János Evangélium 2. Fejezet: A kánai menyegző (szerkesztett)

Ján. 2,1 És harmadnapon menyegző [lakodalom] lőn a galileai [jelentése: csekély, alacsony, megvetett] Kánában [jelentése: nád; nádas]; és ott volt a Jézus anyja [is];

Ján. 2,2 És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe [a lakodalomba].

Ján. 2,3 És [hamar] elfogyván a bor [mert kevés volt], a Jézus anyja monda [megjegyezte] néki: Nincs [több] boruk.

Ján. 2,4 Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony [Mi dolgunk nekünk egymással, miért mondod ezt nekem, vajon énrám tartozik ez, vagy terád. Ez az én dolgom nem a tiéd, miért avatkozol bele]? Nem jött még el az én órám [az én időm]

Ján. 2,5 Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.

Ján. 2,6 Vala pedig ott hat kőveder [kőből készült víztartó, víztároló edény; vizes kőkorsó] elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint [A zsidók tisztálkodási szokásának elvégzésére], melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala [egyenként két vagy három (métréta, folyadék mérésére használt űrmértéke, kb. 40 liter) víz fért]

Ján. 2,7 Monda nékik [megparancsolta a szolgáknak] Jézus: Töltsétek meg a vedreket [a vizeskorsókat] vízzel. És megtölték azokat színig [csordultig].

Ján. 2,8 És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.

Ján. 2,9 Amint pedig megízlelé [megkóstolta] a násznagy a borrá lett [borrá változott] vizet, és [ő] nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, akik a vizet merítik vala), szólítá [odahívta] a násznagy a vőlegényt,

Ján. 2,10 És monda néki [s szemére vetette]: Minden ember a jó [a legjobb, a kitűnő (az eszményi jó)] bort adja [szolgálja] fel először, és mikor [a vendégek] megittasodtak [és már részegek], akkor az alábbvalót [akkor hozzák az olcsó bort, a silányabbat, a rosszabbat]. Te [pedig] a jó [a legjobb; a kitűnő (az eszményi jó)] bort ekkorra [mostanáig, a jelenre] tartottad.

Ján. 2,11 Ezt az első jelt  a galileai Kánában tevé [szó szerint: a jeleknek ezt a kezdetét, kezdeti jelként tette; Ezzel kezdte meg csodajeleit] Jézus, és megmutatá [így jelentette ki, és vele láthatóvá tette, és ezzel kinyilvánította, kinyilatkoztatta] az ő dicsőségét; és [erre] hívének benne az ő tanítványai.

Ján. 2,12 Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a testvérei és tanítványai; és ott maradnak [ott tartózkodtak] néhány napig.

Ján. 2,13 Mert közel vala a zsidók húsvétja [a zsidók ünnepe, a Pászka], és [ezért] felméne Jézus [is] Jeruzsálembe.

Ján. 2,14 És ott találá [a kalmárokat; kereskedőket] a templomban [a szenthelyen] az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, amint [asztalaiknál] ülnek vala [akik ott telepedtek le]:

Ján. 2,15 És (káka)kötélből ostort [korbácsot] csinálván [ostort font], kiűzé mindnyájukat [és kizavarta, kihaj(í)totta őket] a templomból [a szenthelyről], az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók [a nyerészkedők] pénzét kitölté [szétszórta], az asztalokat pedig feldönté [felborította; felforgatta];

Ján. 2,16 És a galambárusoknak monda: Hordjátok el [vigyétek ki] ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává [vásárcsarnokká. Ne csináljatok piacot az én Atyám házából]

Ján. 2,17 Megemlékeznek [eszébe jutott]  pedig az ő tanítványai/nak, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet [buzgóság] emészt [eléget] engem.

Ján. 2,18 Felelének azért a zsidók [akik azonban szót emeltek] és mondának néki [és ezekkel a szavakkal fordultak hozzá]: Micsoda jelt [csodajelet] mutatsz nékünk [annak igazolására, hogy ezeket mered tenni], hogy ezeket cselekszed [hogy jogod van ilyeneket tenni]?

Ján. 2,19 Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok [romboljátok; bontsátok] le [ezt] a templomot, és három nap alatt megépítem [újra felépítem] azt.

 Ján. 2,20 [A zsidók megütköztek ezen, és] Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig [éven át] épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?

Ján. 2,21 Ő pedig az ő [saját] testének [(szóma):lényének] templomáról szól [beszélt, mondta ezt] vala

Ján. 2,22 Mikor azért [miután] feltámadt [életre kelt] a halálból [a halottak közül], megemlékeznek  [visszaemlékeztek] az ő tanítványai, hogy ezt mondta [amit ekkor mondott]; és hívének az írásnak, és a beszédnek [annak a (logosz): Igének], amelyet Jézus mondott vala.

Ján. 2,23 Amint pedig Jeruzsálemben vala húsvétkor az ünnepen, sokan hívének az ő nevében, látván [figyelve] az ő jeleit [a csodákat], amelyeket cselekszik [tett] vala.

Ján. 2,24 Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájuk, amiatt, hogy ő ismeri mindnyájokat,

Ján. 2,25 És mivelhogy nem szorult rá [nem volt szüksége arra], hogy valaki [bárki] bizonyságot tegyen [tanúskodjék, tanúságot tegyen] az emberről; mert magától is tudta [jól], mi volt [és mi lakozik] az emberben [mi van a szívükben]