2012. október 6.

Tíz leprás 3.



 2012. október. 01. |   Jorsits Attila

Gyógyítás és törvényes út. A tíz leprás meggyógyítása történeti megközelítésben. Harmadik rész.

 Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Jézus ekkor így szólt: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” És ezt mondta az Úr: „Kelj fel, menj el, hited megtartott téged.” (Lk 17,11-19)

A samáriaiak a Bibliában megvetett, lenézett embercsoportként jelennek meg. Ennek messzire nyúló történelmi okai vannak. Jézus születése előtt majdnem nyolcszáz évvel az asszírok elfoglalták Izrael északi részét, többek közt a Samáriának nevezett területet is. A lakosok nagy részét elhurcolták és helyükre idegen népet telepítettek. Egy idő után a betelepítettek és az ottmaradottak keveredtek egymással és a később visszatért zsidósággal állandó konfliktusban álltak. A Samáriában maradtakkal ellentétben a visszatért zsidóság megőrizte magát a keveredéstől a fogság ideje alatt, ahogyan azt a Törvény parancsolta. Ezért a samáriaiakat a zsidók tisztátalannak tekintették, nem érintkeztek velük, és nem is tették be a lábukat Samáriába.

A tíz leprás közül egy tér vissza Jézushoz, aki samáriai, a többi kilenc zsidó származású lehetett. Jézus a történet idején az utolsó útjára indul Jeruzsálembe. A főpapok már rég értesültek Jézusról és nem akarják, hogy híre menjen csodatetteinek. Ezt legjobban a vakon született meggyógyításának történetéből láthatjuk (Jn 9. fej.), ahol a volt beteget maguk a papok akarják elhallgattatni, nehogy elhíresztelje, hogy ki gyógyította meg. Amikor nem volt hajlandó tagadni Jézus csodatettét, egyszerűen kizárták a gyülekezetből. A hozzáállás nem lehetett más a leprások esetében sem. Azonban volt ebben a tízes csoportban valaki, akinek nem volt vesztenivalója. Egy samáriai. Gyógyultan is tisztátalannak tekintik, a gyülekezetnek nem tagja, nem lehet kizárni, nem lehet megfélemlíteni. Nyugodtan visszamehet és hálát adhat Jézusnak.

Ezt az embert azonban nem csak a köszönetnyilvánítás szándéka vezérelte. Jó oka volt visszamenni. Ez az ok a gyógyítástörténetek egy másik visszatérő eleme, ami itt még nem hangzott el: a bűnbocsánat. Amint azt az első részben olvashattad, a leprát valamilyen nagy bűn büntetésének, következményének tartották. Ahhoz, hogy ne térjen vissza, végső soron a kiváltó okot kell megszüntetni. A teljes gyógyuláshoz kell a bűnbocsánat.

A bűnbocsánatért ennek az embernek meg kellett küzdenie. Jézus a történet szerint Galilea és Samária határán találkozott a tíz leprással. Onnan Jeruzsálembe küldte őket a papokhoz, ugyanis a tisztulási szertartást csak ott lehetett elvégezni. Ez légvonalban is több mint száz kilométer, csak oda. Jézus eközben nem maradt egy helyen, hanem vándorolt tovább, tehát meg is kellett Őt keresni. Az út, a tisztulási szertartás ideje és a visszatérés minimum egy hétig tartott a volt betegnek feltéve, hogy azonnal megtalálta Jézust. Miért vállalta mindezt? A választ Jézus mondatában találjuk:

Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?

Isteni önkijelentés ez a mondat. Jeruzsálemből, Isten tiszteletének a helyéről vissza kellett térnie ennek a samáriainak, hogy dicsőítse Istent, mert Isten a Jeruzsálem felé vezető úton volt. Ez a samáriai hitte ezt, és Jézus válaszolt is erre a hitre:

Kelj fel, menj el, hited megtartott téged.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.