"Testi ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének
gondolatát, mert bolondság az neki" (1Kor 2,14).
Maga Isten evangéliuma teremti meg azt az érzést, hogy
szükségünk van rá. Pál mondja: "Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk,
azoknak leplezett, akik..." - akik gazemberek? Nem, hanem "akik
elvesznek, mert bennük e világ istene megvakította a hitetlenek
gondolkodását".
Az emberek nagy többsége az erkölcsösséget elérhetőnek
tartja saját erejéből, nem érzik szükségét az evangéliumnak. Csak Isten teremti
meg ezt a rászorultságot, addig nincs is tudatában az ember ennek, amíg Isten
önmagát meg nem bizonyítja. Jézus mondta: "Kérjetek és adatik
nektek!", de Isten nem adhat addig, amíg nem kérünk. Nem akarja Ő
visszatartani ajándékait, de ez a módja annak, hogy a megváltás alapján
véghezvigyen dolgokat.
Kérésünk útján Isten elindít olyan folyamatokat és megteremt
olyan dolgokat, amik nem léteznek mindaddig, amíg mi kérünk. A megváltás belső
valósága az, hogy szüntelenül teremt. Amint megteremti bennünk Isten életét,
éppúgy megteremti mindazt, ami ehhez az élethez tartozik. Senki sem elégítheti
ki azt a hiányérzetet, csak az, aki támasztotta. Ez a megváltás értelme -
teremt és megelégít.
"És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok
mindeneket" (Jn 12,32).
Mi saját
megtapasztalásainkat hirdetjük és az emberek érdeklődnek is, de nem ébred fel
bennük hiányérzet. De ha Jézus Krisztus felemeltetik, Isten Szelleme tudatossá
teszi bennünk, hogy Őrá van szükségünk. Az evangélium hirdetése mögött Isten
váltságművének teremtő ereje munkálkodik az emberek lelkében. Soha nem a
személyes bizonyságtétel menti meg az embereket. "Azok a beszédek,
amelyeket én mondtam nektek, szellem és élet" (Jn 6, 63).
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.