2012. december 11.

A szamárinduló


Készítette: Elgondolkodtató történetek és gondolatok

Egy kislány álma az volt, hogy egyszer híres zongorista legyen, de sajnos magától csak a Szamárindulót tudta megtanulni. Akárhogy próbálkozott, nem volt többre képes. Egy idő utána a szülei megsajnálták és beíratták egy zongoratanárhoz. A kislány majd kiugrott a bőréből, annyira megörült annak, hogy végre tanárhoz járhat.

Amikor a kislány szülei meghallgatásra mentek az énektanárhoz, egy gyönyörű
 zongora állt a terem kellős közepén. A kislány azonnal odaszaladt a zongorához, és elkezdte játszani rajta a Szamárindulót. Szégyenkező szülei elindultak felé, hogy leállítsák, de közben belépett a zongoratanár, és bátorította a kislányt, hogy folytassa.

Azután helyet foglalt a kislány mellett és hallgatta lelkes zongorajátékát. Egy idő után ő is bekapcsolódott, és akkordokkal, futamokkal és arpeggiókkal egészítette ki a darabot. A kislány folytatta a Szamárindulót. A szülők nem hittek a fülüknek. Egy gyönyörű négykezest hallottak, amelyet kislányuk és a nagy zongoraművész együtt adott elő, és eléggé meglepő módon még mindig a Szamárindulót játszották.

Időnként úgy érezzük, hogy senkik vagyunk, hogy Isten nem tud felhasználni minket nagy dolgok véghezvitelére. De gondoljunk csak a kislányra. Ő csak a Szamárindulót tudta játszani. A Szamárindulót senki sem akarta hallani. Szülei szégyenkeztek miatta, másokat idegesített. A zongoratanár azonban bátorította, hogy játssza tovább.

Isten tudja, mire vagy képes. Ő ajándékokat és tehetséget helyezett beléd. Természetesen néhány ember képességeihez viszonyítva a te ajándékaid és tehetséged „Szamárindulónak” tűnhetnek. Isten képes arra, hogy vegye azt a keveset, amit mi meg tudunk tenni, és széppé tegye a maga számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.