2013. március 2.

Ige: Mindig, és mindenkiért imádkozzatok!


 „Pál [jelentése: a kicsi, alacsony, csekély], és Silvánus [aki azonos Silással. jelentése: kívánt, kért, hallgatag; erdei] és Timótheus [Jelentése: Isten dicsősége; valaki, aki Istent tiszteli; istenfélő] a Thessalonikabeliek (kihívott)gyülekezetének [eklézsiájának írja e levelet], amely van [és él] az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban [Istenben, az Atyában és az Úrban, a Krisztus Jézusban]: kegyelem [Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása] néktek és békesség [eiréné:vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában] Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban;

Szüntelenül [(adialeiptósz): megszakítás, és megállás nélkül, állandóan, szünet nélkül, szakadatlanul] emlegetve a ti hitetek munkáját [a ti hitből eredő munkátokat], és a ti [(agapé): Isten szerinti] szeretetetek fáradozását [vagyis szeretetből jövő fáradozásotokat]. És a mi Urunk Jézus Krisztus felől való [elváró] reménységeteknek [(elpisz): az Isten ígéreteire irányuló, ember fölött álló (természetfölötti) reménység] állhatatosságát [és kitartását], az Isten előtt, a mi Atyánk [színe] előtt.

[Más fordítás: Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd, állhatatos reményetekre; a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire]” (1 Thess. 1,1-3)

Az apostol minden gyülekezetet – akiket ismer, és akikről csak hallott – és minden hívőt az Úr előtt hordoz imádságban, példát mutatva nekünk: „Mindenkor hálaadással (szüntelen hálával) tartozunk az Istennek, atyámfiai (testvéreim), ti érettetek, amiképpen méltó is, mivelhogy felettébb megnövekedék (és nőttön nő) a ti hitetek, és mindnyájatokban bővölködik (gazdagodik) az egymáshoz (az egymás iránt) való szeretet. Mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek, hogy a mi Istenünk méltóknak tartson (tegyen méltóvá) titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel (gyönyörködéssel), és a hitnek hathatós munkálásával (és minden erejével)” (2 Thess. 1,3.11)

„Hálát adok [szüntelenül] értetek Istennek mindenkor, azért a  kegyelemért, [az Isten ama ajándékáért] amely nektek a Krisztus Jézusban adatott” (1Kor. 1,4)

„Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van; [dicsérettel szólnak; hirdettetik]. Mert bizonyságom [tanúm] nékem az Isten, kinek szellem szerint [szellemben] szolgálok az ő Fiának evangéliumában [amit hirdetek], hogy [imáimban] szüntelen [szakadatlanul; megszakítás, megállás nélkül] emlékezem felőletek, [említést teszek rólatok]” (Róm. 1,8-9)

„Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor [valahányszor] tiértetek könyörögvén, [imádkozunk]. Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet amellyel minden szentekhez vagytok” (Kol. 1,3-4)

„Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok. Mindenkor minden én könyörgésemben [imádságomban] mindenitekért nagy örömmel könyörögvén. Mivelhogy részt vettetek [közösséget vállaltatok velem] az evangélium [örömüzenet] ügyében [szolgálatában; hirdetésében] az első naptól fogva mind ez ideig” (Fil. 1,3-5)

„Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban, mert hallok a te hitedről és szeretetedről, amely az Úr Jézus és minden szent iránt van benned(Filem. 1,4-5)

. „… szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden szellemi bölcsesség és megértés révén” (Kol. 1,9)

„Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Szellemét, hogy megismerjétek őt” (Eféz. 1,15-17)

A hívőket is erre buzdítja az apostol: „és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében” (Eféz. 5,20)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.