(Brennan Manning szokta mesélni az alábbi történetet egy idős emberről, aki rákban haldoklott.)A férfi lánya megkérte a papot, hogy jöjjön el imádkozni az apjával. Amikor a pap megérkezett, látta, hogy a férfi az ágyban fekszik, a feje két párnával feltámasztva, az ágya mellett pedig egy üres szék. A pap azt hitte, hogy szóltak az idős embernek az ő látog
atásáról. Biztosan várt már engem - szólt.
„Nem, kicsoda ön?"
„Én vagyok az új segédlelkész a parókián - válaszolt a pap. „Amikor megláttam az üres széket, azt gondoltam, biztosan tudta, hogy jövök."
„Ja, igen, a szék" - szólt az ágyhoz kötött beteg. „Becsukná az ajtót?"
A pap, kicsit értetlenül, becsukta az ajtót.
„Ezt sosem mondtam el senkinek, még a lányomnak sem" - mondta a férfi. „De egész életemben sosem tudtam, hogyan imádkozzam. A vasárnapi misén hallottam a papot az imádkozásról beszélni, de az egész olyan magas volt nekem...
Aztán feladtam minden próbálkozást" - folytatta - „míg egy nap, úgy négy évvel ezelőtt a legjobb barátom azt mondta nekem: 'Joe, az imádkozás nem más, mint egy Jézussal folytatott beszélgetés. Javaslok neked valamit. Ülj le egy székre, egy másikat tegyél magad elé, és hit által lásd Jézust azon a széken. Ez nem kísérteties, mert ő megígérte: 'Én veletek leszek mindig'. Aztán beszélj Hozzá, és figyelj Rá úgy, ahogy most velem teszed.'
Így aztán, atyám, kipróbáltam ezt, és annyira tetszett, hogy minden nap néhány órán keresztül ezt csinálom. De nagyon vigyázok. Ha a lányom meglátná, hogy egy üres székhez beszélek, vagy idegösszeomlást kapna, vagy bezáratna a bolondok házába."
A papot nagyon meghatotta a történet, és biztatta az idős férfit, hogy folytassa így tovább. Aztán imádkozott vele, megkente olajjal, és visszament a paplakba.
Két nappal később este felhívta a férfi lánya azzal, hogy édesapja aznap délután meghalt.
„És békésen távozott?" - kérdezte.
„Igen, amikor két óra körül indultam otthonról, odahívott az ágyához, elmondta az egyik faviccét, és megpuszilt. Amikor egy órával később hazaértem a holtból, holtan találtam. Volt azonban valami furcsa, atyám. Igazából több mint furcsa - olyan hátborzongató. Úgy tűnik, hogy mielőtt meghalt, apa kihajolt az ágyból, és a fejét az ágy melletti székre hajtotta."
Brennan Manning így ír: „A hit Krisztusa semmivel sem kevésbé elérhető számunkra jelen feltámadott voltában, mint a történelem Krisztusa volt emberi testében a szeretett tanítvány számára." Ugyanolyan kapcsolatunk lehet Jézussal, mint Jánosnak volt.
Neked ilyen kapcsolatod van Jézussal? Olyan közel vagytok egymáshoz, hogy úgy tudsz beszélgetni Vele, ahogy egy barátoddal tennéd? Tudod, hogy Ő szenvedélyesen szeret téged, hogy törődik veled, és meg akarja hallgatni mindazt, amit el akarsz mondani Neki? Oda tudod hajtani fejedet a keblére, s érezni a szívverését?
Jézus ilyen kapcsolatra vágyik veled.
János, akit a szeretett tanítványként ismertek, kétszer írt evangéliumában arról a pillanatról, amikor fejét egy bensőséges pillanatban Jézus keblére hajtotta (Jn 13,23. 25; 21,20) Különleges emlék volt ez János számára, ami biztosította arról, hogy tényleg egy olyan tanítvány volt, „akit Jézus szeretett".
„Nem, kicsoda ön?"
„Én vagyok az új segédlelkész a parókián - válaszolt a pap. „Amikor megláttam az üres széket, azt gondoltam, biztosan tudta, hogy jövök."
„Ja, igen, a szék" - szólt az ágyhoz kötött beteg. „Becsukná az ajtót?"
A pap, kicsit értetlenül, becsukta az ajtót.
„Ezt sosem mondtam el senkinek, még a lányomnak sem" - mondta a férfi. „De egész életemben sosem tudtam, hogyan imádkozzam. A vasárnapi misén hallottam a papot az imádkozásról beszélni, de az egész olyan magas volt nekem...
Aztán feladtam minden próbálkozást" - folytatta - „míg egy nap, úgy négy évvel ezelőtt a legjobb barátom azt mondta nekem: 'Joe, az imádkozás nem más, mint egy Jézussal folytatott beszélgetés. Javaslok neked valamit. Ülj le egy székre, egy másikat tegyél magad elé, és hit által lásd Jézust azon a széken. Ez nem kísérteties, mert ő megígérte: 'Én veletek leszek mindig'. Aztán beszélj Hozzá, és figyelj Rá úgy, ahogy most velem teszed.'
Így aztán, atyám, kipróbáltam ezt, és annyira tetszett, hogy minden nap néhány órán keresztül ezt csinálom. De nagyon vigyázok. Ha a lányom meglátná, hogy egy üres székhez beszélek, vagy idegösszeomlást kapna, vagy bezáratna a bolondok házába."
A papot nagyon meghatotta a történet, és biztatta az idős férfit, hogy folytassa így tovább. Aztán imádkozott vele, megkente olajjal, és visszament a paplakba.
Két nappal később este felhívta a férfi lánya azzal, hogy édesapja aznap délután meghalt.
„És békésen távozott?" - kérdezte.
„Igen, amikor két óra körül indultam otthonról, odahívott az ágyához, elmondta az egyik faviccét, és megpuszilt. Amikor egy órával később hazaértem a holtból, holtan találtam. Volt azonban valami furcsa, atyám. Igazából több mint furcsa - olyan hátborzongató. Úgy tűnik, hogy mielőtt meghalt, apa kihajolt az ágyból, és a fejét az ágy melletti székre hajtotta."
Brennan Manning így ír: „A hit Krisztusa semmivel sem kevésbé elérhető számunkra jelen feltámadott voltában, mint a történelem Krisztusa volt emberi testében a szeretett tanítvány számára." Ugyanolyan kapcsolatunk lehet Jézussal, mint Jánosnak volt.
Neked ilyen kapcsolatod van Jézussal? Olyan közel vagytok egymáshoz, hogy úgy tudsz beszélgetni Vele, ahogy egy barátoddal tennéd? Tudod, hogy Ő szenvedélyesen szeret téged, hogy törődik veled, és meg akarja hallgatni mindazt, amit el akarsz mondani Neki? Oda tudod hajtani fejedet a keblére, s érezni a szívverését?
Jézus ilyen kapcsolatra vágyik veled.
János, akit a szeretett tanítványként ismertek, kétszer írt evangéliumában arról a pillanatról, amikor fejét egy bensőséges pillanatban Jézus keblére hajtotta (Jn 13,23. 25; 21,20) Különleges emlék volt ez János számára, ami biztosította arról, hogy tényleg egy olyan tanítvány volt, „akit Jézus szeretett".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.