Máté evangélium 26. fejezet: A győzelem útja (revideált)

Mát. 26,1 És mikor mindezeket a beszédeket [(logoszokat): Igéket] elvégezte [elmondta; és befejezte] vala Jézus, [így szólt, és] monda az ő tanítványainak:

Mát. 26,2 Tudjátok, hogy két nap múlva a húsvétnak^* [a pászkabárány] ünnepe lészen, és az embernek Fia elárultatik [kiszolgáltatják majd és átadatik ellenségeinek], hogy megfeszíttessék^**

Húsvét: szónak semmi köze a Páska szóhoz, mert az a római katolikus nagyböjt utáni első napra vonatkozik, amikor újra húst lehet fogyasztani. A húsvét időpontja kezdetben igazodott a zsidó Páskához. Később az egyház rögzítette: mindig a tavaszi napéj-egyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapra kerül, ezért ma már nem esik egybe a tényleges Páska-ünneppel.

**Márk bizonyságtétele további részleteket közöl: „Két nap múlva pedig húsvét (a páska) vala és a kovásztalan kenyerek ünnepe. És a főpapok és az írástudók tanakodnak vala (és keresték a módját), hogy csalárdsággal (vagyis csellel) mi módon fogják meg és öljék meg őt. Mert azt mondják vala: Ne az ünnepen, hogy a nép fel ne zendüljön (hogy zavargás ne legyen a nép körében. Féltek ugyanis a néptől)” (Márk. 14,1-2)

János is bizonyságot tesz: „Közel vala pedig a zsidók húsvétja: és sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékről húsvét előtt, hogy megtisztuljanak. Keresik azért Jézust, és szólnak vala egymással (és így tanakodtak egymás között) a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre? A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adnak, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy őt megfogják” (Ján. 11,55-57)

Az Úr Jézus előre kijelentette tanítványainak, hogy mi fog történni: „És mikor [Jeruzsálem felé tartott,és ] felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, [félrehívta a tizenkét tanítványt, és] monda nékik

[Más fordítás: Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik. Jól figyeljetek]:

Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik [elárultatik, és kiszolgáltatják] a főpapoknak [a papi fejedelmeknek] és írástudóknak [a törvénytanítóknak, a törvénymagyarázóknak], és halálra kárhoztatják [halálra ítélik] őt. És a pogányok [majd a nemzetbeliek] kezébe adják őt [kiszolgáltatják a más nemzetekből valóknak], hogy megcsúfolják [és hogy kigúnyolják] és megostorozzák [vagyis megkorbácsolják] és keresztre [vagyis kínoszlopra] feszítsék. de harmadnap feltámad [és életre kel]^” (Mát. 20,17-19)

Mát. 26,3 Akkor egybegyűlnek a főpapok, az írástudók [és törvénymagyarázók] és a nép vénei a főpap házába [vagyis palotájába], akit Kajafásnak [jelentése: kőfaragó; elnyomás] hívtak,

Mát. 26,4 És tanácsot tartának [tervet készítettek, és megegyeztek abban], hogy Jézust álnoksággal megfogják [vagyis csellel, cselvetéssel csapdába csalják, és elfogják] és megöljék.

Mát. 26,5 De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen [és nehogy zavargás törjön ki] a nép között [nehogy fellázadjon a nép]^*

*A vallásos emberek a csodákat látva, nem ismerik fel Isten kezét, hanem a csodákat cselekvőt el akarják pusztítani. Az Úr Jézus a templomban, szombatnapon, vagyis a nyugalom napján gyógyít: „Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá [és meggyógyult], és olyan éppé [és egészségessé] lőn, mint a másik. A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt [és elhatározták, hogy végeznek vele, hogy megölik Jézust]” (Mát. 12,13-14).

Az Úr Jézus feltámasztja Lázárt, erre: „(Összehívták tehát, és) egybegyűjtik azért a papi fejedelmek (vagyis a főpapok) és a farizeusok a főtanácsot (vagyis a nagytanácsot), és mondának: Mit cselekedjünk? Mert ez az ember sok csodát művel (és sok jelt tesz).  Ha ekképpen (egyszerűen csak) hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet. Egy pedig ő közülük, Kajafás, aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok (és nem értetek semmit). Meg sem gondoljátok (és azt sem veszitek fontolóra), hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda (vagyis megjövendölte), hogy Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt (és szétszóródott) gyermekeit egybegyűjtse. Ama naptól azért azon tanakodnak (és egyetértettek abban), hogy őt megöljék” (Ján. 11,47-53).

Dávid már így prófétált erről „Miért háborognak [és dühösködnek; tombolnak; agyarkodnak; dühöngnek; zúgolódnak; morognak; miért fennhéjázók] a nemzetek [a pogányok]? A népek miért kovácsolnak [és gondolnak; terveznek] hiú [céltalan; sikertelen; üres; hiábavaló; semmit érő; haszontalan] terveket? A föld királyai fölkelnek, [és felkerekednek; összegyűlnek; fölállnak] nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek [és együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [vagyis Krisztusa] ellen” (Zsolt 2,1-2).

És ismét az Úr Jézusról szól a prófécia: „Mert felőlem szólnak elleneim, és akik életemre törnek, együtt tanácskoznak” (Zsolt.71,10)

„Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket. (Más fordítás: Eltökélték magukat a gonosztettre, megbeszélik, hogy titokban tőrt vetnek. Gondolják: Ki látja őket)? Álnokságokat koholnak (terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7)

Mát. 26,6 És mikor Jézus Bethániában [jelentése: a nyomorúság, szomorúság, szegénység háza], a poklos [vagyis leprás] Simon házánál [tartózkodott] vala,

Mát. 26,7 Méne [és odalépett] Őhozzá egy asszony, akinél vala drága kenetnek alabástrom szelencéje

[Más fordítás: akinél egy alabástromedény volt valódi és igen drága, illatos (nárdus) olajjal, és eltörvén az alabástrom edényt],

és az Ő fejére tölté, amint az asztalnál ül [ahogy az étkezéshez lehevert] vala.

Mát. 26,8 Látván pedig ezt az ő tanítványai [háborognak vala maguk között], és bosszankodnak [és mérgesek lettek; és így méltatlankodtak; elégedetlenkedtek; neheztelve rá, ezt] mondván: Mire való ez a tékozlás [a kenetnek ez a pazarlása]?

Mát. 26,9 Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron [drágán; sok pénzért, háromszáz pénznél is többért], és adhatták volna a (koldus)szegényeknek [vagyis az árát szétoszthattuk volna, így segíthettünk volna a szegényeken, és zúgolódnak vala ellene, és megharagudtak az asszonyra].

Mát. 26,10 Mikor pedig ezt eszébe vette [észrevette, mert Jézus tudta, hogy miről beszélnek. Így szólt hozzájuk, és] monda nékik: Miért bántjátok [miért zaklatjátok] ezt az asszonyt? [Hagyjatok békét néki] hiszen jó dolgot [és nemesen] cselekedett én velem.

