2012. december 17.

Jézus Neve!


Készítette: Dr-Kováts György

Fil 2:9 Annak okáért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott neki oly nevet, amely minden név fölött való;
Fil 2:10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.

Sanyi mesélte az istentiszteleten:
Jézus nevére meghajlik minden térd – mennyen, földön és föld alatt! Akkor is igaz ez, ha mi nem vagyunk „jó passzban”.

Két hete fiamat elkísértem focizni a csapatával. Nagyon fáradt voltam, annyira, hogy alig bírtam elmenni vele. De azért imádkoztam: „Uram, kérlek, használj engem, akármilyen állapotban vagyok is.”

Az öltözőben az apukákkal együtt voltunk – de senkivel nem sikerült beszélgetnem. Nagyon fáradt voltam. Amikor már mindenki kész volt, az egyikük udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, mintha kicsit rázta volna a fejét (furcsa volt), és utána, se szó, se beszéd, egyszerre összeesett, elájult. Sőt. A teste teljesen merevvé vált, görcsbe rándult, arca elszíneződött, és olyan volt, mint aki halálán van. Mindenki teljesen meg volt döbbenve. A férfiak hirtelen tehetetlenné váltak. Odaugrottam. Parancsoltam Jézus Krisztus nevében a betegségnek, hogy azonnal hagyja el. Nem tudtam semmit előre megfogalmazni, és nem voltam – úgy éreztem – a helyzet magaslatán, de kimondtam, újra és újra, így imádkoztam, perceken keresztül, hangosan, parancsolva Jézus nevében a gonosznak, hogy hagyja el. És elkezdett visszatérni a szíve. Elkezdett mozogni. Magához tért. Bevittük az öltözőbe, és mire kijöttek a mentők, már teljesen jól volt. Mindenre emlékezett – kivéve arra, hogy elájult.

Édesapjával beszéltem később, valamivel, elmondta, hogy fiával egyszer már megtörtént valami hasonló, de orvosilag semmit sem tudtak megállapítani.

Mégy egyszer mondom, én akkor nagyon fáradt voltam, csak annyit tudtam mondani: Jézus nevében, menj ki belőle. És elhagyta.

Ez a mi ÖRÖKSÉGÜNK. Jézus neve. Ezt a nevet mindig tudjuk használni. Legyen dicsőség az Úrnak. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.