2013. március 8.

Ige: Isten választott népéről

„Jakab [Jelentése: mást kiszorító, más helyébe lépő], Istennek és az Úrnak, a Krisztus Jézusnak (rab)szolgája, az elszórtan levő [diaszpora: a szórványban; szétszórtságban élő] tizenkét nemzetségnek [(phülé): sarjnak, Szó szerinti jelentése: az egy tőről, egy őstől származóknak]; üdvözletemet [örüljetek](Jak. 1,1)

Az Úr Jézus parancsa mennybemenetele előtt az Övéihez: „Elmenvén azért [(ún): tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [(onomá) (hatalmába, tekintélyébe, jellemvonásába dicsőségébe, erejébe; // adj nevet a benne foglalt kiváltságokkal//]”(Mát. 28,19)

Az apostolok gyűlést hívnak egybe, hogy megvitassák, hogy a nemzetekből megtérteknek be kell-e tartani a mózesi törvényeket: „(Ekkor) elhallgatott (és elcsendesedett) az egész sokaság (az egész gyűlés); és hallgatják vala Barnabást és Pált, amint elbeszélék, mennyi jelt és csodát tett az Isten ő általuk a pogányok (vagyis a nemzetek) között.

Miután pedig ők elhallgattak, (megszólalt, és) felele Jakab, mondván: Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem! Simeon elbeszélé, mi módon gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok közül vegyen (és szerezzen) népet az ő nevének. És ezzel egyeznek a próféták (szavai, és) mondásai, ahogyan meg van írva: Ezek után visszatérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait (és romjait is felépítem, és) helyreállítom, és ismét felállatom azt. Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok (vagyis a nemzetekből valók) mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi” (Csel. 15,12-18).

 Péter apostol is ír a szórványban élő választott népnek, a Krisztus népének: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt [és szétszórtságban, szórványban élő] jövevényeknek, [a szétszóródott hontalanoknak; a kiválasztott kivándorlóknak; Isten kiválasztott népének; a zarándokoknak]. Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése [mindentudása] szerint, a Szellem megszentelésében, [vagyis a Szellem megszentelő munkája által] engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.

[Más fordítás: Akiket a szerint, ahogy Isten, az Atya eleve kiismerte őket, kiválasztottak, hogy a Szellem megszentelésével engedelmeskedjenek, és a Krisztus Jézus vérével meghintsék őket. Mindig több kegyelem és békesség töltsön be titeket]” (1 Pét. 1,1-2)

És így folytatja Péter apostol: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, (tulajdonul lefoglalt megvásárolt, és megmentett), és megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait (és dicsőségét), aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. Akik hajdan nem nép [voltatok], most pedig Isten népe [vagytok]. Akik nem kegyelmezettek [voltatok] (egykor könyörület nélkül éltetek, nem nyertetek irgalmat), most pedig kegyelmezettek [vagytok] (és könyörületet nyertetek, irgalomra találtatok). Szeretteim, kérlek (és kérlellek) titeket, mint jövevényeket és idegeneket (zarándokokat, vándorokat, hontalanokat), tartóztassátok meg magatokat (és tartózkodjatok) a (hús)testi kívánságoktól (az érzéki epekedéstől, vágyódástól), amelyek a lélek (vagyis életetek) ellen vitézkednek (és küzdenek) (amelyek hadat viselnek életetek ellen)” (1Pét 2,9-11). Júdás apostol is a szórványban élő keresztényeknek ír: „Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig atyafia (vagyis testvére), köszöntését küldi az elhívottaknak, akik az Atya Istentől megszenteltettek (akiket az Atya Isten szeretett) és Jézus Krisztustól megtartattak (Júd. 1,1-2). Hiszen Krisztusban: „Nincs [többé] zsidó, sem görög [azaz: pogány]; nincs (rab)szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok [vagyis eggyé lettetek] a Krisztus Jézusban(Gal. 3,28).

A Jubileumi kommentár a fenti igék alapján így magyarázza, hogy kiknek írt az apostol: A szétszórtságban élő 12 nemzetség az új, a szellemi Izrael, a teljes anyaszentegyház, amely nem egy helyen, hanem az egész lakott földön diasporában él. A szétszórt állapot nem emberek miatt van, hanem Isten akaratából  A lényegében egy egyház mindenütt ott van, hogy szolgáljon. A szolgálatára mindenütt szükség van. Mint só és világosság, minden gyülekezet ott szolgáljon mások javára, üdvére, ahol Isten rendeléséből van.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.