Mát. 26,11 Mert a szegények [a koldusok, a koldusszegények] mindenkor veletek [és köztetek] lesznek, [és amikor csak akarjátok, jót tehettek velük], de én nem leszek [de én nem maradok] mindenkor [és mindig] veletek [és köztetek].

Mát. 26,12 Mert hogy ő ezt a kenetet [ezt az illatos olajat] testemre [(szóma): az én személyemre, reám]  töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt [temetésemre készített elő, és előre megkent engem].

Mát. 26,13 Bizony mondom néktek: Valahol [és bárhol] az egész világon prédikáltatik [és hirdettetik majd] az Evangélium, amit ez én velem cselekedék [amit ez az asszony tett], az is hirdettetik [és azt is elmondják majd] az ő emlékezetére^*

*Lukács így írja le az esetet: „Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ővele egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, (és asztalhoz telepedett) enni. És ímé a városban egy asszony (élt) aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában leült enni (hogy asztalhoz telepedett), hoza egy alabástrom szelence drága kenetet. És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törli meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené drága kenettel” (Luk. 7,36-38)

Jánoson keresztül nyer kijelentést, hogy ki volt ez az asszony: „Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az ő testvérének, Mártának falujából. Az a Mária volt pedig az, akinek a testvére Lázár beteg vala, aki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait” (Ján. 11,1-2).

 És János arról is beszámol, hogy ez mikor és hol történt: „Jézus azért hat nappal a húsvét előtt méne Bethániába, ahol a megholt Lázár vala, akit feltámasztott a halálból. Vacsorát készítének azért ott néki, és Márta szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok közül, akik együtt ülnek vala Ővele. Mária azért elővévén egy font igazi (valódi), drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával. Monda azért egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki őt elárulandó vala: Miért nem adták el (inkább) ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták (az árát) a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené. Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta ő ezt. Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok” (Ján. 12,1-8)

Az Úr már Mózesen keresztül kijelentette, hogy: „Vigyázz magadra, hogy ne legyen a te szívedben valami istentelenség… és elfordítsd szemedet a te szegény atyádfiától (testvéredtől), hogy ne adj néki; mert ő ellened kiált az Úrhoz, és bűn lesz benned (és vétek fog terhelni téged). Bizonyára (szívesen) adj néki, és meg ne háborodjék azon a te szíved (és ne essék rosszul), mikor adsz néki; mert (éppen azért) az ilyen dologért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, amire kezedet veted. Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának (testvérednek) a te földeden (hogy légy bőkezű az országodban levő nyomorult és szegény testvéredhez)” (5 Móz. 15,9-11)

 A  Máriának szóló prófécia pedig így hangzik: „No azért egyed vígassággal (és örömmel) a te kenyeredet, és igyad jó szívvel (és jókedvvel) a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid! A te ruháid mindenkor legyenek fehérek, és az olaj (a kenet) a te fejedről el ne fogyatkozzék” (Préd. 9,9-10)

Mát. 26,14 Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak [vagyis kerióti férfinak] hívtak, a főpapokhoz menvén,

Mát. 26,15 Monda: Mit [szándékoztok], és akartok nékem adni, és én kezetekbe adom Őt? Azok pedig rendelének [felajánlottak; megállapítottak, és letettek] néki harminc ezüstpénzt [harminc sékelt, ami egy rabszolga ára].

Mát. 26,16 És ettől fogva [a megfelelő, a kedvező] alkalmat keresi vala, hogy [kezükre adja; hogy átadhassa; és kiszolgáltassa] hogy elárulja (és eladja) Őt (a mesterét)^*

*Zakariás próféta már így szól az Úr Jézust eláruló felől: „És mondám nékik: Ha jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: hagyjátok abba (vagyis tartsátok meg)! És harminc ezüstpénzt fizettek béremül” (Zak. 11,12).

Júdás egy rabszolga áráért adta el az Urat, mert meg van írva, hogy: „Ha (rab)szolgát öklel meg (és öklel föl) az ökör vagy (rab)szolgálót: adassék azok urának harminc ezüst siklus (harminc ezüstpénz), az ökör pedig köveztessék meg (és verjék agyon kővel)” (2 Móz. 21,32).

Pál apostolon keresztül kijelentést nyer, hogy az ökör az apostolokat jelképezi: „Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd fel [és ne kösd be] a nyomtató ökörnek száját. Avagy [talán] az ökrökre van-e az Istennek gondja? Avagy nem érettünk mondja-é általában? Mert mi érettünk íratott meg…” (1 Kor. 9,9-10).

 Az Urat elárulóról így prófétál Dávid: „Veszedelem van bensőjében (és romlás uralkodik benne); s nem távozik annak teréről a zsarnokság és csalárdság. Mert nem ellenség szidalmazott (és nem az ellenség gyaláz) engem, hisz azt elszenvedném. Nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem (és nem gyűlölőm hatalmaskodik rajtam), hiszen elrejtettem volna magamat az elől (vagyis előle elrejtőzném). Hanem te, hozzám hasonló halandó (magamfajta ember), én (bizalmas jó) barátom és ismerősöm, Akik együtt édes bizalomban éltünk (és akivel meghitt barátságban voltam); az Isten házába (együtt) jártunk a tömegben (és a gyülekezet körében)” (Zsolt. 55,12-15).

 Júdás árulásáról így ír Márk: „Akkor Júdás, az Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja. Azok pedig, amint meghallák, (megörültek), örvendeznek, és igérék, hogy pénzt adnak néki. Ő pedig keresi vala (a módját), mi módon (és hogyan) árulhatná el őt jó alkalommal (egy megfelelő pillanatban)” (Márk. 14,10-11).

 Lukácson keresztül az is kijelentést nyer, hogy az árulás mikor történt: „Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely húsvétnak mondatik (vagyis amelyet pászkának neveztek). És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt (Jézust); mert féltek (ugyanis) a néptől. Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala (és egyike volt a tizenkettőnek); És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a vezérekkel (vagyis a templomőrség parancsnokaival), mi módon (és hogyan) adja őt nékik kezükbe. És azok örülnek, és megszerződének (és megígérték), hogy pénzt adnak néki; Ő pedig (elfogadta az egyezséget, és) megigéré. És keres vala jó (és kedvező) alkalmat, hogy őt nékik kezükbe adja zenebona nélkül (amikor nincs jelen a sokaság)” (Luk. 22,1-6).

János apostol hírül adja, hogy az ünnepen a tömeg is keresi Jézust: „Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással (és így tanakodtak) a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre? A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adnak, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy őt megfogják (hogy elfoghassák)” (Ján. 11,56-57).

 Pál apostolon keresztül nyer kijelentést, hogy mi volt a (Júdás) bensőjében lévő romlás oka: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe (csapdába) és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe (és pusztulásba) és romlásba merítik (és döntik). Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal (és sok fájdalmat okoztak önmaguknak)” (1 Tim. 6,9-10)

Mát. 26,17 A kovásztalan kenyerek [ünnepének] első napján pedig Jézushoz menének a tanítványok, mondván: Hol akarod, hogy megkészítsük néked ételedre a húsvéti (a pászka)bárányt. [Más fordítás: Mit szeretnél? Hol készítsük el neked a pászkavacsorát, hogy megehesd]?

