2012. december 25.

Guti Tünde: JÉZUS A GYERTYATARTÓK KÖZÖTT


Mindenfelé letört ágak, gallyak, amerre a viharos szél elhaladt és tarolt. A maga titokzatosságával borult fölém a bársonyos sötétség… A sűrű csendben mintha szóltak volna a
csillagok… Mintha suttogtak volna…

Az Esthajnalcsillag, mint valami őrszem, uralta az égboltot.
Éles szél kapaszkodott a kabátomba, s az ujjába surrant halkan. Dideregni kezdtem, s tudtam, hogy hideg lesz éjszaka.

                              *   *   *

Másnap valami megmagyarázhatatlan, belső nyugtalanság töltött el.  Mintha egy terhet vinnék, aminek a súlya alatt meggörnyedek. Szívszaggató érzés járt át.  Reggeli tevékenységeim mellől elszólító imádkozásra ösztönzött Isten Szent Szelleme. Belülről szétfeszítő kiáltás a gyülekezetért, pásztoromért, vezetőimért és az egész EGYHÁZÉRT.

Enni sem tudtam, egyszerűen nem kívántam az ételt. Az Úr böjtre „kényszerített”, könyörögnöm kellett, harcolni az országért, Budapestért, családomért, házasságomért, Izraelért és a magyar nemzetért. Az isteni jelenlétben a Szent Szellem sírt bennem,
és én is sírtam vele együtt.

Láttam lelkemben, hogy Jézus járkál a gyülekezetek gyertyatartói között.  Mai közösségek mellett halad el és komoly, szomorú az arca.  Engem is elöntött a szomorúság és újra sírnom kellett. Az Úr Jézus keresett és nagyon hiányolt valamit. Az ezt helyettesítő dolgok semmit sem érnek szemében! Ő nem a jegygyűrűt kéri, nem a fátylat, nem is a menyegzői ruhát vagy a házassági levelet.

  Ő  A  MENYASSZONYA  SZÍVÉÉRT  JÖTT!

A szívet kéri, a szívet vizsgálja!  Már nem jellemző az elrejtettség, hogy „én őbennük és ők énbennem”.

A szívbeli rajongást észrevétlenül önelégültség váltotta fel. Az őszinte, gyermeki ragaszkodást, tőle való függést elnyomta a „mindent tudok az Igéből, minden
Ajándékot megkaptam” karizmatikus hiúság.

A gyertyatartók között sétál Jézus, amik túl magasak hozzá képest.  Ő szelíd és alázatos, a gyülekezetek túl magasan tartják a fejüket.  Nincs szemkontaktus.

Istenfélelem töltött el. Olyan fenségesnek láttam az Urat, hogy szinte megsemmisülve döbbentem rá, micsoda felfoghatatlan kegyelem, hogy elvisel, sőt szeret minket!

Drága, drága Úr Jézus! Csak Őáltala élhetünk! Nélküle semmink sincs, senkik vagyunk.

„Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja.”   Jakab 4:6.

                                     *  *  *

Úgy írtam le mindezt, hogy tisztában vagyok a szellemi ajándékok fontosságával, a betöltekezéssel, ami a saját életemnek is fontos részeként működik.

Az üzenettel párhuzamban az Úr engem is egy mély megaláztatási folyamaton vitt át.  Gyötrelmesen szembesültem azzal, hogy 35 éve hívőként is találok kivetnivalót újra és újra az életemben, gondolataimban.

Hiszem, hogy egy ajtónyitásnyira az Úr Jézus visszajövetelétől nagy szükségünk van lelkünk és szívünk őszinte megvizsgálására, megtisztítására, hogy ünneplőbe öltözhessen a Vőlegény érkezésére!




Guti Tünde

http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/ateleseim/jezus-a-gyertyatartok-kozott.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.