Máté evangélium 28. fejezet: A sír üres! Jézus él! (revideált)

Mát. 28,1 A szombat^* [a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás] végén [vagyis elmúltával, befejeztével] pedig, a hét első napjára virradólag [hét első napjának hajnalán], kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt

[Más fordítás: A szombat utáni nap volt a hét első napja. Ennek a napnak a hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elmentek, hogy megnézzék a sírüreget].

*Szombat (szabbaton): a Szabbat (azaz Sabbat), vagy a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás.

Mát. 28,2 És ímé [hirtelen] nagy földindulás [nagy földrengés, és nagy szélvihar] lőn [és támadt]; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén [a sírhoz], elhengeríté a követ a sír [vagyis a sírüreg] szájáról, és reá üle arra.

Mát. 28,3 A tekintete [és a megjelenése] pedig olyan volt, mint a villámlás [mint a fényes ragyogás], és a ruhája fehér, mint a hó [Más fordítás: Aki ránézett, mintha villámlást látott volna, öltözete fehér volt, mint a hó].

Mát. 28,4 Az őrizők [vagyis az őrök] pedig tőle való féltükben megrettenének [halálra rémültek; megijedtek az angyaltól, hogy reszketni kezdtek a félelemtől], és olyanokká lőnek, mint a holtak [és szinte holtra váltak].

Mát. 28,5 Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.

Mát. 28,6 Nincsen itt, mert feltámadott [a halálból], amint megmondotta volt [előre]. Jertek, lássátok a helyet, ahol feküdt [ahol nyugodott] vala az Úr.

Mát. 28,7 És [azután pedig] menjetek gyorsan [és siessetek] és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból [vagyis a halottak közül]; és ímé előttetek megy Galileába [jelentése: Csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete]; ott meglátjátok őt [mert ott megjelenik, megmutatkozik néktek], ímé megmondottam néktek.

Mát. 28,8 És gyorsan eltávozván a sírtól [vagyis a sírbolttól] félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják [hogy hírül adják; megvigyék a hírt] az ő tanítványainak

Mát. 28,9 Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé [egyszerre csak] szembe jöve ővelük Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve [Örvendjetek; örömöt kívánok nektek, örüljetek]! Azok pedig hozzá járulván, megragadák [megfogták] az ő lábait, és leborulának előtte [és imádták őt].

Mát. 28,10 Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg [és vigyétek hírül] az én atyámfiainak [a testvéreimnek], hogy menjenek [hogy térjenek vissza] Galileába, és ott meglátnak [ott majd viszontlátnak; engem [mert megjelenek, megmutatkozom nékik]^*

*Az Úr Jézus feltámadásáról így hangzik Márk bizonyságtétele: „Mikor pedig elmúlt a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága (illatos) keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt (vagyis Jézus testét). És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelkeltekor. És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról (a bejáratáról)? És odatekintvén (felnéztek), láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette (igen) nagy vala. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.

Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé (ez az) a hely, a hová őt helyezték. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, amint megmondotta néktek. És nagyhamar kijövén, elfutnak a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás (remegés és döbbenet) fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólnak, mert félnek vala. Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki. Ez elmenvén, megjelenté azoknak, akik vele valának és keseregnek és sírnak vala” (Márk. 16,1-10).

Lukács  újabb részleteket tár fel: „A hétnek első napján pedig kora reggel (vagyis kora hajnalban) a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velük. És a követ a sírról (azaz: a sírbolt elől) elhengerítve találák. És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének (és emiatt tanácstalanul álltak), ímé két férfiú álla melléjük fényes öltözetben: És mikor ők megrémülvén a földre hajtják orcájukat (és a földre szegezték tekintetüket), azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek (vissza) rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni. Megemlékeznek azért az ő szavairól. És visszatérvén a sírtól, elmondják (éshírül adták) mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ővelük, akik ezeket mondák az apostoloknak. De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt (és üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet); és nem hívének nékik” (Luk. 24,1-11).

