2013. március 12.

Ha Isten kiűzi, te ne tűrd meg!

Ki fogjátok űzni a kánaániakat, még ha vas harci kocsijaik vannak is, és ha erősek is" (Józs 17,18).

Ha biztosak vagyunk a győzelemben, vitéz tettekre bátorodunk. Ilyenkor hittel vonul az ember a harcba és bátran tör előre ott is, ahol különben félne. Mi a bennünk és körülöttünk lévő gonosszal háborúskodunk, és biztosaknak kellene lennünk abban, hogy győzni fogunk, és hogy ez a győzelem Krisztus érdeméért lehet a miénk. Nem a vereség tudatában indulunk a küzdelembe, hanem hogy győzünk, és így győzni is fogunk. Isten kegyelmének végtelen hatalma támogatja a gonosz minden formája elleni harcot, ezért lehetünk biztosak a győzelemben.

Némelyik bűnünk már vas harci kocsivá" keményedett vérmérsékletünkben, korábbi szokásainkban, kapcsolatainkban és elfoglaltságunkban. Ennek ellenére le kell győznünk azokat. Akkor is, ha igen erősek, mi pedig hozzájuk képest nagyon gyengék vagyunk. Isten nevében nekünk kell felülkerekednünk, és ez sikerülni is fog. Ha csak egy bűn is uralkodik rajtunk, már nem vagyunk az Úr szabad gyermekei. Aki rab, az rab, legyen bár csak egy lánccal megkötve. Nem mehetünk a mennybe, ha az az egy bűn uralkodik rajtunk, hiszen a szentekről meg van írva: A bűnnek nem lesz többé uralma rajtatok". Fel hát, pusztítsunk ki minden kánaánitát", törjük darabokra a vas harci kocsikat! A Seregek Ura velünk van, ki állhatna ellen bűnt összezúzó hatalmának.

C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

http://keresztenydalok.hu/ahitatok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.