Mát. 26,18 Ő pedig monda: Menjetek el a városba ama bizonyos emberhez [akit ismerek], és ezt mondjátok néki: A Mester üzeni: Az én időm [a kijelölt, elrendelt idő] közel van; nálad [a te házadban] tartom meg [és nálad költöm el] a húsvétot [a pászkavacsorát] tanítványaimmal.

Mát. 26,19 És [mindent] úgy cselekedének a tanítványok, amint Jézus parancsolta [meghagyta; rendelkezett] vala nékik; és elkészíték a húsvéti (a pászka)bárányt [a pászkavacsorát]^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, mikor a húsvéti bárányt vágják vala (vagyis amikor a húsvéti bárányt szokták áldozni), mondának néki az ő tanítványai: Hol akarod, hogy elmenvén megkészítsük, hogy megehesd a húsvéti bárányt? Akkor elkülde kettőt az ő tanítványai közül, és monda nékik: Menjetek el a városba, és egy ember jő előtökbe (és ott szembejön veletek egy ember), aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt, És a hová bemegy, mondjátok a házigazdának: A Mester kérdi: hol van az a szállás, ahol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt? És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló házat (egy nagy emeleti termet) berendezve, készen: ott készítsétek el nékünk (a vacsorát). Elmenének azért az ő tanítványai, és (bementek, és) jutának a városba, és úgy találák, amint nékik megmondotta, és elkészíték a húsvéti bárányt” (Márk. 14,12-16).

 Lukács is leírja a történteket: „Eljöve (és elérkezett) pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kelle öletni a húsvéti báránynak (vagyis amikor fel kellett áldozni a húsvéti bárányt); És elküldé Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén, készítsétek el nékünk a húsvéti bárányt, hogy megegyük. Ők pedig mondának néki:  (Mi a kívánságod)? Hol akarod, hogy elkészítsük? És ő monda nékik: Ímé, mikor bementek a városba, szembe jő veletek egy ember, ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt abba a házba, amelybe bemegy. És mondjátok a ház gazdájának: Ezt mondja (ezt üzeni) néked a Mester: Hol van az a szállás, ahol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt? És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló helyet (egy emeleti termet), berendezve, ott készítsétek el. Elmenvén pedig, úgy találák, amint (előre) meg/mondta nékik; és elkészíték a húsvéti bárányt” (Luk. 22,7-13).

A pászkabárányról, annak leölésének – helyéről és idejéről –valamint elfogyasztásának módjára vonatkozóan nagyon részletes parancsot ad az Úr: „Szóljatok Izráel egész gyülekezetének (egész közösségének), mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint (vagyis családonként és), házanként egy bárányt. Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint (a lélekszámnak megfelelően); kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz. (Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból). A bárány ép (hibátlan), hím, egy esztendős legyen; a juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. És legyen nálatok őrizet alatt (vagyis tartsátok magatoknál) e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete estennen. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt. És ne hagyjatok belőle reggelre, vagy ami megmarad belőle reggelre, tűzzel égessétek meg. Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedik napján este (vagyis estéjétől kezdve) egyetek kovásztalan kenyeret, a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. Hét napon át ne találtassék kovász a ti házaitokban; mert valaki kovászost ejéndik, az a lélek kiírtatik Izráel gyülekezetéből (és ki kell irtani Izráel közösségéből mindenkit, aki kovászost eszik), akár jövevény, akár az ország szülöttje legyen. Semmi kovászost ne egyetek, minden lakóhelyeteken, (és bárhol laktok) kovásztalan kenyeret egyetek.

 Előhívá (vagyis összehívta) tehát Mózes Izráel minden (vagyis összes) véneit és monda nékik: Fogjatok (hozzá) és vegyetek magatoknak bárányt családjaitok szerint (és nemzetségenként) és öljétek meg (és vágjátok le) a pászkát. És vegyetek egy kötés izsópot és mártsátok a vérbe, amely az edényben van, és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófelet abból a vérből, amely az edényben van; ti közületek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig. Mikor általmegy (vagyis átvonul) az Úr, hogy megverje az Egyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett (és kihagyja az ÚR azt az ajtót) és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba (és titeket is csapással sújtson). Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak mindörökre.

(Más fordítás: Őrizzétek meg ezt az igét. örökre szóló rendelkezés ez nektek és fiaitoknak). és mikor bementek a földre, melyet az Úr ád néktek, amint megmondotta (és ahogyan megígérte) vala: akkor tartsátok meg ezt a szertartást.

Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda (és mit jelent) ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Pászka-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai mellett (és kihagyta Izráel fiainak a házait) Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptombelieket, a mi házainkat pedig (megkímélte, és) megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula. És menének és úgy cselekedének az Izráel fiai, amint megparancsolta vala az Úr Mózesnek és Áronnak; úgy cselekedének (és úgy jártak el)” (2 Móz. 12,3-8.10.18-28)

 És: „Nem ölheted le (nem szabad levágni) a pászkát (a pászkaáldozatot) akármelyikben a te városaid közül (akármelyik lakóhelyeden), amelyeket az Úr, a te Istened ád néked. Hanem azon a helyen, amelyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy az ő nevét oda helyezze (és hogy ott lakjék az ő neve). Ott öld le a pászkát (és ott vágd le a pászkaáldozatot) este, napnyugtakor, abban az időben (és időpontban), amikor kijöttél Egyiptomból. Azon a helyen süsd és edd is meg, amelyet kiválaszt az Úr, a te Istened; reggel pedig fordulj vissza és menj haza a te hajlékodba” (5 Móz. 16,5-7).

 Az Újszövetség népének is szól a kovásztalanságról, és a húsvéti bárányról szóló parancs, és egyben kijelentést nyer az előkép értelme, vagyis az Úr Jézus áldozata: „Tisztítsátok [és takarítsátok] el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; [hiszen mentesek is vagytok a kovásztól): vagyis kovásztalanok, azaz nem romlottak, és nem megrontottak vagytok] mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, [a mi pászkaáldozatunk] a Krisztus, megáldoztatott [föláldoztatott; megöletett már] érettünk. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak [és álnokságnak] és gonoszságnak [romlottságnak] kovászával, hanem tisztaságnak [vagyis napfény-tisztaságnak; őszinteségnek; nyíltszívűségnek] és igazságnak [vagyis valóságnak, Isten Igéjének] kovásztalanságában. [vagyis nem romlott, nem megrontott (kenyereivel)]” (1 Kor. 5,7-8)

Mát. 26,20 Mikor pedig beestveledék, letelepszik vala a tizenkettővel [Más fordítás: Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal együtt asztalhoz dőlt],

Mát. 26,21 És amikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul [átad, kiszolgáltat] engem.

