2013. március 10.

Németh Sándor : A REMÉNYSÉG (Kivonat)


Számunkra a reménység Jézus Krisztus személye.
Határozd el, hogy mivel kapcsolatosan vársz reménységet.
Ha nincs mit várjál, lusta és passzív lesz az ember, elkezdi a rosszat várni. 
Ha negatív dolgot vársz, az lebénít, és amivel Isten megáldott, azzal nem tudsz élni.
Jézus főpapi szolgálata biztosítja azokat a dolgokat, amit megígért.

Az ígéreteket konkretizálni kell, mert ha ezt megvallod, ki tudsz építeni várakozást az ígéretekre.  Jézus célja, hogy ezt megvalósítsa. Ezeket az ígéreteket hallgatnod és mondanod kell. Akkor tud a személyiséged stabil lenni, ha az ígéreteket megerősíted magadban. Nekünk kell a lelkünk és szellemünk állóképességét kifejleszteni, reménykedve várakozni.
Ha nincs stabil képed az ígéretekben, akkor a látható dolgok fogják meghatározni a gondolataidat. Ahhoz hogy a lelked ne legyen a helyzetértékelések rabja, át kell adnod a lelkedet, szellemedet az ígéreteknek.
Ha nem tudunk a körülmények fölé kerekedni, ugyanúgy jajgatunk és kétségbe esünk, mint a világ.

Megáldván megáld és megsokasítván megsokasít. Élő reménységre születtünk újjá!
Nem vízszintesen, hanem felfelé kell néznünk Jézusra, mert ő a javainkat biztosítja.

Az apatikus, pszichikai társadalomban nem kell megfürödni, mert az Úrban már megkeresztelkedtünk, az élő reménységben kell megfürödnünk.

Várjatok arra, aki megígérte, hogy megáldván megáld.
Ha az Úr keze, hatalma alatt állsz, meg van a reménységed.
Arra nézz, amit Isten megígért neked. Két kézzel kapaszkodj meg az ígéretekben.

Jézust nem fogják leváltani a mennyben.

Az akarja, hogy viharok idején is meg fog áldani, hogy ezzel is bizonyság lehess a világiaknak.
Ott vagy a határon a sötétség és világosság között.
Legyen a te szántófölded bevetve ígéretekkel, össze tudj forrni vele.

A reménység lelkünk bátorságos horgonya.
Kiégés azt jelenti, nincs remény, a negatív élettapasztalat nincs feldolgozva, értelmezve.
Ha nem történik meg a feldolgozás, ott marad a seb, a fizikai erőd is elfogy.
A Bibliában meg vannak az eszközök, ami által ezt fel lehet dolgozni.

A keserűség aktualizálja a sebeket.
Nincs szükség az önigazságra és az önmarcangolásra.

Ha negatív élettapasztalat ér adjuk át az Úrnak, aki kész betakarni és befedezni azt.
Az Isten Igéjében sokkal nagyobb a hatalom, mint a negatív élettapasztalat mögött lévő sötétség.
Nemet kell mondani a negatív dolgokra. Dicsekedj az Úr ígéretében.
Rákényszerülnek a keresztények, hogy nagyobb érettségre tegyenek szert.

Zsidó 10,19-23.
  19. Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által,
  20. Azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által,
  21. És lévén nagy papunk az Isten háza felett:
  22. Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint a kiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől,
  23. És testük meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, a ki ígéretet tett,
Az ígéretek olyanok, mint a gabonamagok.

Ez megtart reménytelen időszakban is.

Lelked fel van öltözve reménységgel, nem tud a világ szomorúsága, letargiája megingatni, mint a teflon edény be van vonva és nem tud leégni.
Tudsz olyat mondani, ami a valóság cáfolata? Ne mondd, mert hazudsz!
Isten ígéretét építs ki magadban. Amit kérsz, már meg van a mennyekben.
Minden áldásod meg van Istennél.

Jézus Krisztusban nem szegénység van, nem nincstelenség van stb. 

Ami elmúlik, az nem igaz, az nem valódi.

Az ember nem halandóságra, hanem halhatatlanságra van teremtve.
Ne ebbe a világba kukázzunk, guberáljunk.
Ha nincs reménységed, nincs plusz benned, hogy fognak így az emberek megtérni körülötted.
Te kapu leszel a menny és a látható világ között.  Engedd be szorosabban, hogy be tudjon épülni a reménység a lelkedbe.

Semmi okunk nincs, hogy természetese szinten jót várjunk.
Ha államcsőd lenne, én nem fogok becsődölni.
Ne bukást várj, mert megtaposod Isten ígéretét.
Ne hívd be a negatív várakozással a pusztító sötét erőket az életedbe.
Talpalatnyi helye se legyen az életedben. Vizsgáld felül, hogy stabil –e a személyiséged.
Lesznek ütések, de ha stabil vagy, nem fog kiütni.
Ki is kell mondani beszéddel, mit várunk.

