2013. március 17.

Az apostol így beszél azokhoz a megtért hívőkhöz, akik még nem merítkeztek be Isten erejébe.


 „Hozzátok azonban, testvérek, [atyámfiai] nem szólhattam [nem beszélhettem] úgy, mint szellemi emberekhez, hanem csak, mint (hús)testiekhez. [g.: szarkikosz: jelentése: hús; húsból való; földi; Azok a már megtért emberek, akiket még a „hús”, és nem a szellem irányit, vezet]. Mint akik még nem nőttetek fel Krisztusban [akik még kisdedek, gyermekek, kiskorúak vagytok].

Tejjel tápláltalak [g. (potidzó): - itallal ellát, öntöz. Inni ad, megitat, átitat] titeket, nem kemény eledellel, [nem szilárd étellel] mert még nem bírtátok volna el [nem voltatok még elég erősek]. [g. (dünamai): nem vagytok képesek, és nem lehetséges számotokra. (Még nem vagytok felruházva a Szent Szellem erejével)]. Sőt még most sem bírjátok el [még most sem vagytok elég erősek].

Mert még (hús)testiek vagytok. Amikor ugyanis irigység [féltékenység; vetélkedés; versengés] és viszálykodás [civódás; vita; visszavonás; (g.dikhosztásziá): meghasonlás, azaz (átvitt értelemben) széthúzás, ami a tétovázó, bizonytalankodó magatartásból fakad, megosztás] van közöttetek, nem (hús)testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? (1Kor 3,1-3)

A Szent Szellem kitöltetése előtt az Úr Jézus is ezt mondta tanítványainak: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Ján. 16,12)

És azért nem hordozhatták el, mert a Szent Szellemmel való beteljesedés előtt még a „hús” szerint gondolkodik az ember: „Mert a (hús)test szerint valók a (hús)test dolgaira gondolnak; a Szellem szerint valók pedig a Szellem dolgaira. Mert a (hús)testnek gondolata halál; a Szellem gondolata pedig élet és békesség. Mert a (hús)test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. Akik pedig (hús)testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok (hús)testben, hanem szellemben, ha ugyan az Isten Szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus Szelleme, az nem az övé” (Róm. 8,5-9)

Ezért: „Érzéki /hústesti/ ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg” (1 Kor. 2,14)  

Ezért el is tévelyithető: „Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben... ...kiket ide s tovahány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (1 Kor. 14,20; Eféz. 4,14-15)

Ennek gyakorlati megvalósítását is megmutatja az Úr: „A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek” (Kol. 3,16)

 Így inti az apostol őket: „Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú: Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre” (Zsid. 5,12-14)

És azt tanácsolja, hogy mert ez így van, ezért: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan szellemi tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre; mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr” (1Pt. 2,2-3)

Beteljesült a Dávid által mondott prófécia: „Ízleljétek és lássátok, mily jóságos az Úr! Boldog az ember, ki hozzá menekül” (Zsolt 34,9)

Testiek vagytok jelentése: (szarkikosz): hús; húsból való; földi; Így a még testies gondolkodású újjászületett embernek is csak Isten dolgai alapigazságait szabad elmondani, különben „nem tudja megemészteni” azt, amit hall. Viszont az éretteknek szilárd táplálékot kell adni (bróma), mert már alkalmasak ennek elfogyasztására, sőt táplálkozásukhoz és növekedésükhöz ez szükséges.

A cselekedeteik mutatják, hogy még testiek: „Mert először is, mikor egybegyűltök a gyülekezetben, hallom, hogy szakadások vannak köztetek; és valami részben hiszem is... Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé (fiatal hajtás) embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek” (1 Kor. 11,18; 1,11)

„Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben. Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található” (Jak. 3,14-16)

Mert a test cselekedetei láthatóak, és szomorú következményei vannak: „...mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát” (Gal. 5,19-21)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.