Mát. 26,22 És felettébb [nagyon, és teljesen] megszomorodva, kezdék mindannyian [egyenként kérdezni, és] mondani néki: Én vagyok-é az, Uram [talán csak nem én]?

Mát. 26,23 Ő pedig felelvén, monda: Aki velem együtt mártja kezét [aki velem egyszerre nyúl] a tálba, az árul el [az ad át, szolgáltat ki] engem.

Mát. 26,24 Az embernek Fia jóllehet elmegyen [és elhagyja a világot], amint meg van írva felőle, de jaj [szörnyű lesz] annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem [meg sem] született volna.

Mát. 26,25 Megszólalván Júdás is [az áruló], aki elárulja vala őt, monda: [talán csak nem]? Én vagyok-é az, Mester [vagyis Rabbi]? Monda néki: Te [magad] mondád^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig (beesteledett, és) este lőn, oda méne a tizenkettővel. És amikor leülnek (és asztalhoz telepedtek/dőltek) és esznek vala monda Jézus: Bizony mondom néktek, egy közületek elárul engem, aki velem (együtt) eszik. Ők pedig (elszomorodtak, és) kezdenek szomorkodni és néki egyenként mondani (és egyik a másik után kezdte tőle kérdezni): Csak nem én? A másik is: Csak nem én? Ő pedig felelvén, monda nékik: Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt márt(ogat) a tálba. Az embernek Fia jóllehet elmegy, amint meg van írva felőle; de jaj annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja; jobb lenne annak az embernek, ha meg sem született volna” (Márk. 14,17-21).

Lukács így írja le a történteket: „És mikor eljött az idő (vagyis az óra), asztalhoz üle (asztalhoz telepedett/dőlt), és a tizenkét apostol Ővele egyetembe. És így szólt: „De ímé annak a keze, aki engem elárul, velem (az enyémmel együtt) van az asztalon. És az embernek Fia jóllehet, elmegy (ugyan), mint elvégeztetett (és amint elrendeltetett): de jaj annak az embernek, aki által elárultatik! És ők kezdék egymás között (és egymástól) kérdezni, vajon ki lehet az ő közöttük, aki ezt meg fogja tenni?” (Luk. 22,14.21-23).

János további részleteket közöl: „Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam ki; hanem hogy beteljesedjék az írás: Aki velem ette a kenyeret (és aki velem együtt evett), a sarkát emelte fel ellenem. (Már) most megmondom néktek, mielőtt meglenne (mielőtt ez megtörténik), hogy mikor meglesz, higgyétek majd, hogy én vagyok. Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodik (és megrendült) szellemében (pneuma), s bizonyságot tőn (e szavakkal), és monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem. A tanítványok ekkor egymásra tekintenek bizonytalankodva (és zavartan), hogy (vajon) kiről szól. Egy pedig az ő tanítványai közül (Jézus mellett telepedett le, és) a Jézus kebelén nyugszik vala, akit szeret vala Jézus. Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, akiről szól? Az pedig a Jézus kebelére (rá)hajolván, monda néki: Uram, ki az? Felele Jézus: Az, akinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának. És a falat után akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: Amit cselekszel, hamar cselekedjed (és amit tenni szándékozol, tedd meg hamar). Ezt pedig senki sem érté a leültek közül, miért mondta néki. Némelyek ugyanis állítják (vagyis egyesek ugyanis azt gondolták), mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, amikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek” (Ján. 13,18-19.20-29).

 Dávid így prófétál erről: „Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé (Más fordítás: Gyógyíthatatlan betegség támadta meg, nem kel föl többé onnan, ahol fekszik)! Még az én jóakaróm (és a legjobb barátom) is, akiben (meg)bíztam, aki kenyeremet ette (és aki velem együtt evett), fölemelte sarkát ellenem (és az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,9-10)

Mát. 26,26 Mikor pedig evének, [és kezébe] vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván [megáldotta azt], megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem [(szóma): az én énem, és erőm].

Mát. 26,27 És vevén a poharat [a kelyhet] és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan;

Mát. 26,28 Mert ez az én vérem, az újszövetségnek vére, amely sokakért [vagyis sok emberért] kiontatik bűnöknek [a cél elvétésének] bocsánatára [és eltörlésére].

Mát. 26,29 Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből [ebből a borból] mind ama napig, amikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában [és királyságában].

Mát. 26,30 És dicséretet [vagyis zsoltárokat] énekelvén, kimenének az olajfák hegyére^*

*Márk is bizonyságot tesz az utolsó vacsoráról: „És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván (áldást mondott), megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem (az én énem, és erőm). És (azután) vévén a poharat, és hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan; És monda nékik: Ez az én vérem, az újszövetség vére, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből (terméséből) mind ama napig, amikor mint újat iszom azt az Isten országában. És dicséretet énekelve kimenének az olajfák hegyére” (Márk. 14,22-26).

 Lukács bizonyságtétele az utolsó vacsoráról: „És mikor eljött az idő, asztalhoz üle (vagyis asztalhoz dőlt), és a tizenkét apostol Ővele egyetembe. És monda nékik: Kívánva kívántam (és vágyva vágytam) a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék: Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem (ebből a húsvéti vacsorából), míglen beteljesedik (vagyis amíg csak be nem teljesedik ez) az Isten országában. És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között: Mert mondom néktek, hogy nem iszom (mostantól fogva) a szőlőtőkének gyümölcséből (a szőlőtő terméséből), míglen eljő (vagyis amíg el nem jön) az Isten országa. És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé (megtörte), és adá nékik, mondván: Ez az én testem (az én énem, és erőm), mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképen (vette) a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz újszövetség az én véremben (és az én vérem által), mely ti érettetek kiontatik” (Luk. 22,14-20)

 János apostol írása szerint az Úr Jézus szintén arról beszél, hogy az Ő teste étel, és az Ő vére ital. De az utolsó vacsorán a testté lett Ige, az Úr Jézus Krisztus az Övéinek adja az Ő testét és vérét, vagyis (szómáját/lényét, énjét, erejét). Akik még nem az Övéi, azoknak adta az Ő hústestét (szarx=hús), vagyis az Igét (a logoszt), mely szintén az Ő látható teste: „Bizony, bizony mondom néktek: Aki én bennem hisz, örök élete van annak. Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és (mégis) meghaltak. (De) ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék (hogy aki eszik) belőle meg ne haljon. Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én (hús)testem (szarx=húsom), amelyet én adok a világ életéért. Tusakodnak azért a zsidók egymás között, mondván: Mi módon adhatja ez nékünk a (hús)testét (szarx=húsát), hogy azt együk (Más fordítás: A zsidók erre vitatkozni kezdtek egymással, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatná ez nekünk a húsát eledelül)?  Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának (hús)testét (szarx=húsát) és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. (De) aki eszi az én (hús)testemet (szarx=húsomat) és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.  Mert az én (hús)testem (szarx=húsom) bizony (igazi, valóságos) étel és az én vérem bizony (igazi, valóságos) ital. Aki eszi az én (hús)testemet (szarx=húsomat) és issza az én véremet, az én bennem lakozik (az énbennem marad) és én is abban (és én is őbenne). Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él énáltalam.  Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá; nem úgy, amint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának (és ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak): aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. Ezeket mondá a zsinagógában, amikor tanít vala Kapernaumba” (Ján. 6,47-59).

