfogadható
módon. Az ilyen gyógyulások nem hozhatók létre természetes módon.”

Dr. Carol nem tudta befejezni kutatását, írását egyszerűen imádsággal fejezte be ... imádsággal, amit minden orvosnak használnia kellene, és mindenki másnak is, aki valamilyen kutatást végez:

Te válaszoltál imádságainkra ragyogó csodával. Meg vagyok vakulva tőle. De életem leghőbb kívánsága, legmagasabbra törő vágyam, hinni, szenvedélyesen hinni, feltétlenül hinni és soha többé nem elemezni, nem kételkedni. Csak hinni!!!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.