„A becsületeseket feddhetetlenség vezeti.” (Péld 11:3-- Az
igazakat tökéletességük vezeti; de a hitetleneket gonoszságuk elpusztítja. )
Mindannyian szenvedünk abban, amit a pszichológusok így
neveznek: „alapvető meghatározási hiba”. Ez abban áll, hogy ha valami jó
történik az életemben, akkor hajlamos vagyok ezért magamnak tulajdonítani az
érdemet, de ha kudarcot vallok, ezt mindig a körülményeim hibáztatásával
magyarázom.
Ha jó eredményt érek
el egy dolgozatban, ez azért van, mert okos vagyok; ha siralmasan teljesítek,
ez azért van, mert valami (vagy több ellenem összejátszó körülmény) megzavart.
Ha az embereknek tetszik a prédikációm, ezt azért van, mert
jó igehirdető vagyok; ha nem tetszik nekik, akkor ők túl felszínesek. Még
többet ront az alapvető meghatározási hibán az, ahogyan más emberek
viselkedését magyarázzuk.
Míg a mi saját helytelen viselkedésünket enyhítő
körülményekkel magyarázzuk, más emberek helytelen viselkedéséről azt tartjuk,
hogy még Jób türelmét is kimerítenék.
Ha engem megbüntetnek gyorshajtásért, az azért van, mert a
rendőröknek teljesíteniük kell a napi kvótát, ezért csapdákat állítanak fel,
pedig azzal kellene foglalkozniuk, hogy bűnözőket fogjanak el.
Ha téged büntetnek
meg gyorshajtásért, az azt mutatja, hogy nem szabadna a volán mögé ülnöd.
Mi a megoldás az alapvető meghatározási hibára?
A kegyelem és a bűnbánat. Isten segítségére van szükségünk
ahhoz, hogy meglássuk az igazat magunkról. Ő ezt meg is adja nekünk
háromféleképpen:
a) imádságon keresztül;
b) az Ő igéjének
olvasásán és alkalmazásán keresztül;
c) olyan emberek által, akik szeretnek, és jól ismernek
minket; olyan emberek által, akik nem azt mondják nekünk, amit hallani
szeretnénk, hanem amit hallanunk kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.