Hiszen: „… az Ige (a logosz) (hús)testté lett és lakozék [és itt (élt), itt sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [mert közöttünk vett szállást] és láttuk [és szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét… [és mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét] (Ján. 1,1-2).

 János apostol bizonyságtétele a továbbiakban így hangzik: „Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk (és megfigyeltünk), és kezeinkkel (is) illettünk (és megtapintottunk), az életnek Igéjéről (logoszáról). És (mert) az élet megjelent és (mi pedig) láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és (ezért) hirdetjük néktek (is) az örök életet, amely (azelőtt) az Atyánál vala és (most pedig) megjelent nékünk. Amit (tehát) hallottunk és láttunk, (azt) hirdetjük néktek (is), hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1 Ján. 1,1-3)

Mát. 26,31 Akkor monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok [és elveszítitek a hiteteket; megbotlotok] én bennem [és tőrbe estek]. Mert meg van írva: Megverem [és megölöm] a pásztort, és elszélednek [és szétszóródnak] a nyájnak juhai^*

*És ez így került megírásra: „Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet.

(Más fordítás: Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! - így szól a Seregek URA. Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!)” (Zak. 13,7)

Mát. 26,32 De föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete].

Mát. 26,33 Péter pedig felelvén, monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is [és ha mások el is veszítik a hitüket; és ha mindannyian megütköznek is] te benned, én soha meg nem botránkozom [én soha meg nem ütközöm].

Mát. 26,34 Monda néki Jézus: Bizony mondom néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem [és háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem].

Mát. 26,35 [Péter tovább erősködött; és erre így fogadkozott, és] Monda néki Péter: Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak téged [és akkor sem tagadom le, hogy ismerlek téged]. Hasonlóképen szólnak [és ugyanígy beszélnek, és fogadkoznak] vala a többi tanítványok is^*

*Márk bizonyságtétele: „És monda nékik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem; mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok. Péter pedig monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem. És monda néki Jézus: Bizony mondom néked, hogy (te még) ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor tagadsz meg engem. Ő pedig annál inkább erősíti vala: Ha veled együtt kell is meghalnom, semmiképpen meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólnak vala a többiek is” (Márk. 14,27.29-319).

„Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam (és könyörögtem) érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre (vagyis börtönbe), mind halálra menni! És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem” (Luk. 22,31-34).

Péter válasza egy kérdés: „Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki Jézus: Ahová én megyek, most én utánam nem jöhetsz (és oda most nem követhetsz); utóbb azonban utánam jössz (és később majd követsz). Monda néki Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad (és miért ne követhetnélek most)? Az életemet adom éretted! Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony, bizony mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem” (Ján. 13,36-38)

Mát. 26,36 Akkor elméne Jézus velük egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak [jelentése: olajütő, olajprés], és monda a tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek, és amott imádkozom.

Mát. 26,37 És maga mellé vévén Pétert és Zebedeusnak két fiát, kezde szomorkodni [és remegni] és gyötrődni [és nyugtalan lett].

Mát. 26,38 Ekkor monda nékik: Felette igen szomorú az én lelkem [egész lényem] mind halálig! [Bánat fogja körül lelkemet (egész lényemet), míg csak a halál el nem jön] maradjatok itt és vigyázzatok [és virrasszatok] én velem [Más fordítás: A szomorúságom olyan nagy, hogy majdnem megöl. Maradjatok itt, és maradjatok ébren velem együtt].

Mát. 26,39 És egy kissé előre [és tovább] menve, arcra borult [a földre], könyörögvén [imádkozván] és mondván: Atyám! Ha lehetséges, múljék [és távozzék] el tőlem e pohár. [Más fordítás: Ha lehetséges, hadd ne kelljen kiinnom a szenvedésnek ezt a poharát]; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom [és amint én kívánom], hanem amint te.  

                   

Mát. 26,40 Akkor méne [vagyis visszament] a tanítványokhoz és alva [vagyis szunnyadva] találá őket, és monda Péternek: Így nem bírtatok [hát ennyire nem volt erőtök] vigyázni [és virrasztani; ébren maradni] velem egy óráig sem!?

Mát. 26,41 Vigyázzatok [és virrasszatok; maradjatok ébren] és imádkozzatok, hogy kísértetbe [vagyis kísértésbe] ne essetek; mert jóllehet a szellem kész [hajlandó, és készséges ugyan], de a (hús)test erőtlen

[Más fordítás: Mert a szellem azt akarja tenni, ami jó, de a (hús)test gyenge]. 

Mát. 26,42 Ismét elméne másodszor is, és könyörge [és imádkozik], mondván: Atyám! Ha el nem múlhatik [és ha nem távozhat el] tőlem e pohár [e kehely], hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.

Mát. 26,43 És mikor visszatér vala [és visszament hozzájuk], ismét alva [elszunnyadva] találá őket; mert megnehezedtek vala az ő szemeik [és nem tudták nyitva tartani a szemüket, mert szemükre álom súlya nehezedett].      

                                                                                                                    

Mát. 26,44 És ott hagyva őket, ismét elméne és imádkozik harmadszor, ugyanazon beszéddel [ugyanazokkal a (logosz): igével] szólván^*

*Lukács bizonyságtétele: „És kimenvén, méne az ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követék pedig őt az ő tanítványai is. És mikor (odaért arra a helyre, és) ott a helyen vala, monda nékik: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. És ő eltávozék (és eltávolodott) tőlük mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén, (így) imádkozék, Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd (és vedd) el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen! És (ekkor) angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén, (halálos gyötrődésében) buzgóságosabban (még kitartóbban) imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő tanítványaihoz menvén, aludva találá őket a szomorúság miatt, és monda nékik: Mit alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Luk. 22,39-46).

János is erről tesz bizonyságot: „Mikor ezeket mondta vala Jézus, kiméne az ő tanítványaival együtt túl a Kedron patakán (Jelentése: zavaros, piszkos, sötét, fekete; téli patak, fekete patak. A Kidronon való átkelés a város elhagyásának számított), ahol egy kert vala, amelybe bemenének ő és az ő tanítványai. Ismeri pedig azt a helyet Júdás is, aki őt elárulja vala; mivelhogy gyakorta ott gyűlt egybe Jézus az ő tanítványaival” (Ján. 18,1-2).

És kérte az Atyát: „Most az én lelkem háborog (és megrendült); és mit mondjak? (Kérjem azt): Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára (hiszen éppen ezért az óráért jöttem!)” (Ján. 12,27).

Az apostoli bizonyságtétel így hangzik: „Ki az ő (hús)testének napjaiban (az Ő (hús)testi élete idején) könyörgésekkel és esedezésekkel, erős (és hangos) kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz (vagyis az elé), aki képes megszabadítani (akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa) őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért” (Zsid. 5,7-10).

