2013. március 10.

Ige: Hálaadás


 „Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor [valahányszor] tiértetek könyörögvén, [imádkozunk],

Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet amellyel minden szentekhez vagytok” (Kol. 1,3-4)*

Az apostolon keresztül mutatja be a Szent Szellem, hogy miért és hogyan kell imádkozni: „Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden szellemi bölcsesség és megértés révén” (Kol. 1,9)

„Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Szellemét, hogy megismerjétek őt” (Eféz. 1,15-17)

„Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, emlegetvén téged az én imádságaimban, Mert hallom a te szeretetedet és ama te hitedet, mely van benned az Úr Jézushoz, és minden szentek irányában, és imádkozom azért, hogy a hitünkben való közösséged eljuttasson téged mindannak a jónak a megismerésére, amely Krisztusért van bennünk” (Filem. 1,4-6)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.