Cseri Kálmán: Az Atya

Egy embernek volt két fia. (Lk 15,1.1)

Így kezdődik Jézus legismertebb példázata, amiről Dickens azt mondta, hogy kellene egy templom, ahol reggeltől estig ezt olvassák fel újra meg újra. Ma csak a benne szereplő apára figyeljünk, aki a mi mennyei Atyánkat, Istent példázza! Négy meglepő dolgot cselekszik, ami mind jellemző Istenre.

Amikor a kisebbik fia elég szemtelenül eléje áll, elkéri az örökségét, és bejelenti, hogy elmegy otthonról - elengedi. Isten nem kötöz magához, azt akarja, hogy önként vállalt szeretetkapcsolatban éljünk vele. Aki már tudja, hogy ki és milyen az ő Istene, és úgy ragaszkodik hozzá, hogy el sem lehetne kergetni otthonról, azt engedi ő egészen közel magához, annak jelent mindennél többet a vele való közösség. Aki nélküle akar élni, teheti. Nem zárja be előtte az ajtót.

De nem zárja be mögötte sem! Visszavárja az elbitangoltat. Ez az apa is várta a fiát, s amikor sok idő múltán meglátta, hogy közeledik, „elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta". Pedig még nem is kért bocsánatot a gyerek. És tulajdonképpen azért indult haza, mert éhes volt, s rájött, hogy ha ott marad, éhen hal. Így is megbocsátott neki?

El kell majd hangoznia a fiú bűnvallásának is. De Isten megbocsátó kegyelme nem a mi bűnbánatunk következménye. A bocsánat már készen van, ő már akkor megbocsátotta minden vétkünket, amikor Jézus meghalt a kereszten helyettünk. „Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen" - ezt mondja az Úr (Jer 31,3). Ha csupán a nyomorúságunk hoz Istenhez, jöjjünk akkor is bátran, ő megelőlegezett szeretettel és kegyelemmel fogad. Csak ne feledjük: magunk miatt kerültünk abba a nyomorúságba.

http://velunkazisten.hu/kegyelem_harmatja/0904_Az_Atya