Dávid szája által így könyörgött: „Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál (és biztonságba helyeztél) engem anyámnak emlőin. Születésem óta a te gondod voltam (és már anyám ölében is rád voltam utalva); anyám méhétől fogva te voltál Istenem. Ne légy messze (és ne légy távol) tőlem, mert közel a nyomorúság (a baj), és nincs, aki segítsen. Tulkok sokasága kerített be engem (hatalmas bikák vettek körül), körülfogtak (bekerítettek) engem Básán bikái (és bivalyai). Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó (a marcangoló) és ordító oroszlán” (Zsolt. 22,10-14).

 „Körülvettek (körülfontak) engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem, (és a sírtól való rettegés fogott el engem); nyomorúságba és ínségbe jutottam (és bánatban vagyok)” (Zsolt. 116,3).

Halál kötelei (és örvényei) vettek körül, s az istentelenség árjai (és pusztító áradata) rettentettek engem (és Béliál hullámai rémítettek). A Seol kötelei vettek körül (és a sír kötelei fonódtak rám, és körülfontak); a halál tőrei fogtak meg engem (és a halál csapdái meredtek rám, és a halálos hurkok rám csapódtak)” (Zsolt. 18,5-6)

Mát. 26,45 Ekkor [visszatért], és méne az ő tanítványaihoz, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok [most már szunnyadhattok]. Ímé, elközelgett [és eljött] az óra, és az embernek Fia a bűnösök [(hamartólosz): céltévesztettek] kezébe adatik.

Mát. 26,46 Keljetek fel [ébredjetek és induljunk], és menjünk! Ímé elközelgett [és közel van, megérkezett, és itt van az], aki engem elárul.

Mát. 26,47 És még mikor beszél vala, ímé Júdás, egy a tizenkettő közül, eljöve [és megjött] és vele együtt sok nép [nagy sokaság; nagy tömeg] fegyverekkel [kardokkal] és fustélyokkal [és botokkal, dorongokkal], a főpapoktól és a nép véneitől

 [Más fordítás: A tömeget a főpapok és a nép elöljárói küldték].

Mát. 26,48 Aki pedig őt elárulja vala, jelt ada nékik [és ezt az ismertetőjelet adta meg nekik], mondván: Akit én majd megcsókolok, ő az, fogjátok [és ragadjátok] meg őt.

Mát. 26,49 És mindjárt [egyenest] Jézushoz lépvén [Jézushoz menve], monda: Üdvöz légy Mester [(khairó): Örülj! Üdvözöllek Rabbi]! És megcsókolá őt.

Mát. 26,50 Jézus pedig monda néki: Barátom [(hetairosz) társam, kísérőm], miért jöttél? [hát ezért jöttél; akkor tedd azt, amiért jöttél]. Akkor [a fegyveresek] hozzámenvén [és hozzálépve], kezeiket Jézusra veték és megfogták [vagyis elfogták; letartóztatták; megragadták] őt.

Mát. 26,51 És ímé egyik azok közül, akik a Jézussal valának, kinyújtván kezét [kardjához kapott], szablyáját [vagyis kardját kihúzta], és kirántá, és a főpap (rab)szolgáját megcsapván [rásújtott a főpap rabszolgájára], és levágá [leszelte] annak egyik fülét.

Mát. 26,52 Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat [vagyis kardodat]; mert akik fegyvert [vagy kardot] fognak, fegyverrel kell veszniük [és fegyver által pusztul el; Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el].

Mát. 26,53 Avagy azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg [tizenkét légiónyi: (egy légió hatezer főből állt, tehát hetvenkétezer)] angyalnál?

[Más fordítás: Hát úgy véled, hogy nincs nekem hatalmam rá, hogy magam mellé szólítsam Atyámat, hogy Ő tizenkét légió angyalnál is többet állítson mellém],

Mát. 26,54 De mi módon teljesednének be az írások, hogy [ennek] így kell lenni [így kell történni, és bekövetkezni]?

Mát. 26,55 Ugyanekkor [pedig a tömeghez fordult], és monda Jézus a sokaságnak: Mint valami latorra [mint egy haramiára; mint valami rablóra], úgy jöttetek [és úgy törtök rám] fegyverekkel [és kardokkal] és fustélyokkal [vagyis botokkal; husángokkal; dorongokkal felfegyverkezve], hogy megfogjatok [és elfogjatok] engem? Naponként nálatok ültem, tanítván a templomban, és nem fogtatok meg engem [és nem nyúltatok hozzám].

Mát. 26,56 Mindez pedig azért lőn [és azért történt], hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyták őt a tanítványok mind [és magára hagyva] elfutnak [és elmenekülnek]^*

*Lukács további részleteket ír le: „És mikor még beszél, ímé sokaság (közeledett, és) jöve, melynek (élén) az méne, aki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete (és oda lépett) Jézushoz, hogy őt megcsókolja. Jézus pedig monda néki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát? Látván pedig azok, akik ő körülötte valának, ami következik (és hogy mi készül), mondának néki: Uram, vágjuk-é őket fegyverrel (odavágjunk a karddal)? És közülük valaki megvágá a főpap szolgáját (és oda is csapott a főpap szolgájára), és levágá annak jobb fülét. Felelvén pedig Jézus, monda: (Hagyjátok abba)! Elég eddig. És illetvén (és megérintve) annak fülét, meggyógyítá azt. Monda pedig Jézus azoknak, akik ő hozzá mentek (amikor odaléptek hozzá), a főpapoknak, a templom tisztjeinek (a templomőrség vezetőinek) és a véneknek: Mint valami latorra (és mint valami rabló ellen), úgy jöttetek (úgy vonultok ki ellenem) szablyákkal és fustélyokkal (kardokkal és botokkal)? Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma (és a sötétség hatalmának ideje)” (Luk. 22,47-53).

János még további részletekkel írja le a történteket: „Júdás tehát magához vevén (azaz maga mellé vette) a katonai csapatot, és a papi fejedelmektől és a farizeusoktól (küldött templomi)szolgákat, oda méne fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Jézus azért tudván mindazt, ami reá következendő vala (vagyis ami reá vár), előre méne (és előlépett), és monda azoknak: Kit kerestek? Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ő velük Júdás is, aki elárulta őt. Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulnak (és visszatántorodtak) és földre esének. Ismét megkérdezé azért őket: Kit kerestek? És azok mondának: A názáreti Jézust. Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el (és engedjétek ezeket elmenni); Hogy beteljesüljön a beszéd (mert így kellett beteljesednie annak az igének), amelyet mondott: Azok közül, akiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el (és senkit nem hagytam elveszni). Simon Péter pedig, akinek szablyája vala, kirántá azt, és megüté a főpap szolgáját (azaz: Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára), és levágá annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus (jelentése: tanácsadó, király,ragyogás) vala. Monda azért Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe a te szablyádat (a kardodat); avagy nem kell-é kiinnom a pohárt, amelyet az Atya adott nékem? A (katonai) csapat azért és az ezredes és a zsidók (templom)szolgái (ekkor elfogták, és) megfogták Jézust, és megkötözték őt” (Ján. 18,3-12).

