2013. május 22.

Pásztor Chris: Jézus Krisztus: Az Atya Kinyillatkoztatása


Készítette: Balogh Mária

Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek eltörlése. Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született. (Kolossé 1:14-15).

Hogy kifejezze Magát bennünk, Isten elküldte Jézust a világra, emberi formába, hogy leleplezze a jellemét, személyiségét az Istenségnek. A János 14:9-ben Filep kérte, „Mutasd meg nékünk az Atyát” Jézus azt mondta „… aki
látott engem látta az Atyát, mimódon mondod azért te, mutasd meg nékünk az
Atyát?”. Szintén a János 10:30-ban Ő mondja „Én és az Atya eggyek vagyunk”.

Jézus Krisztus volt az Atya kinyilatkoztatása, Ő a kifejezéseként, akarataként, és természeteként jött el. Zsidók 1:3–ban csodálatosan írja le Őt, mint az Atya képmásának  kifejezője. Ő eljött, hogy kifejezze, megmutassa, leleplezze, kinyilvánítsa,  kifejtse és bebizonyítsa az Isten akaratát és természetét. Amikor Őt látod, ekkor az Atyát látod, ha ismered Őt megismerted az Atyát.

A Biblia azt mondja, hogy Istennek teljessége lakozott benne, testben: „… Mert
tetszett az Atyának hogy Őbenne lakozzék az Istenség teljessége” (Kolossé 1:19). Ez a képe a feltámadt Krisztusnak, az akiben hiszel, és aki hit által a
szívedben lakozik. Ő az Atya képviselője és képmása, az Ő dicsőségének ragyogása! És amint Ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban.(1 János 4:17).

Ima
Drága Atyám köszönöm, hogy kinyilatkoztattad magad Jézus személyén keresztül, aki az élő Ige, és a te véghetetlen kegyelmed, szereteted, irgalmad, együttérzésed kifejezője. Köszönöm, hogy leleplezted a Te jellemed és személyiséged a számomra a Szellem által, a Te Igéden keresztül, a Jézus
nevében. Ámen.2

TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Zsidók 1:3; János 14:7
1 éves biblia olvasási terv: János Evangéliuma 8:48-59;
2 Királyok könyve 1-3
2 éves biblia olvasási terv: Márk Evangéliuma 11:12-26;
4 Mózes könyve 22

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.