2012. szeptember 16.

CSATATÉREN


Szerző: Guti Tünde

Sűrű felhőréteg borítja az eget. A Nap már rég lement.
Arcom poros, a szám kiszáradt, körülöttem mindenhol füst száll fel a romok közül.
A társak hangja olyan messziről érkezik hozzám, hogy nyomasztó csüggedés telepszik rám. Harcban elgyengült karom lehull. Tovább kellene menni…, de lábam nem engedelmeskedik.

Szemem behunyom, pilláimon szellő suhan át, s egy alattomos árny rezdülését érzem a hátam
mögött…

Kaján vigyorral, hűvös lehelettel belém vágja ádáz méregfogát, és leroskadok a fájdalomtól.
- Semmit sem érsz, nem tudsz győzni! – sziszegi gonoszul.

                       - Jézus! – kiáltok fel.

- Uram! Krisztusom! – sikoltom félelemmel küszködve, s e név végigszáguld a sötét éjszakában, térdre kényszerítve az ellenséget.

Kinyitom fáradt szemem, és mennyei seregek sokaságát látom. Élükön a legnagyobb, legcsodálatosabb harcos, a JÚDA OROSZLÁNJA!
- Ne félj, itt vagyok! – szava villámként hasítja át a homályt. Megérinti vállamat, kardom újra fénylik, s nevét ízlelgetve szűnik a kárhoztató méreg gyilkos hatása.

- Uram Jézus! – suttogom elgyötörten, majd egész testem új erővel telik meg, lelkemben fellobban a tűz, nem nézek már se jobbra, se balra, sem önmagamra.

- Jézusért! Jézus nevében! – harsogom most már, és tekintetünk összevillan.

Fejemet felemelem, fegyveremet magasra tartom és végső csatába indulok hittel, elszántan, szívemben égő lánggal!


Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv nyíltan vallást tesz az Istenről” (Róm. 14,11)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.