 Az Úr Jézus így figyelmezteti a mindenkori hívőket: „Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté (a maga képmására alkotta) az embert” (1 Móz. 9,6).

És: „Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése és hite

(Más fordítás: Ha valakire fogság vár, fogságra jut; ha valakinek kard által kell meghalnia, kard által hal meg. Itt van a helye a szentek állhatatosságának és hitének)” (Jel. 13,10).

 Péter apostol bizonyságot tesz arról, hogy a próféták ezt előre megmondták: „Atyámfiai [testvéreim], férfiak, szükség volt betelni [és beteljesedni] annak az írásnak, melyet megjövendölt [és előre megmondott, kinyilatkoztatott] a Szent Szellem Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, akik megfogták [és elfogták] Jézust. Mert mi közénk számláltatott [és közénk tartozott], és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét [mert a mi szolgálatunk részese volt]. (Más fordítási lehetőség: Ez a szolgálat jutott neki örökségül)” (Csel. 1,16-17).

És Dávid így prófétál erről: „Még az én jóakaróm (a legjobb barátom) is, akiben (meg)bíztam, aki kenyeremet (velem együtt) ette, fölemelte sarkát ellenem (és az is ellenem támadt)” (Zsolt. 41,10)

 Jeremiás is erről szólt: „Orrunk lehelete (éltető leheletünk), az Úr felkentje megfogattaték (és foglyul esett) az ő vermeikben, akiről azt (gondoltuk, és) mondottuk: az ő árnyékában élünk a pogányok között, (és hogy oltalma alatt élhetünk a népek között)” (Siral. 4,20)

Mát. 26,57 Amazok pedig megfogván [vagyis akik elfogták a foglyul ejtett] Jézust, vivék Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol az írástudók és a vének egybegyűltek vala.     

   

Mát. 26,58 Péter pedig követi vala őt távolról egész a főpap pitvaráig [vagyis a főpap palotájának udvaráig]; és bemenvén, ott ül vala a szolgákkal [s leült a szolgák, a poroszlók közé], hogy lássa a végét [hogy mi lesz a dolog vége, mi fog történni].

Mát. 26,59 A főpapok pedig és a vének és az egész (nagy)tanács [a Szanhedrin] hamis bizonyságot keresnek vala [és igyekeztek hamis tanúvallomásra szert tenni] Jézus ellen, hogy megölhessék [és hogy halálra ítélhessék, és adhassák] Őt;

Mát. 26,60 És nem találnak. És noha sok hamis tanú jött vala elő, még sem találnak. Utoljára pedig előjövén két hamis tanú,

Mát. 26,61 [akik azt állították] Mondván: Ez azt mondta: Leronthatom [mert hatalmam van arra, hogy leromboljam] az Isten templomát, és három nap alatt felépíthetem [és három nap alatt felépítsem] azt.

Mát. 26,62 És fölkelvén [és erre fölállt] a főpap, monda néki: Semmit sem felelsz-é? Micsoda tanúbizonyságot tesznek ezek ellened. [miért nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak]?

Mát. 26,63 Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a főpap, monda néki: Az élő Istenre [esküvéssel] kényszerítelek téged [és az élő Isten nevében megesketlek, és parancsolom], hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus [a Messiás], az Istennek Fia?

Mát. 26,64 Monda néki Jézus: Te mondád. [Én Vagyok]. Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján [az Isten erejének jobbján], és eljőni az égnek felhőiben.

Mát. 26,65 Ekkor a főpap megszaggatá a maga (felső)ruháit [a köpenyét], és monda: Káromlást szólott [Istent káromolta; és ez az ember Istent gyalázta]. Mi szükségünk van még bizonyságokra?  [Több tanúra nincs is szükségünk]. Ímé most hallottátok az ő káromlását [amit Isten ellen mondott].

Mát. 26,66 Mit gondoltok [mi az ítéletetek; mi a véleményetek]? Azok pedig felelvén mondának: Méltó a halálra. [Bűnös, halált érdemel].

Mát. 26,67 Akkor szemébe köpdösnek és arcul csapdosták [és ütötték, ököllel verték] őt, némelyek pedig botokkal verik [és vesszővel csapdosták],

Mát. 26,68 Mondván: Prófétáld meg nékünk Krisztus [hát találd ki, Messiás], kicsoda az, aki üt téged^*

*Márk további részleteket közölve mondja el a történteket:  „És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlnek mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók. Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap (palotájának) udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél. A főpapok pedig és az egész tanács (az egész nagytanáccsal együtt) bizonyságot (és bizonyítékot) keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék (vagyis hogy halálra adhassák) őt; de nem találnak vala. Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot (hamis tanúvallomást) ellene, de a bizonyságtételek (a vallomások azonban) nem valának megegyezők. És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván

 (Más fordítás: Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene):

Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom (és lerombolom) ezt a kézzel csinált (és alkotott) templomot, és három nap alatt mást építek, (olyat) amely nem (emberi) kézzel csináltatott (és alkottatott). De még így sem vala egyező az ő bizonyságtételük (az ő vallomásuk). Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é (arra, amit ezek ellened vallanak)? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak (a Hatalmasnak) jobbján, és eljőni az ég felhőiben. A főpap pedig (erre) megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallátok az istenkáromlást. Mi tetszik (mi a véleményetek) néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan. És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orcáját elfedni (és betakarni), és őt öklözni (ütlegelni), és mondani néki: (most) prófétálj! A szolgák pedig arcul csapdossák (és verték) vala őt” (Márk. 14,53-65).

Lukács bizonyságtételében is több részlet tárul elénk: „Megfogván azért őt, elvezeték, és elvivék (vagyis miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték) a főpap házába. Péter pedig követi vala távol. És azok a férfiak, akik fogva tartják (és őrizték) Jézust, csúfolják (és gúnyolták) vala, vervén őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged ver (ki ütött meg téged)? És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt (és sok más szidalmat is szórtak reá). És amint nappal lett, egybegyűlt a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék (és bekísértették) őt az ő gyülekezetükbe (a nagytanácsba), Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha (meg)mondom néktek, nem hiszitek: De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok. (De) mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől. Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra (és tanúvallomásra)? Hiszen mi magunk hallottuk az ő (saját) szájából” (Luk. 22,54.63-71).

 János is bizonyságot tesz a történtekről: „És vivék őt először Annáshoz; mert ipa (vagyis apósa) vala ez Kajafásnak, aki abban az esztendőben főpap vala. Kajafás pedig az vala, aki tanácsolta vala a zsidóknak, hogy jobb, hogy egy ember vesszen el (és haljon meg) a népért. A főpap azért kérdezi Jézust az ő tanítványai felől, és az ő tudománya (és tanítása) felől. Felele néki Jézus: Én nyilván (és nyilvánosan) szólottam a világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, ahol a zsidók mindenünnen összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam. Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit szóltam (és mit beszéltem) nékik: ímé ők tudják, amiket nékik szólottam. Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók (a szolgák) közül, aki ott áll vala, arcul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a főpapnak? Felele néki Jézus: Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról (ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt); ha pedig jól (és ha pedig jót mondtam), miért versz (és ütsz) engem. (ezután) Elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz” (Ján. 18,13-14.19-24).

