2012. december 29.

„A hozzáadott érték”


„ Egy nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fa- és cserépedények is; amazokat megbecsülik, emezek pedig közönséges használatra valók.  Ha tehát valaki megtisztítja magát ezektől, megbecsült, megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas” (2Tim 2.20-21)

Manapság nagyon sokan beszélnek Istenről. Interneten lánclevelek keringenek, melyek említik Isten nevét, mások valami ünnepi portékájukat kínálva emelik be e szent nevet vállalkozásukba, s Isten neve gazdasági kifejezéssel élve csak „hozzáadott érték”, és használják arra, hogy a válság közepette fenn maradjanak. Isten neve számtalan formában és értelemben. Ez mind-mind átitatja az emberi lelket. Ezekkel találkozik, ezekkel szembesül, ezek formálják az Isten-képét.

A sokféle tévúton viszont eleped a lélek. Bizony, milyen kevesen látják és ismerik fel igazán, azt az Urat, aki Fiát küldte e földre, hogy bennünket megváltson és a bűn hatalmából megszabadítson. Jézusról tanulnunk és tanítanunk kell másokat. Nekünk, keresztyéneknek küldetésünk ez adventben is. Miről ismerhető fel a tiszta tanítás? Az ige három jellemvonást említ. Az első, hogy megszentelt, azaz szent célra elkülönített. Nem közönséges, hanem olyan, mint az ünnepi edény az asztalon, amit különleges alkalmakon veszünk elő, és vendégeink érkezésére is tartunk.

A tiszta tanítás Istenhez visz közelebb, ezzel a legdrágábbat munkálja az ember életében. Ettől szent, isteni eszközünk, ami minden mástól megkülönböztetett, ékes, nagy becsben tartott. A másik ismertetőjegye a tiszta tanításnak, hogy hasznos. Azaz élhető. Az Ige hasznos a mindennapokra nézve, mert olyannak mutatja be Istent, aki társam a mindennapokban, aki erőt ad a családnak, aki bátorít a feladataimban, aki még a nyugdíjas években is tud újat mondani számomra, s amely ige a halálban is elpecsételi reménységemet és nem hagy magamra. Hasznos Ige, élhető Ige. Erre van szüksége a ma emberének is ebben az adventben.

A harmadik pedig: „jó cselekedetekre alkalmas.” A tiszta tanítás átjárja a tetteink világát. Testet ölt a mozdulatainkban, minden rezdülésünkben érezhetővé válik általunk a világban. A tiszta tanítás mindig megtestesül, mint egykor Krisztus, amikor közénk érkezett karácsonykor az Ige. Így lesz életté az, amit ma tanít, gyümölcsei, szép eredményei lesznek, amit mások is észrevehetnek.

Tanítható vagy-e, testvérem? Taníthat-e Téged Jézus Krisztus a gyülekezetben, taníthat-e a mindennapokra nézve, hívhat-e otthonodban is naponta csendességre? Ez a mai adventi kérdésünk. Adjon az Úr őszinte választ számodra ebben az adventben, és láttassa meg tanítása által mindazt, ami személyesen szükséged van. (Berencsi Balázs)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.