Szerző: Guti Tünde
Sűrű felhőréteg borítja az eget. A Nap már rég lement.
Arcom poros, a szám kiszáradt, körülöttem mindenhol füst
száll fel a romok közül.
A társak hangja olyan messziről érkezik hozzám, hogy nyomasztó
csüggedés telepszik rám. Harcban elgyengült karom lehull. Tovább kellene
menni…, de lábam nem engedelmeskedik.
Szemem behunyom, pilláimon szellő suhan át, s egy alattomos
árny rezdülését érzem a hátam
mögött…
Kaján vigyorral, hűvös lehelettel belém vágja ádáz méregfogát,
és leroskadok a fájdalomtól.
- Semmit sem érsz, nem tudsz győzni! – sziszegi gonoszul.
- Jézus! – kiáltok fel.
- Uram! Krisztusom! – sikoltom félelemmel küszködve, s e név
végigszáguld a sötét éjszakában, térdre kényszerítve az ellenséget.
Kinyitom fáradt szemem, és mennyei seregek sokaságát látom.
Élükön a legnagyobb, legcsodálatosabb harcos, a JÚDA OROSZLÁNJA!
- Ne félj, itt vagyok! – szava villámként hasítja át a
homályt. Megérinti vállamat, kardom újra fénylik, s nevét ízlelgetve szűnik a
kárhoztató méreg gyilkos hatása.
- Uram Jézus! – suttogom elgyötörten, majd egész testem új erővel
telik meg, lelkemben fellobban a tűz, nem nézek már se jobbra, se balra, sem
önmagamra.
- Jézusért! Jézus nevében! – harsogom most már, és tekintetünk
összevillan.
Fejemet felemelem, fegyveremet magasra tartom és végső csatába
indulok hittel, elszántan, szívemben égő lánggal!
„Ezt mondja az Írás:
Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik minden térd, s minden
nyelv nyíltan vallást tesz az Istenről” (Róm.
14,11)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.