2013. március 23.

Az Úr trónja előtt!


Készítette: Élő Víz

Amikor az öregasszony egy dolgos, de egyszerű élet végén meghalt,
rögtön ott volt a hosszú sorban és nyugodtan haladt ő is a legfőbb
Bíró felé. Amint a célhoz közeledett, egyre inkább tisztán hallotta az
Úr szavait.

Az egyikhez így szólt: - segítségemre siettél, amikor az autósztrádán
megsebesültem és bevittél egy kórházba, gyere be a Paradicsomba!
Egy másiknak pedig ezt mondotta: - Te uzsora kamat nélkül kölcsönöztél
egy szegény özvegynek, ezt is nekem tetted, gyere be Te is.
A következőhöz pedig így szólt: Te több embert megoperáltál súlyos
esetekben, így tulajdonképpen nekem segítettél, térj be te is a
Mennybe.
Ez így ment hosszú időn át.
A szegény asszonyt elfogat a félelem. Amint hallotta a sok jótettet,
akármennyire is gondolt vissza életére, nem jutott eszébe, hogy valami
rendkívüli jót tett volna. Másokat is előre engedett és erősebben
kezdett gondolkozni, de hiába, semmire sem emlékezett. Már éppen
vissza akart fordulni, amikor egy angyal jóságosan mosolyogva, de
nagyon határozottan visszatessékelte. Szíve a torkában dobogott,
amikor megállta az Úr előtt. érezte, hogy Ő kedvesen rámosolyog.
- Te mindig kivasaltad az ingemet... Gyere be te is az Örökkévalóságba.

Néha nagyon nehéz elképzelni, mikor tettünk rendkívüli jót vagy mikor
viselkedtünk közömbösen.
A közömbösség a legnagyobb ellensége a Szeretetnek.

„ ...Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. „ (Máté 25:40)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.