Dr-Kováts György: TEDD, AMIT TENNED KELL - DE VEDD ÉSZRE JÉZUST...

Luk 5:4 Mikor pedig megszűnt beszélni, mondta Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. Luk 5:5 És felelvén Simon, mondta neki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót. Luk 5:6 És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát kerítették be; szakadozott pedig az ő hálójuk.

Semmi baj azzal, hogy szorgos vagy, és teszed, amit egy-egy helyzetben tenni lehet, és kell is.

1./ Mosd a hálóidat. Húzd szárazra a hajódat. DE vedd észre Jézust, aki be akar szállni.

2./ És HAGYD FÉLBE a munkádat, ha az tartana vissza attól, hogy Jézusnak engedj. Engedd, hogy beszéljen veled. Tedd félre az ellenvetéseket, hagyd az „újra elvégzendő munka” miatti zúgolódásodat, a szokatlanság miatti aggodalmaskodásodat, és mindent, amit az emberek ilyen helyzetben kifogásként felhoznak általában. Evezz kicsit beljebb, és hagyd, hogy Jézus beszéljen a hajódból (hallgasd te is, félbehagyva a háló mosását).

3./ Azután, ha hozzád fordul, és valami teljesen szokatlant mond, ENGEDJ NEKI. A hit enged. A benned levő hit engedni akar. Csak a régi természet az, ami zúgolódik, értetlenkedik, monológokat mond. Mondd a jót. Tedd a jót. Amit Ő mond. Az Ige mindig hitet fog támasztani benned, ha engedsz Neki. Engedd, és végződni fog.

4./ És TEDD MEG, amit tenni kell. Amire Jézus indít.

Adj, vess, szólj, vagy éppen hallgass, menj el, ahová el kell menned, beszélj, és taníts, vagy magyarázd az Igét, add, amit kaptál, és add tovább, amit megkaptál, még, ha magadénak gondoltad volna is azt.

Légy rajta, hogy az Úr elvégezhesse, amit Ő akar elvégezni, és ne akadályozd okoskodásoddal Őt. Még, ha mások értetlenkednének is. Még, ha „bolonddá” is lennél a szemükben – vagy legalábbis ettől kellene tartanod. Az Úr végzi, és végezni is akarja, most is, az Ő munkáját, s te ebben résztvevő vagy, hiteddel, engedelmességeddel, készségeddel, hűségeddel, állhatatos kitartásoddal, alázatosságoddal, szelíd hozzáállásoddal. Amit ki kell mondanod, mondd. Ha imádságra indít, légy konkrét, és mondd, amit Ő ad szívedbe. Ha látást, kijelentést ad – Ő adja – akkor tedd, amit mond. Mondd, szólj, vesd el a hit magjait. Anyagilag is. Amit mond, tedd meg. A hit által. Minden emberi üzleti szellem nélkül. Egyszerűen bízz Benne, ha szólt neked.

Ezt tette Péter, amikor a hálóval kievezett a mélyre. Jézus ott volt a hajójában. És figyelte őt. Jézus mondta, hogy mit tegyen, Péter pedig engedett Neki. És most evez. Pedig a „lehetőségek ideje” MÁR LEJÁRT. Az emberek szemében. Az eddigi tapasztalatoknak megfelelően. A szokások értelmében. A közvélemény szerint.

De a csoda SOHASEM A KÖZVÉLEMÉNYNEK MEGFELELŐEN történik. Ha a menny csodáiban akarsz járni, akkor el kell szakadnod attól, amit az emberek „általában megszoktak”. Szembe kell fordulnod azzal, amit saját magad is „normálisnak” gondolnál. Mert Jézus az ilyen helyzetekben jön. Sokszor. Amikor mások már „legyintenek”, úgy tekintenek a helyzetedre, hogy „annak már annyi”.

De Jézus NEM ÍGY NÉZ RÁD. Jézus többet lát. Ő látja a láthatatlant.

És tudod mit? A hited, amit Ő adott szívedbe, ugyanúgy lát, mint Jézus. Nem úgy néz a helyzetre, mint a többiek. Többet lát – ő látja Jézust, Aki most szólt, aki most cselekedni készül. Lát, és ezért tesz. Lát, és ezért indul. Lát, és ezért nem adja fel. Lát, és ezért készséges. Annak ellenére, hogy mit érez. Annak ellenére, hogy mit súg neki Ádám. Annak ellenére, hogy a „vallásos világ” mit gondol körülötte. Annak ellenére, hogy az „emberek mit szoktak ilyen helyzetben tenni”.

Tegnap nem hallgattam. Bár nagyon sokáig vártam. Egy mondattal lerögzítettem, hogy szerintem mit lát a hit. Hogyan kellene imádkoznunk. Nagyon érdekes volt az ott levők reakciója. (Pásztorokkal voltam együtt.) Összefoglalva: egyedül maradtam. Volt, aki külön odajött a végén, és azt mondta, hogy érti, mit mondtam. Volt, aki elmondta, hogy ő is átélt fájdalmas helyzeteket, és nem értik meg őt. De inkább más volt a reakció. Mintha bántottam volna másokat – azzal, hogy egy olyan szempontot kezdtem el mondani, ami előttem egyértelmű volt, de amit az imádság során kihagytak. Hogy az ördög is ott van a pályán, és labdába rúg. Hogy esetleg lehetne másként is imádkozni… De nem mondhattam el végig.

