2012. december 29.

HITEMBERRÉ VÁLNI!


Készítette: Ilda Kemi

,,Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.” (Zsidó 6,12)

Nem könnyű a hit útján járni. Ha könnyű lenne, több ember tenné. Azonban bárkinek, aki hajlandó megfizetni az árát, a hitben járás elérhető – és igazán megéri a befektetést.
Hitben járni azt jelenti, hogy hiszed azt, amit Isten mondott az Igéjében, és a szerint is cselekszel, mielőtt látnál bármi bizonyítékot az ígéret beteljesüléséről. Hinned kell olyan mértékben, hogy a szavaidat összhangba tudd hozni azzal, amit az Ige mond. (Róma 10,8) Tudni, hogy Isten mit mond a helyzetedről, és azt mondani, amit Isten mond.
Róma 10,17 azt mondja, a hit hallás után, a hallás pedig Isten Igéje alapján jön. Az Igére van szükségünk ahhoz, hogy hitünk legyen, és hogy növekedhessünk benne.
Az elmúlt években a hitünk folyamatosan nőtt, mivel Ken és én folyamatosan az Igében voltunk.
A Zsidó 11,6 azt mondja: „(Isten) megjutalmazza azokat, akik Őt szorgalmasan keresik” A héber „keres” szó azt is jelenti, kutat. Ez fejezi ki legjobban, mit is jelent Istennel járni, hitben járni, Isten áldásában és akaratában járni.
Az Igében eltöltött idő a lényege a hitben járásnak! Meg kell újítanod az elmédet Isten Igéjével, és meg kell engedned, hogy uralkodjon a gondolataidon, cselekedeteiden, szavaidon, az életeden. Nem számít, mennyi elfoglaltságod van, ha hitben akarsz járni, időt kell töltened az Igével. Változtasd meg a napirendedet, akár a munkádat is – tégy meg minden szükséges változtatást ahhoz, hogy időt tudj tölteni az Igével.
Az Ige szorgalmas kutatása Isten ismeretét hozza. Megtudod: bízhatsz abban, hogy betölti minden szükségedet. A Zsoltárok 34,10 szerint: ,,akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek.” Maradj az Igében, és rendkívüli módon megnövekedik a hited. Hinni fogsz Istennek minden ígéretében, amit megtalálsz az Igéjében.

A folytonosságban rejlő erő

Évekkel ezelőtt, amikor Ken az Oral Roberts Egyetemre járt, én otthon voltam, és Kenneth Hagin kazettáit hallgattam. Persze a Márk 11,23-at prédikálta: ,,Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott.”
Az Úr azt mondta nekem, a folytonosságban rejlik az erő.
Amit az ”ámen” után mondasz, az hozza a változást.
Ha hiszel abban, hogy meggyógyultál, de a betegség tünetei még nem múltak el, ne mondd azt: ,,Ez nem működik.” Így elveszíted azt, amit az imádban már megkaptál.
Ha valaki megkérdezi: – Hogy vagy? – mit fogsz neki mondani? Beteg vagy, vagy meggyógyultál? El kell döntened. Nem lehetsz egyszerre mindkettő. Bármit is alapoztál meg az imádban, már az vagy, … még mielőtt meglátnád.
Folyamatosan szóld a hit szavait Isten Igéjével egyetértésben. Folyamatosan azt mondd ki, ami megegyezik a hiteddel, hogy ugyanis már megkaptad, amit kértél. Emlékezz: azok a dolgok valósulnak meg, amikről folyamatosan beszélsz – a folytonosságban rejlik az erő. Azt hiszed igazán a szívedben, amiről folyamatosan beszélsz.

A hit és türelem kezdő lépései

Ahogy Kennel elkezdtük tanulni a hitben járást, sok kiigazítást kellett tennünk. Egész életünkben negatív szavakat hallgattunk és beszéltünk. Meg kellett tanulnunk erősen tartani a hitvallásunkat, ahogy a Zsidó 10,23 mondja. Az adóssággal, veszteségekkel és mindenféle szükségeinkkel szemben elkezdtük megváltoztatni a szavainkat a kívánságaink szerint.
Az első évben milliószor eltévesztettük, nagyon lassan haladtunk. Olyan volt, mintha kemény talajt kellett volna felásnunk. A szavaink átformálásához nagy türelem kellett. A Zsidóknak írt levél 10,35-36 megmondja, mit tegyünk, ha úgy érezzük, fel akarjuk adni. Azt mondja: „Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.”
Ne vesd el az Isten Igéjébe vetett bizalmadat, azaz a hitedet!
Figyelj a szavaidra! Ha hitetlenségen kapod magad – azt mondod ki, ami ellentétes a hiteddel – bánd meg, és kérd Istent, bocsásson meg. Törd meg az életedre ható erejét, és térj vissza a helyes irányba.
Pontosan azt mondd, amit hiszel, és ne azt, amit érzékelsz. Ha a szavaidat összhangban tartod Isten Igéjével, megváltoztatják a természetes világot.

