2012. december 14.

Victoria Osteen: Amikor erőtlennek érzed magad


Készítette: Lisa Szanyel


VAki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint. (Efezusi 3:20.)
Életünk során szembe kerülünk olyan helyzetekkel, kihívásokkal, amik elerőtlenítenek minket. Előfordulhat, hogy nem látjuk a kiutat, vagy nem tudjuk elképzelni, hogy megváltozhatnának a dolgok, és feladjuk.

Az igazság azonban az, hogy hívőkként sohasem vagyunk erőtlenek, így sohasem kell „csak úgy” feladnunk! Isten a kifogyhatatlan erő forrását helyezte belénk. A Biblia azt mondja, hogy ugyanaz az erő van bennünk, ami feltámasztotta Jézust a halálból – ugyanaz az erő, ami a világmindenséget teremtette, ugyanaz az erő, ami szétválasztotta a Vörös-tengert, ami meggyógyította a betegeket és feltámasztotta a halottakat, bennünk él a Szent Szellem által. Nekünk az a feladatunk, hogy a szavaink által aktiváljuk ezt az erőt. A Példabeszédek 18:21 azt mondja, hogy „Élet és halál van a nyelv hatalmában.” Isten okkal adta nekünk ezt a hatalmat.

A világ legédesebb kiskutyái a mieink, és nagyon-nagyon szeretem őket, de nem tudnak beszélni. Ők nem kaptak olyan hatalmat, mint mi. Isten sok csodálatos teremtményt alkotott, azonban csak az emberiségnek adott tekintélyt és hatalmat. Mindig megfontoltan kell használnunk ezt a hatalmat az életünkben. A szavainkkal építhetünk, vagy rombolhatunk. Győzelmet, vagy bukást szólhatunk a jövőnkre.

Amikor reggel felébredsz, építő szavakat szólj, a győztes élet szavait. Tudd, hogy nem vagy erőtlen! Azt mondd a jövődről, amit Isten mond róla, és azt mondd magadról is, amit Isten mond rólad.
„Krisztusban győztes vagyok. Erős vagyok az Úr hatalmas erejében. Az ellenem formált fegyver nem ér célhoz. Isten jósága és kegyelme kísér életem minden napján. Ő betölti minden szükségemet, kegyelmének gazdagsága szerint. Reményteljes jövőt szán nekem!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.