Ő volt az, aki így jövendölt: „Ha ekképpen (és egyszerűen csak) hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet. Egy pedig ő közülük, Kajafás, aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok (és semmit nem értetek). Meg sem gondoljátok (és azt sem veszitek fontolóra), hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt (és szétszóródott) gyermekeit egybegyűjtse” (Ján. 11,48-52)

A szanhedrin azért állított elő tanukat, nem átalva hamis bizonyítékokat keresni, mert azt a látszatot akarták kelteni, mintha a törvény értelmében akarnának cselekedni. A törvény azonban így hangzott: „Csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy tanú vallomása alapján nem szabad. Ne álljon elő (mert nem lehet elég) egy tanú senki ellen semmiféle hamisság (és vétek) és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben vétkes valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (és lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 17,6; 19,15)

Dávid ezt már megprófétálta: „Erőszakos (és hamis) tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem (és olyanról faggatnak), amiről nem tudok. Jóért rosszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet (és életemre törnek)” (Zsolt. 35,11-12).

 Ezek is hamis tanúk voltak, akik nem értették sem azt, amit mondtak, sem azt, amit bizonygattak, hiszen amiről ők beszéltek, az így történt: „Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed? Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok (és romboljátok) le (ezt) a templomot, és három nap alatt megépítem azt. Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt? Ő pedig az ő testének (szóma: lényének, erejének, teljes valójának) templomáról szól vala” (Ján. 2,18-20)

Az Úr Jézust azért nevezték Isten káromlónak, mert Ő volt Isten Fia, és ezért már halálra lehetett ítélni: „Izráel fiainak pedig szólj, ezt mondván: Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét (mert annak bűnhődnie kell vétkéért). És aki szidalmazza (vagy káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség); akár jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza (vagy káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon (mert meg kell halnia)” (3 Móz. 24,15-16)

Dávid így prófétált az Evangéliumban leírt eseményekről: „Ne adj át engem szorongatóim kívánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erőszakot lihegnek. (Más fordítás: Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek)” (Zsolt. 27,12)

„Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt (és bűnösök és alattomosok tátották fel szájukat) ellenem, hazug nyelvvel beszélnek énvelem. És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel (és gyűlölködő szavakkal), és ostromolnak engem (és harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem (és szeretetemre vádaskodással felelnek), én pedig imádkozom” (Zsolt. 109,2-4).

 „De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek (akik vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken gondolkoznak mindennap). De én meg sem hallom, mintha süket volnék, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan vagyok, mint aki nem hall, és szájában nincs ellenvetés” (Zsolt. 38,13-15).

Ézsaiás is megprófétálta ezeket az eseményeket: „Az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam (és nem hátráltam meg). Hátamat odaadám a verőknek (és hagytam, hogy verjék a hátamat), és orcámat a szaggatóknak (hogy tépjék a szakállamat), képemet (vagyis arcomat) nem födöztem (és nem takartam) be a gyalázás és köpdösés előtt. És az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg (és nem maradok gyalázatban), ezért olyanná tettem képemet (az arcomat), mint a kova(kő), és tudtam, hogy szégyent nem vallok. Közel van, aki engem megigazít (és aki igazságot ad nekem), ki perel én velem (ki mer perbe szállni velem)? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem (ki az én vádlóm)? közelegjen hozzám (lépjen ide)! Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem (ki mer bűnösnek mondani)? Ímé, mindnyájan, mint a ruha megavulnak (és szétmállanak), moly emészti (és rágja) meg őket! Ki féli közületek az Urat? És ki hallgat az ő szolgája szavára? Ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki (és nem ragyog rá fény), bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! Ímé, ti mind, akik tüzet gyújtotok, felövezvén magatokat tüzes nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, amelyeket meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni (Más fordítás: De mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyeket gyújtottatok! Az én kezem teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok)!” (Ésa. 50,5-11)

Mát. 26,69 Péter pedig [ez alatt] künn [vagyis kívül] ül [kívül tartózkodik] vala az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál.

Mát. 26,70 Ő pedig mindenkinek hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom [és nem értem], mit beszélsz [és mit mondasz].  

                        

Mát. 26,71 Mikor pedig kiméne a tornácra [és a kapuba] meglátá őt egy másik szolgálóleány, és monda az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala.

Mát. 26,72 És ismét megtagadá [mégpedig] esküvéssel [is megerősítette], hogy: Nem is ismerem ezt az embert.

Mát. 26,73 Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek: Bizony te is közülük való vagy; hiszen a te beszéded [a kiejtésed; a tájszólásod] is elárul téged.

Mát. 26,74 Ekkor átkozódni és esküdözni kezde [és elkezdett átok alatt esküt tenni], hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas azonnal [és nyomban] megszólalt.

Mát. 26,75 És megemlékezék Péter a Jézus beszédéről [(réma): kijelentéséről, Igéjéről, amit Jézus korábban mondott neki], ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem [és háromszor fogod letagadni, hogy ismersz engem]; és kimenvén onnan, keservesen síra [zokogott; és keserves sírásra fakadt]^*

*Lukács így írja le a történteket, kijelentve azt is, hogy mi a következménye, ha az Úr követője a gonoszok közé ülve, az ő tüzüknél melegszik: „És mikor tüzet gerjesztettek (vagyis tüzet raktak) az udvar közepén, és ők együtt leültek (és körülülték), Péter is leült ővelük (vagyis közéjük ült). (Amint ott ült a tűz világánál), meglátván őt egy szolgálóleány, amint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén (szemügyre vette), és monda: Ez is ő vele vala! Ő pedig megtagadá őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt! És egy kevéssel azután más látván (meg) őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok! És úgy egy óra múlva más valaki erősíti (és bizonygatta), mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való (ő) is. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas. És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, amint néki mondta: (Ma) mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem. És kimenvén Péter, keservesen síra” (Luk. 22,55-62).

János további részleteket tár elénk: „Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala Jézust. Ez a tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne Jézussal együtt a főpap (palotájának) udvarába, Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama másik tanítvány, aki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, és bevivé Pétert. Szóla azért Péterhez az ajtóőrző (szolgáló)leány: Nemde, te is ez ember tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok. A szolgák pedig és a poroszlók (a templomőrök) ott állnak vala, (akik tüzet raktak) szítván a tüzet, mivelhogy hűvös (sőt hideg) vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is ővelük együtt, és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közül való vagy? Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok. Monda egy a főpap szolgái közül, rokona annak, akinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged ővele együtt a kertben? Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal megszólalt” (Ján. 18,15-18.25-27).

Előzőleg az Úr Jézus így figyelmeztette Pétert: „Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam (és könyörögtem) érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni! És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem” (Luk. 22,31-34)