 János is bizonyságot tesz az Úr Jézus feltámadásáról: „A hétnek első napján pedig jó (korán) reggel, amikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról (vagyis a sírbolt elől). Fut azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt. Mária pedig künn áll vala a sírnál (a sírbolton kívül állt) sírva. Amíg azonban siránkozik, behajol vala a sírba (vagyis a sírboltba); És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordult, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala (és nem ismerte fel), hogy Jézus az.

Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? Kit keresel? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! Ami azt teszi (vagyis azt jelenti): Mester! Monda néki Jézus: Ne illess (és ne érints) engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz (az én testvéreimhez) és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki” (Ján. 20,1-2.11-18).

Az Úr Jézus pontosan tudta mi vár rá, és fel akarta készíteni erre tanítványait, ezért így szólt hozzájuk: „…a pogányok [vagyis a nemzetbeliek] kezébe adják őt [és kiszolgáltatják a más nemzetekből valóknak], hogy megcsúfolják [hogy kigúnyolják] és megostorozzák [és megkorbácsolják] és keresztre [kínoszlopra] feszítsék; de harmadnap feltámad [és életre kel]. De föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába” (Mát. 20,19; 26,32)

Mát. 28,11 Mialatt pedig ők mennek vala [vagyis az asszonyok eltávoztak, és még úton voltak], ímé az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének [és hírül adtak] a főpapoknak [vagyis a papi fejedelmeknek] mindent, ami történt.

Mát. 28,12 És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván [határozatot hoztak, és miután], sok ezüstpénzt adnak a vitézeknek [vagyis a katonáknak],

Mát. 28,13 Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopták őt, mikor mi aluvánk.

Mát. 28,14 És ha ez a helytartó fülébe jut [és ha a helytartó meghallja ezt], mi elhitetjük [majd mi meggyőzzük; mi majd megnyugtatjuk] őt, és kimentünk titeket a bajból [és titeket mentesítünk az aggódástól].

Mát. 28,15 Azok pedig fölvévén [vagyis elfogadták; átvették] a pénzt, úgy cselekedének, amint megtanították [amint kioktatták] őket [amint mondták nekik]. És elterjedt ez a hír [ez a szóbeszéd; így aztán ez a történet mind a mai napig jól ismert, és ezt a beszédet a mai napig híresztelik] a zsidók között mind e mai napig.

Mát. 28,16 A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, [arra] a hegyre, ahová Jézus rendelte vala őket.

Mát. 28,17 És mikor meglátták őt, leborulának [imádattal borultak le] előtte [és imádták őt, de]; némelyek [voltak, akik még] kételkedtek [mert némelyeket kétségek fogtak el; és bizonytalankodtak, tétováztak].

Mát. 28,18 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [bennem] adatott minden hatalom^* mennyen és földön*

*Hatalom: (exúszia): szabadság, képesség, lehetőség; felhatalmazás, hatalom, tekintély, jog, jogosultság; hivatal; hatalmi jel.

Mát. 28,19 Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében^* [hatalmába, dicsőségébe, erejébe],

*Nevében: [(onomá): (hatalom (tekintély), jellemvonás) dicsőség, erő; //nevet ad a benne foglalt kiváltságokkal//.

Mát. 28,20 Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig [vagyis e kor célba érkezéséig, beteljesedéséig]. Ámen!^*

*Lukács bizonyságtétele szerint az Úr Jézus, még amikor testben volt, már kijelentette, hogy minden hatalom néki adatott. Ez akkor történt, amikor a hetven tanítvány győztesen visszatért: Mindent nékem adott (át) az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya. és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni [kijelenteni, leleplezni; akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni]” (Luk. 10,21-22).

Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (vagyis nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36). És: „Amiként te hatalmat adtál néki minden (hús)testen (minden halandó felett), hogy örök életet adjon mindennek, amit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Ján. 17,2-3).

Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett [Isten]. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy azon kívül [és annak kivételével], aki neki mindent alávetett. [aki a mindenséget alá rendelte] Mikor pedig minden (vagyis a mindenség) alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, [vagyis Istennek] aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben” (1 Kor. 15,27-28).

És hogy ez a hatalom – amelyet visszaad Istennek – a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a felkenté,– azaz a fiúé – arról így beszél az Ige: „Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9).

Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10).

Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról neveztetik – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10). 

Ez a hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8)