Dr-Kováts György: MI VAGYUNK A KÖRÜLMETÉLKEDÉS, AKIK SZELLEMBEN SZOLGÁLUNK... (1)

Fil. 3,3. Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik szellemben (Károliban: Lélekben – görögben: pneuma) szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk.

Hol vagy körülmetélve? Miért vagyunk mi körülmetéltek? Miben különbözik a Szellem szerinti szolgálat? Mit jelent Jézus Krisztussal dicsekedni? És végül, mit jelent ez: „nem a (hús)testben bizakodunk”, illetve, „nem helyezzük bizalmunkat a (hús)testbe”?

A körülmetélkedés az Ószövetségben a szövetség jele volt: 1Móz 17,11. Ábrahám hit által tette meg ezt, amikor Isten Ígéretét hűségesen fogadta. Elfogadta, hogy Ő az igaz, Neki van igaza, s nem a maga állapotát, helyzetét tekintette végérvényesnek. Isten inkább igaz, mint amit látok vagy tapasztalok. Annak felette, amit érzek, ami a hétköznapjaim állandó küzdelme és nyomorúsága, Isten Ígérete nem hazudik. Ő hűséges, Ő magát meg nem tagadhatja. Ő mondta, hogy tegyem meg, megteszem. Minden jövendőbeli minden leszármazottamra is ezt tette kötelezővé - bár még egy gyerekem sincs - elkezdem hát magamon és azokon, akik szolgaként itt dolgoznak házamban. S megtette. Egy esztendő múlva fiát ölelhette magához száz éves korában. Isten hűséges volt, mint meg is ígérte.

A jel fennmaradt. Izsák is hordozta, majd fiait is körülmetélte, Jákób és Ézsau is körülmetéltként élte életét. Az, hogy apáik hite is ott maradt-e életükben, a történelem megmutatta: elhajlottak, mint a csalfa kézív - Zsolt 78. Cserbenhagyták az Urat. De a körülmetélkedés fennmaradt.

Sok évszázad múltán Isten Igéje így szólt: NEM az a zsidó, aki külsőképpen az, sem NEM az a körülmetélkedés, ami a testen külsőképpen van. Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az, és a SZÍVNEK SZELLEMBEN, nem betű szerint való KÖRÜLMETÉLÉSE az igazi körülmetélkedés, melynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van. /Róma 2,29./

Tehát a szívet kellett körülmetélni, nem csupán egy fizikai testrészt. Ami jel életünkben kell: az a szívben kell, meglegyen, amit Isten vizsgál meg, és nem emberek. A szövetség táblái már nem kívül vannak elhelyezve számunkra, hanem belül, a szívünkbe mélyen beírva.

Manapság Isten a szívbe ír, nem kövekre:

2Kor 3,3. („Akik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tintával, hanem az élő Isten Szellemével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.”)

A szívben van a szövetség táblája, itt van a szövetség jele is. Szívvel hiszünk az igazságra, és szájjal teszünk megvallást az üdvösségre. (Róma 10,9-10.)

A szívbe azonban csak Isten Szelleme tud írni. A szívet emberek közül senki nem ismerheti meg igazán - “én az Úr vagyok, aki vizsgálom azt”. A szívvel a Szent Szellemnek van dolga.

Szellemben szolgálni nem mást jelent, mint hallgatni a Szellem szavára, engedni a Szellem indításának, szolgálni a Szellem lelkületében és a Szellem módján. Ajándékaival, jelenlétével mintegy megpecsételi azt a szolgálatot, ami Neki van szentelve.

A Szellemben szolgálni csak az szolgálhat, aki már engedte, hogy a Szellem őfeléje is szolgáljon. A Szellem elsődleges szolgálata pedig az újjászülés munkája. Az fog Szellemben szolgálni, aki elfogadta a Szellemnek ezt az újjáteremtő munkáját. Szolgálni a Szellemben tehát csak a Szellem által újjászületett ember képes.

Ez a fő elhatároló vonal a testileg körülmetélt, de újjá nem született emberek és az újszövetség emberei között. A Szellem az új kor elhozója, új nyelven beszél, új kijelentést hoz: nem hallja és nem is érti senki, akit még nem tudott újjászülni. 1Kor 2,1o.14.