Ige: Isten szétszórtságban élő népéről

 „Péter, Jézus Krisztusnak apostola [(aposztolosz): meghatalmazott, teljhatalmú megbízott, aki a küldő személy hatalmával szól, cselekszik. Aki kiküldött, követ]. A Pontusban [jelentése: tenger, hullám], Galátziában [jelentése: gallok, pogányok] földje, Kappadóciában [jelentése: jó lovak tartománya]. Ázsiában [jelentése: mocsár] és Bithiniában (jelentése: korai sietség; hatalmas zúgás; heves rohanás) elszéledt [(diaszpora): szétszóródott, szétszórtságban élő] jövevényeknek,

[Más fordítás: Isten kiválasztott népének; zarándokoknak, akik átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ]

Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése [(prognószisz): előzetes elhatározása] szerint, a Szellem megszentelésében, [a Szellem megszentelő munkája (hagiaszmosz): Isten céljaira való elkülönítése által] engedelmességre [figyelmes hallgatásra, vagyis szolgálatkészségre] és Jézus Krisztus vérével való meghintésre:

kegyelem [(kharisz): Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása], és békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] adassék néktek bőségesen” (1 Pét. 1,1-2)

Jakab is ír a diaszpórában élő hívőknek: „Jakab [Jelentése: mást kiszorító, más helyébe lépő], Istennek és az Úrnak, a Krisztus Jézusnak (rab)szolgája, az elszórtan levő [diaszpora: a szórványban; szétszórtságban élő] tizenkét nemzetségnek [(phülé): sarjnak, Szó szerinti jelentése: az egy tőről, egy őstől származóknak]; üdvözletemet: [örüljetek]” (Jak. 1,1).

És Péter apostol a továbbiakban így figyelmezteti a megváltottakat: Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket (zarándokokat, vándorokat, hontalanokat), tartóztassátok meg magatokat (vagyis tartózkodjatok) a (hús)testi kívánságoktól (az érzéki epekedéstől, vágyódástól), amelyek a lélek (vagyis életetek) ellen vitézkednek (és küzdenek) (hadat viselnek az életetek ellen)” (1Pét 2,11)^.

Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben (szómati: lényünkben, személyünkben) lakván, távol vagyunk [távol lakunk] az Úrtól.

[Más fordítások: „Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben (ebben a valónkban) vándorként élünk (jövevényekként vagyunk), távol járunk az Úrtól”

[Más: „Mivel tehát mindenkor bizakodunk és tudjuk, hogy amikor a testben (személyiségünkben) otthon vagyunk, az Úrtól elszakítva, idegenben vagyunk]” (2 Kor. 5,6)^.

„Mert a mi országunk [(politeuma): polgárjogunk /modern szóval: állampolgárságunk/= magatartásunkat meghatározó eredetünk és hovatartozásunk a] mennyekben van, ahonnét a megtartó [(szótér): szabadító, megmentő, üdvözítő; védő, pártfogó; gyógyító] Úr Jézus Krisztust is [mint üdvözítőt] várjuk [(apekdekhomai): türelmetlenül / nagyon / sóvárogva vár]” (Fil. 3,20)^.

És Péter apostolon keresztül megerősítést nyer, ahogy kiknek szólnak a levelek: „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, akik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak igazságában” (2 Pét. 1,1)^.

Hiszen: „Nincs zsidó, sem görög [hellén, azaz: pogány]… mert ti mindnyájan egyek vagytok [eggyé lettetek] a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,28)

Ugyanis, Isten úgy határozott, hogy Fiában – az Úr Jézusban – tesz megigazulttá mindenkit: „Mert akiket eleve ismert, [öröktől fogva tudott; kiválasztott; felismert] eleve el is rendelte, [a többiektől eleve különválasztotta] hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek.

[Fiának képmását öltsék magukra; hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia]

hogy Ő legyen az elsőszülött sok atyafi [testvér] között.. Akiket pedig eleve elrendelt, [előre elválasztott; különválasztott] azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; [megigazulttá nyilvánította] akiket pedig megigazított, [megigazulttá tett] azokat meg is dicsőítette” (Róm. 8,29-30).

 Az idők kezdete előtt már úgy döntött Isten, hogy Jézus Krisztusban újjászül mindeneket: „Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint, Őbenne, akiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleve elvégzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából cselekszik” (Eféz. 1,5.11).

„Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Ef. 3,11).

Azért: „… hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre… Akikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is” (Róm. 9,23-24).

 És: „Mi pedig mindenkor [azaz minden időben, és mindig] hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai [testvéreim], akiket szeret [(agapaó): Isten tulajdonságának megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] az Úr, hogy kezdettől [(arkhé): az eredet] fogva kiválasztott [kijelölt] titeket Isten az üdvösségre, a Szellem (meg)szentelésében [(hagiaszmosz): Istennek szentelt, Isten tulajdona; Isten céljaira való elkülönítés a világtól; tökéletes, hibátlan, tiszta, Istenhez méltó] és az igazság [(alétheia): a valóság, a hazugság ellentéte, ami nincs elrejtve, elkendőzve; Isten Igéje] hitében.

[Más fordítás: Mi pedig mindig hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvéreink, akiket szeret az Úr, mivel titeket az Isten zsengeáldozatul [a ter­més első részeként] kiválasztott a maga számára, a Szellem megszentelése és az igazságba (Isten Igéjébe) vetett hit által a megmenekülésre]” (2 Thess. 2,13)