Sokat gondolkodtam azóta is. Rossz, hogy megszólaltam? (Utólag megaláztam magam, és mindenki hallatára lerögzítettem, hogy nem volt bántó szándék bennem, és elhatároltam magam minden ítélkezéstől, kritikától, amit felfedezni véltek szavaimban. Megértették, és nyugtázták, a közösség, kapcsolat, nem sérült.)

Kellett nekem beszélni? Még most is gondolkodom. De ott, akkor, úgy éreztem, az Úrtól, igen. Az más kérdés, hogy „mennyi haszna” volt pillanatnyilag. Emberileg úgy tűnik – semmi.

De az Úr átvitt, átvisz az ilyen helyzeteken, és te döntés elé kerülsz. A „hit helyzetei” általában az „egyedül maradás helyzetei”, amikor sok ember másként gondolkodik a helyzetről, másként látja azt, és te úgy érzed, hogy „magadra maradtál”.

Sidrák, Misák, Abednégó helyzete, Dávidé, amikor Góliáttal állt szemben. Ábrahámé, amikor Isten azt mondta neki, hogy Sárának nevezze Szárait, és ezzel kifejezésre juttassa az Élő Istenben való bizalmát, Istenének akaratát, és az engedelmességet Ura felé.

(Miközben napról-napra ezt tette, feltámadt benne a hit, és készsége szerelmébe is átcsapott, s a lehetetlen lehetségessé vált. Szerelmüknek gyümölcse támadt. Hit által. Az ő Uruktól. Mert készek voltak úgy szólni, ahogy Uruk mondta nekik. Egymást szerelmes szavaikban a hit szavával illették. Ábrahám – népek atyja, és Sára – fejedelemasszony. Úgy szóltak, úgy láttak, és úgy viselkedtek, a hit által, ahogy az Úr mondta nekik. S így a hit elvégezte, és a hit által az Úr el tudta bennük végezni, hogy megtörténjen a lehetetlen. Róma 4,16-21.)

Ez a hit útja. Ez volt a bibliai időkben. Ez volt az Úr Jézus számára is. Ő mindig ezen az úton járt. Bántották is érte eleget. Oktatták, számon kérték, fenyegették, üldözték, és végül megfeszítették. Ennél többet nem tudtak Vele tenni. Veled sem tudnak. És te már amúgy is „meg vagy feszítve Krisztussal együtt”, igazából vesztenivalód nincs is.

Úgyhogy, harcra fel, higgy Péterrel együtt, higgy Ábrahámmal, Izsákkal, Jákóbbal, Józseffel, Mózessel, Józsuéval, Sámuellel, Dáviddal, és a prófétákkal együtt. Higgy az Újszövetség nagy harcosaival – a végtelenül egyszerű, hétköznapi emberekkel – együtt, akiket Isten Szent Szelleme tett „valakikké”, a „senkikből”. Higgy Péter apostollal, Pállal, Jánossal együtt.

Higgy az egyháztörténet elhívottjaival együtt. Azokkal együtt, akik saját korukban „butáknak” tűntek, sőt, ellenállást váltottak ki, akiket megégettek, szétvágtak, vízbe fojtottak, börtönbe zártak, megfosztottak családjaiktól, száműztek, gályára hurcoltak – s mindezen közben, kínzóik azt gondolták magukról, hogy „istentiszteletet cselekszenek”. (Jn 16,2.) Mindent megtettek velük, de elhallgattatni nem tudták őket. Mert ezek az emberek a hit által éltek, a hit által szóltak, a hit által cselekedtek.

A hugenottákkal, akikhez dragonyosokat szállásoltak be, John Wesley „laikus prédikátoraival”, akiket kövekkel támadtak, és akiktől minden helyiséget elvettek, hogy ne tudjanak prédikálni. Az anabaptistákkal, akik nem adták fel, még Oroszországban sem, ahogy szorították őket nyugatról, keletre, de tudták, hogy „az Igazság él”.

És az új kori, s a legújabb kori hűségesekkel. Akik országokat nyertek meg, és nyernek meg. Még akkor is, ha bezárják őket az 50 celsius fokban konténerbe, a tűző napon, még, ha a tízezer fős sátrukat széttépi is a szél, még, ha a misszió munkája közben kikergetik is őket egy országból, vagy internáló táborba zárják őket. Még akkor is, ha motorcsónakkal gázolják le őket, ha karddal végeznek is velük, a hit szól, az Isten Igéje nem hallgat el, és az Úr, az ilyenek által, elvégzi munkáját.

Elvégzi a hétköznapokban, és elvégzi az ünnepnapokon is. Az utcákon, munkahelyeken, kórházakban – és a templomokban is. Mindenhol. Mert hitben járnak, és nem látásban.