23. versszakban olvassunk: tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul: mélyítsük a lelkünkben a reménységet. Sem szellemi, sem lelki, és semmilyen fizikai csőd nem lesz számunkra.

Isten ereje van az ígéretben. Első számú cél, hogy a lelkedet felöltözze.
Ha a munkátoknak nincs pozitív célja, akkor kényszerből és nem lelkesen végzitek azt.
Ha csak becsületből éled le az életed, akkor rabszolga leszel. Ahol halál van ott nincs reménység.
A reménység, az várakozás. Ha negatív tapasztalatok vannak, vissza kell lépni a lelkesedésbe, különben megöregszünk. Nyitott szellemű, kereső emberekként kell élnünk.

A csapásokat az áldás tudja legyőzni. Túl kell lépni a csapáson.
Meg kell vallani a reménységedet a fásult érdektelen világban is.
Az ígéret kijelölte Isten feladatkörét.

4. Mózes 23,19.
Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?
Töltsd be az erkölcsi feltételt. A bűn aláássa a reménység valóságát, reális létalapjától fossza meg.
Jób 8, 11-12.
11. Felnövekedik-é a káka mocsár nélkül, felnyúlik-é a sás víz nélkül?
12. Még gyenge korában, ha fel nem szakasztják is, minden fűnél elébb elszárad.

Ha elszakad az ember Istentől, a reménysége is elszárad, kimegy a lelkéből: kétségbeesik és fél.
Ha csak akkor tudsz reménykedni, ha jól megy a dolgod, bűnbe vagy.
Egy bűnös ember, csak átmenetileg tud reménykedve várakozni.
Ha a csapást feldolgozod, reménység tudsz lenni más emberek hasonló csapásában.
Ne adj okot arra, hogy elidegenedj Isten személyétől.
Halál aláássa a reménységet és meg is szünteti azt.

Jób 17, 12-15.
12. Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.
  13. A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
  14. Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
  15. Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

 A halottaknak nincs reménységük.
Az igaznak megmarad a reménysége, ha elköltözik.

Egy házasságtörés esetén az ember lelkében máris beáll az elidegenedés, egy konfliktusban nem kegyelem alatt reagál, hanem feszültséggel, indulattal.
Fejleszteni kell a tűrésre és a várakozásra való erőt!
Tűrésre való képesség: el kell szenvednem olyan nyomásokat, csapásokat, amelyeknek nem látom a végét. És ez főleg az utolsó időkre vonatkozik.
Ne így viselkedj: most azonnal teljesüljön a reménységem.
Várakozásra való képesség, a várakozáshoz nagyon sok erő kell.
Saul élete hibája, hogy nem tudta Sámuelt várni, hanem lépett.
Nem lehet önhatalmúlag kilépni a sorsból, mert még nagyobb nehézségbe kerülünk.
A házasságok is ezért mennek tönkre, mert nem tudnak tűrni.

Nem szabadna fiatal embereket vezetői pozícióba helyezni, mert nem alakul ki a rugalmasság, a feszültségre való tűrés. A vezetés nem csak tudást, hanem empátiát is jelent.

Pl. van alul is és nem csak felül. Sok dolgon át kell menni, hogy a hatalom ne kárt okozzon az embereknek. Ehhez csizma alá kell kerülni, ezt nem lehet megtanulni az egyetemen. Sok olyan probléma van, hogy vagy megoldás van, vagy tűrni kell.

Jakab 5, 7-8. és 10-11.
7. Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig.
Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap.
8. Legyetek ti is béketűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van.
10. Például vegyétek, atyámfiai, a szenvedésben és béketűrésben a prófétákat, a kik az Úr nevében szólottak.
11. Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat. Jóbnak tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes.

A tűrést mindig megáldja az Úr!
Ha késik az ígéret, akkor is hűségesen ragaszkodj hozzá.

Tűrés nem megalkuvást, nem árulást jelent, hanem hogy hűséges az ígéretekhez, akkor is ha olyan erő működik, amely ezt fel akarja számolni.
A tűrés magatartásból származik, ha gyaláznak, akkor is maradok a helyemen.

A háborúság tűrést hoz létre, kipróbáltságot, végül reménységet, az pedig nem szégyenít meg. (Róma 5,3-5.)
Ha van reménységed, az eljövendő világot hordozod a lelkedben. Várakozás: boldogító reménység.
Titus 2, 13-14.
13. Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését;
  14. A ki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.

Legnagyobb ígéret Jézus Krisztus visszajöveteléhez köthető.
A szentek, Pál idejében az ígéreteket csodálták.
Minél erősebben reménykedsz Jézus visszajövetelében, annál nagyobb az örömed.
Fegyverkezzetek fel ezzel a reménységgel.
Azt kell megerősíteni, hogyan tudok minél inkább reménységre szert tenni.
Ha elveszítetted a reménységed, szerezd vissza.
A reménységért is harcolni kell folyamatosan.
Erkölcstelenség (pl. paráznaság) mögött reményvesztettség van.

A reménység megtart a 2013-as évben is !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.