2012. december 2.

Ige: Isten nem kísért


 „Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Isten kísért (vagyis megpróbál rávenni, és elcsábítani bűnre, azaz céltévesztésre, és az a célja, hogy az embert elválassza saját magától). Mert az Isten gonoszsággal, (vagyis rosszal, bűnnel, gonosszal) nem kísérthető. (Őt nem érheti kísértés, Ő nem vehető rá a bűnre). Ő maga pedig senkit, (azaz egyetlen egy embert) sem kísért, (vagyis nem csábít bűnre, azaz céltévesztésre), gonosszal, (vagyis bajokkal, rossz, ártalmas dologgal, szerencsétlenséggel, nyomorúsággal).

Hanem mindenki kísértetik (azaz: elcsábíttatik bűnre, vagyis céltévesztésre, amelynek vége, hogy az embert elválasztja Istentől), amikor vonja, (vagyis bűnre csábítja, rossz útra viszi és vonszolja), és édesgeti (azaz: csalétekkel csábítja, vonzza és csalogatja, elszédíti, és csapdába csalja) a tulajdon (azaz a saját maga) kívánsága, (vagyis vágya, kívánsága, szenvedélye, érzékisége).

Azután a kívánság, (vagyis vágya, kívánsága, szenvedélye, érzékisége) megfoganván, (megragadja, és segítségére van, összefog vele / a gonosszal, a kísértővel), és bűnt szül, (vagyis céltévesztést teremt, és eredményez); a bűn (vagyis a céltévesztés) pedig teljességre jutván (vagyis ha teljesen kifejlődik), halált nemz, (azaz az élet megszűnését hozza létre)” (Jak. 1,13-15)

Az apostolon keresztül így szól a Szent Szellem:Mert a bűn [a cél elvétésének] zsoldja [a bér, amellyel a bűn fizet] halál az Isten kegyelmi ajándéka [a Szent Szellem megnyilvánulása] pedig örök élet [a természetfeletti élet] a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Róm. 6,23).

 Ezért: „Mert aki akarja (és választja) az életet szeretni, (azaz többre tartja, és inkább az életet akarja). És jó (szerencsés, boldog) napokat látni, tiltsa meg, (tartsa vissza, fékezze meg, hallgattassa el) nyelvét (és beszédét attól, amit beszélnek) a gonosztól (a rossz, gonosz, káros, ártalmas beszédtől. Tartózkodjon a bajokról, szerencsétlenségekről, viszontagságokról, sérelmekről szólni), és ajkait, hogy nehogy álnokságot (ravaszságot, álnokságot, csapdába ejtőt), szóljanak (beszéljenek, fecsegjenek)” (1Pét 3,10).

Dávidon keresztül is így szól a Szent Szellem: „Ki az az ember, akinek tetszik (aki kívánja), az életet, és szeretne jó napokat (virágzó, sikeres, prosperáló életet, jólétet, és boldogulást) látni? Kerüld a rosszat (fordulj, és távozz el, a rosszaságtól, a gonoszságtól, sikertelenségtől, a boldogtalan, és szerencsétlenségtől).

És cselekedjél (és munkáld) a jót (ami helyes, igaz, boldog, sikeres, és áldott). keresd (kutasd, kívánd, akard és szeresd) a békességet. (törekedj arra az állapotra, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás) és kövesd azt. (Igyekezz elérni, és törekedj rá)” (Zsolt. 34,13.15).

Mert: „Az embernek (embernek, emberiségnek, emberi – vagyis ádámi – fajnak) bolondsága (bolondsága, ostobasága, butasága, értelmetlensége, esztelensége) fordítja el (torzítja el, rombolja le, okoz romlást, és teszi csúszóssá) az ő útját (életútját, sorsát, életmódját, életvitelét, vallási szokását, istentiszteleti módját). És az Úr ellen haragszik (lesz dühös, bosszús, és haragos) az ő szíve (emberi személyiségének középpontja, Isten keresésének, az Ige befogadásának „szerve”)” (Péld. 19,3).

De: „Aki megőrzi száját és nyelvét, (Aki vigyáz a szájára és a nyelvére), életét őrzi meg a nyomorúságtól (a nyomástól, szorongattatástól, gyötrelemtől, gyötrődés, és szorongástól)” (Péld. 21,23)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.