Töltsd meg Igével a szíved

Amit az ember mond, az azt mutatja meg, ami a szívében van. Jézus azt tanította nekünk, hogy a jövőnket a szívünkben alapozzuk meg. Azt mondta: „Mert a szívnek túlcsordulásából beszél a száj. A jó ember jó dolgokat hoz elő a szívében felhalmozott jó dolgokból, a gonosz ember gonosz dolgokat hoz elő a szívében felhalmozott gonosz dolgokból.” (Máté 12,34-35 Új Nemzetközi Bibliafordítás)
Csak te tudod feltölteni a szíved. Meg tudod tölteni a szívedet jó dolgokkal, ha a Példabeszédek 4. fejezete alapján cselekszel: „Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédeimre hajtsad füledet. Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te szívedben. Mert életük ezek azoknak, akik megnyerik, és egész testüknek egészség.” (20-22. vers)
Nem járunk hitben, és nem válhatunk erős hívővé automatikusan.
A hitemberek nem maguktól teremnek. Nem egyik napról a másikra történik meg velük. Aszerint növekednek, amennyi Igét építenek be a szemükön és fülükön keresztül. A hit emberei megengedik az Igének, hogy lejusson a szívükbe, és visszajöjjön a szájukon keresztül. A hit szavainak folyamatos megvallásával látják meg a győzelmet. Isten Igéje működésbe hozza a hit természetfeletti erejét, és ez az, ami megváltoztatja az életük körülményeit.
A Példabeszédek 4. felfedi az erővel teljes, győztes élet titkát. Ami a szívedben bőségben van, az árad ki a szádon, és ami kijön a szádon, az lesz az, amit megszerzel magadnak. Szerezhetsz magadnak gyógyulást, vagy betegséget, bővölködést, vagy szegénységet – azt aratod, amit elültettél a szívedben.
Ma annak a képe vagy, amit a múltban a szívedből beszéltél.
Hogy jó életed legyen, töltsd meg a szívedet a jóval – Isten Igéjével!
A Példabeszédek 3,1 azt mondja: „Fiam, el ne feledkezz a törvényemről, vagy tanításomról, csak tartsa meg a szíved a parancsolataimat” (Bővített Bibl.) Tartsd ezeket a parancsolatokat a szemeid előtt minden nap.
Az az Ige, amit a múltban helyeztél a szívedbe, nem elég a mai napra. Nem elég visszaemlékezni rá, vagy folyvást egyetérteni vele. Csak amit valóban megcselekedsz, az hoz eredményt. Így hát tápláld magadba az Igét a szemeiden és füleiden keresztül minden nap. Helyezd a szívedbe. Aztán jöjjön vissza az Ige szádon keresztül.
És végül fogadd el.

Vedd el… hittel!

Jézus azt mondta a Márk 11,24-ben: „Azért mondom néktek, amit csak kértek imádságotokban, higgyétek, hogy mindazt már megkaptátok, és meglesz néktek. A „kapni” cselekvést kifejező ige.
A hit valaminek az elfogadása. A hit imájának elmondásával el kell fogadnod valamit.
Az imakérésedet alapozd a Biblia ígéretére. Kérjed, aztán hidd, hogy megkapod. Amikor imádkozol, hittel tedd. Ez azt jelenti, hogy mikor elhagyod az imahelyet, magaddal viszed azt is, amit kértél, mivel már elfogadtad, elvetted azt. Meg kell tartanod attól a perctől, hogy elfogadtad, egészen addig, amíg a munka be nem fejeződik.
Tégy róla ilyen megvallásokat: ”Köszönöm, Uram, elfogadom ezt a jobb munkát” vagy: ”Megkaptam a gyógyulásomat!”
Ha az ördög azt súgja: „Ez soha nem lesz meg neked”, tájékoztasd: ”Ördög, elkéstél! Már elfogadtam! Ez már az enyém!”
Isten jó dolgokat ígér az Igéjében. De ha soha nem fogadod el őket az imáidban, akkor nem adsz neki semmit, amin munkálkodjon. Ha folyton csak azt mondod: ”Uram, szükségem van erre!”, akkor mindig csak kéregetsz.
Hitben járni annyit jelent, egyszer csak el kell fogadnod. Hidd, hogy megkaptad, amit kértél, amikor imádkoztál. Ez a hit legalsó szintje.

Tarts ki az Igében!

Kenneth és én így szereztünk meg mindent, amink van. (1) Hittünk Isten Igéjében, (2) kértük és (3) elfogadtuk. Soha nem volt könnyű, de megérte.
Ne hagyd az ördögnek, az embereknek, vagy a körülményeknek, hogy lebeszéljenek arról, amit hiszel. Még ha hosszú ideig is kell megállnod hitben, amíg végre meglátod – ne add fel! Amikor feladod, hagyod elveszni.
Isten Igéjének kitartó diétája folyamatosan erősíti a hitedet.
A folyamatos igei táplálkozás nélkül a hited gyengévé válik. Annál több, mint amiben hiszel, nem valósulhat meg.
Találj Igéket az imád támogatásához. Ha ragaszkodsz hozzá, a válasz valóságba jön.
A Zsidó 11,1 mondja: ,,A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Az Istenbe és az Igéjébe vetett hited előhozza a remélt és elhitt dolgokat a szellemi birodalomból, s behozza a fizikai világba.
Hova jutottam volna, ha nem használtam volna a hitemet, és nem töltöttem volna időt az Igében, hogy változásokat hozzon. Még mindig depressziós és mélabús lennék.
Ma az életem jobb, mint bármikor. De több időt is töltök az Igével, mint valaha.
Bizonyos időn túl, az életed így egyre jobb és jobb lesz. A Biblia szerint ezek ,,a menny napjai a földön”. (5Móz. 11,21)
Hajlandó vagy megfizetni a hitben járás árát, és ebben a győzelemben járni? Vagy úgy akarsz élni, beszélni mint a világ, és legyőzött akarsz maradni?
Én szeretek Isten Igéje szerint élni és szabad lenni. Ezt ajánlom neked is. Tedd meg! Ez a te választásod. A hit embere lehetsz! Nem fog csak úgy megtörténni, de meg tudod tenni! És már ma elkezdheted.



(Gloria Copeland: People of Faith Don’t Just Happen c. tanítása)
(Forrás: www.kcm.org – Krisztus Szeretete Egyház fordítása)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.